Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jól érzem hogy valami nem stimmel a férfival? Elmennétek első randira ezek után?
Figyelt kérdés
Neten ismertem meg pár napja. Már pár óra chat után elvarta hogy beszéljünk telefonon, amibe bele is egyeztem, jó ha az ember hallja a másik hangját, beszedstilusat mielőtt találkozóra kerül a sor. Jól elbeszelgetttünk, nem is volt gond. Viszont azóta naponta hívogat, és erőlködik, hogy ő úgy akar beszélgetni, mert úgy jobb, írásban nem ér semmit. Tegnap nem volt kedvem, időm, és erre ilyen szöveget írt hogy jó akkor szia, így nem lehet ismerkedni. Ezen meglepōdtem hogy mi baja. És erre azt írta hogy aki fontos neki, annak alap hogy hallani akarja a hangját egy fárasztó nap után. Fontos?? 4 napja beszélgetünk neten, egy idegen, soha nem láttuk egymást sehol. A másik, hogy egyik nap feljött beszélgetés közben hogy épp szüleimnél vagyok és iszogatunk vacsi mellé (nekem hétköznap vannak pihenő napjaim sokszor), erre teljesen kiakadt. Hogy nő létemre én iszok, hétköznap? És ilyen kérdéseket tett fel hogy hanyasig szoktam inni magam, alkoholproblémàm van? Teljesen meglepōdtem, de erőt vettem magamon és higgadtan válaszoltam, hogy nem és nem. Majd rakerdeztem hogy ezek szerint ő nem fogyaszt alkoholt, azért zavarja ez? Azt mondta dehogynem, szokott inni, de az màs. Totál úgy jött le hogy azért más mert ő férfi, persze ezt nem mondta ki. Mára volt randink megbeszélve, de az elmúlt napok tapasztalatai után nem tudom elmenjek e. Én vagyok hisztis, túlaggódós és adjak egy esélyt ennek a dolognak?2020. jún. 19. 10:19
11/36 anonim válasza:
Lehet idegbeteg. Amúgy tényleg furcsa a viselkedése.
12/36 anonim válasza:
Van baj bőven. Pár nap ismerkedés után elvárni dolgokat nevetséges. Én nem találkoznék.
F
14/36 acelsziv válasza:
Ez egy idióta lehet. Dobd ki.
15/36 anonim válasza:
Nem is kérdés, hogy hagyd a fenébe. Ha már most ilyen elnyomó stílusban lép fel, gondolhatod, milyen ember...
16/36 anonim válasza:
Mi a kérdés? Azt mondta így nem lehet ismerkedni, tégy úgy.
17/36 anonim válasza:
Ne szórakozz vele, mert nem illetek egymáshoz.
Előbb-utóbb úgyis szakítanátok. Akkor inkább el se kezdjétek a kapcsolatot!
Ffi.
20/36 anonim válasza:
Szerintem ne menj bele ha ilyeneket mind mint pl...
“hanyasig szoktam inni magam, alkoholproblémàm van? “
“ Azt mondta dehogynem, szokott inni, de az màs”
Szerintem is az emberek többsége úgy van vele hogy a pasinak mindent szabad, hat nem.
Ebben egyet értünk kérdező. F.
Rem jól döntesz, dontottel?!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!