Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az új párom feltűnően nézi a nöket mellettem. Engem nagyon zavar és nem tudom hogy reagáljam le. Szerintetek?
Még csak egy hónapja vagyunk együtt, de iszonyatosan egy hullámhosszon vagyunk, a szex pedig fantasztikus. Én egy elég jó nő vagyok a visszajelzések alapján tehát nem ezért csinálja. Két konkrét példát mesélek:állunk a Lidlbe a kasszánál, ő megfordul és kb.4 percig bámulja a másik kasszában ülő lányt csak akkor hagyja abba amikor sorra kerülünk. Másik: én vezetek, fogja a telefonom lát egy csajt megfordul az ülésben és elejti a telefont. Tehát nem arról van szó hogy csak odapillant. Jó olyan is van persze. Egyébként a férfiakat is megnézi de engem érthetően a nök zavarnak. Ez miatt elbizonytalanodtam vele kapcsolatban, ő már mondogatja hogy költözzünk össze és szerelmes belém, de nekem valahogy a kettö nincs egálban. És tényleg nem az a baj hogy odapillant pl a strandon ezt minden férfi csinálja. Elmondtam neki hogy ez nekem rosszul esik, meghallgatta de nem értett vele egyet, nem is emlékszik rá kiket nézett. Majd elmondta hogy egy csaj volt aki megmaradt benne de nem azt vettem észre. Nah ez padlóra tett mert akkor minek van velem ha ennyire gusztálja az étlapot ráadásul meg is maradt neki valaki? Soha nem volt hasonló tapasztalatom pedig 35 éves vagyok. Ő 42. Állítása szerint komoly kapcsolatot akar és ezt leszámítva nincs is semmi baj mert érzem hogy kedvel és fontos vagyok neki
De ezzel nagyon elbizonytalanított. Szerintetek túlreagálom?
Én nőként ezt annyira sosem értettem.
Marmint azt megértem ha feltűnően csinálja, megjegyzem sokszor a pasiknak fogalmuk nincs arról hogy nem diszkrétek. Rengetegen hiszik hogy diszkrétek közben meg abszolút nem.
De most őszinten se sose nézel meg más férfiakat?
Én speciel megszoktam nézni a férfiakat akik tetszenek nyilvan nem feltűnően. De nekem ez valahogy ösztönösen jön hogy aki tetszik óvatosan lestírölöm.
Ha te meg elégedett vagy magaddal és egyebkent a párod hűseges es nincs egyeb problémátok en nem hisztiznek emiatt.
Beszélgettem erről egyébként pár férfi barátommal és lehet én gondolkodom túl pasi módon, de egyet tudok velük érteni abban hogy ez semmit nem jelent, számomra se, látok valakit aki szerintem jól néz ki, megnézem ennyi.
Nőknél is meg szoktam jegyezni magamban h ő jól néz ki pedig hetero vagyok.
Nem problémáznék rajta.
Az én párom is ilyen, én ráhagyom. Van, hogy már én szólok neki, ha néznivaló akad... egyrészt, mert tudom, hogy csak a szája nagy, nem az a hűtlenkedő típus, másrészt két bátyám van, és nagyjából tudom, hogy működnek.
A számítógépén is csajok a hátterek, lapos-has megszállott, sok csajból nem is látszik több, csak a hasa.
Velem van, engem szeret, okot még nem adott rá, hogy ne bízzak benne. Attól még, hogy néz, kár nem esik benne. 🙃
Itt nem az idő a lényeg. Amit meg kell érteni hogy a férfiak nagyon máshogy gondolkdnak.
Nem idő függvénye náluk ez.
Ha nagyon feltűnő az gáz, pláne ha utánafordul.
De lehetsz te a világ legjobb nője akkor is a pasik 99%-a olykor-olykor meg fog nézni más nőket automatikusan.
Biztos vagyok benne hogy a korabbi partnereid is megtették ezt maximum nem ennyire feltűnően.
Arra kérheted hogy igyekezzen diszkrétebb lenni.
De te nem szoktál férfiakat megnézni? Soha?
Szerintem önmagában nincs azzal gond, ha valaki megnéz másokat, ha ezt diszkréten teszi, de a kérdező párja úgy viselkedik, mint valami 14 éves, móricka magazinon szocializálódott kretén. Percekig tátott szájjal bámul valakit, kiejti a telefont a kezéből?! Na ne már, szerintem érthető, ha ezen kiakad a kérdező.
Én azt javasolom, hogy beszélj vele higgadtan, tárgyilagosan, mondd meg neki, hogy rettenetesen feltűnő, amit művel, szóval tanuljon meg viselkedni, mert ez rá nézve szánalmas, rád nézve pedig elég megalázó és tiszteletlen.
Ismétlem, nincs baj azzal, ha megnézzük az ellenkező nem szebb példányait. Én azokat a képmutatókat nem tudom komolyan venni, akik azt állítják, hogy szerelmesen észre se vesznek mást.. De basszus mindennek van határa, nem ilyen módon kéne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!