Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Belemenjek-e barátság extrákkal kapcsolatba?
Tehát a story:
Adott egy pasi, akit már elég régóta ismerek, aztán sok idő után találkoztunk és lett valami szikra közöttünk... Már pár hónapja húzzuk a dolgot, beszélgetünk, de semmi komoly. Majd feljött a téma, hogy akkor most ki mit vár ettől az egésztől. Én inkább komoly kapcsolatra vágynék, ő meg (egyébként érthető okokból) csak barátság extrákkal kapcsolatra. Viszont nála ez most egy átmeneti állapot, nem tudom, hogy ha kimaszik belőle, akkor lehet e komolyabb, nem szeretném hitegetni magam semmivel
22/L
Te komoly kapcsolatra vágysz, a hapsi viszont megmondta, hogy csak d.gni akar.
Borítékolom, hogy te két d.ugás után beleszeretsz, a fickó eközben talál majd egy normális barátnőt, te meg majd jössz ide rinyálni, hogy miért az a nő kell neki, és nem te, aki pedig lemegy kutyába is, ha az aranyf.rkú hapsi így akarja.
#storyvége
Még ha most (és talán végig) úgy is érzed, hogy ez valóban csak erős fizikai vonzalom és nem is passzolnátok - tehát nem kéne komoly kapcsolatra -, akkor is hormonálisan kötődni fogsz, ha lefekszetek, s emiatt fáj majd az elszakadás. Legalábbis a legtöbb nőnél így működik a biológia, nálam is sajnos :(
Szerintem ne menj bele, sérülnél. Van annyi más férfi. Vagy tartsd magad, ne legyen testi kapcsolat és lazán tartsátok csak a kapcsolatot (néha beszélgettek, ha amúgy szimpatikus, tehát haverilag), amíg ki nem heveri, de ne menj bele ebbe. Csak ehhez túl nagy lesz a kísértés. Meg lehet, hogy ez csak duma, valójában nem is érdekled emberileg (ez ekkor kiderülne) és csak a tested tetszik neki. Neked azt mondja, hogy ki kell hevernie valamit, de valójában évekig ellenne laza, elköteleződés nélküli dugással. Szóval legjobb, ha hagyod.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!