Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan derítsem ki, mennyire gondolja komolyan?
Megismertem egy francia pasit (23) instagramon a közös hobbink révén. Ő Franciaországban él, én itthon. Pár hete szinte minden nap egymás instagram profilját böngésszük. Ezt onnan tudom, hogy lájkolgatja a képeimet, az insta sztorijaimra szinte mindig reagál pár szóval, fotókat küld magáról, és én is hasonlóan. Az utóbbi napokban kezdtünk el beszélgetni komolyabban, ő kezdeményezte. A minap ő azt is írta, hogy menjek el hozzá. Én elpoénkodtam, de utána még 2-szer mondta néhány órán belül. Írtam neki, hogy jöjjön inkább ő, erre kérte, hogy hívjam meg, és jön. Meghívtam, azt írta, jön, de aztán ez is csak el lett poénkodva. Én egyre jobban belehabarodok, és úgy érzem, ő is hasonlóan érez, ezért félek. Ugyan poénkodva flörtöltünk, hívtuk meg egymást, mégis jó lenne tudnom, hogy van-e emögött valós vágy, és tényleg eljönne hozzám, vagy csak szöveg. Hogyan derítsem ki, mennyire gondolja komolyan? Persze most a vírus miatt nem is tudom, megvalósítható lenne-e a találkánk, de jó lenne tudni, ha nem is most, később eljönne-e hozzám, vagy csak üres beszéd.
24/N
Ezt igy nehéz megmondani. Tudod, hoyg meg a szemelyes ismerkedeskor is sokszor van, hogy gyorsan alábbhagy a kezdeti izgalom, erdeklodes...tapasztalatbol azt tudom mondani, sok pasival irogattam regebben hetekig, olyanokkal, akik megfogtak, esetleg szó volt találkozóról is, aztán mégis egy kezemen meg tudom számolni, hánnyal jott ossze a találkozó, pedig egy városban/országban éltunk.
Ne éld bele magad, maradj racionális, élvezd a netes társaságát és hagyd alakulni a dolgot a maga útján.
Ha eljön hozzàd akkor lehet.
Szerintem egy kurásért nem fog annyit utazni. Otthon us talál ingyenpinàt.
Szerintem előbb azt gondold át, te komolyan gondolod-e. És ha igen, kezdd el szervezni és állj bele a szituba!
Találkozhattok félúton is.
Egyáltalán anyagilag bírnád?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!