Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Azért nem randizik velem senki mert kövér vagyok?
Én világ életemben túlsúlyos voltam. Amolyan Piedone típus vagyok. (4 évesen kivették a manduláimat és felfújódtam, mint egy lufi. Előtte vékony gyerek voltam.)
A duciságom semmiben nem akadályozott, talán ezért sem lett életcélom vékonyra lefogyni. Sportoltam igen sokat, de akkor sem igen mentek le a kilók. Versenysúlyom is magas volt.
A lányokkal kis srác koromtól fogva jól el voltam! Mindig is voltak lány barátaim, majd 12 éves koromtól volt barátnőm is. Eleinte tini szerelem, majd komolyabbra fordult. 13 évesen romantikus ölelkezés, csókolózás volt köztünk, 14 - 15 évesen már franciáztunk is. Középiskolásan két irányba mentünk, onnantól jöttek a kamaszkori kalandok. Hol csak a randizásig, hol pedig az ágyig is eljutottam egy-egy lánnyal. 19 évesen ismertem meg első nejem, akit két évvel később el is vettem. 6 év után váltunk el. Válás után 1,5 évig nem randiztam. Fokozatosan vissza kellett rázódnom a randizás világba. De ez olyan jól sikerült, hogy 10 éve alatt nagyjából 20 partnerem volt. Néhány hetes viszonytól a több hónaposig. 20 évestől 50 éves nőkig. Majd elcsavarta a fejem egy korombéli nőt, aki nejem lett, 15 éve agyunk együtt. Első és második házasságomban is kettő - kettő csemetém született, 4 hónapja pedig már nagypapa is vagyok nagylányom felől.
48F
Én pont akkor jöttem össze egy gyönyörű lánnyal, mikor az egyetem elején nagyon elengedtem magam és 2 év alatt híztam 30 kilót. Nem volt gondom a csajozással utána sem, most is nagyon csinos barátnőm van. Pedig azóta feljött még 25.
Az önbizalmadon, kisugárzásodon és a stílusodon dolgozz. Normális haj, normális arcszőrzet, normális ruha. Ezek jó kezdő lépések.
25/f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!