Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ebből mire lehet következtetni szerinted?
Egy csajjal (kb 25 lehet) éppen valentin nap reggelen ismerkedtünk meg,ugyanis a busz amivel mindketten utaztunk nem akart megállni és szóltunk a sofőrnek,hogy álljon meg. Ezután hozzávetőlegesen 15 percig -beszélgettünk nagyon megtetszett és szerintem én is neki,megkérdeztem, hogy lenne-e kedve találkozni,de úgy nyilatkozott hogy meg úgyis találkozunk. Szerda reggel ott álltam a buszmegállóban és odajött hozzam😊 nagyon boldog voltam és ugyancsak kb 15 percig -beszélgettünk,véletlen hozzam is ért és nagyon azt erzem,hogy a szükséges kémia megvan közöttünk. Elmondtam neki,hogy nagyon szimpatikus nekem és megkérdeztem ugyancsak,hogy megkaphatnám-e a számat, mire azt mondta, hogy még csak kétszer találkoztunk,ez nem a személyemnek szól,de még nem. Végig nagyon mosolyog rám,szinte a szemével is nevet. Ma vettem egy egészen pici borítékot,egy hozza illő kártyával,amibe beleírtam hogy milyen gyakran gondolok rá és a telefonszámomat is beleírtam, a következő alkalommal ezt szeretném odaadni neki. Állítása szerint nem szeret idegenekkel csak úgy ismerkedni,de nagyon szimpatikusnak tart.
Ki mit gondol az ötletemről és főleg hölgyeket kérdeznek,hogy mennyire érthető ez a -tartózkodása?
Nagyon köszönöm a válaszokat,szép estét.
(Én 27 vagyok)
Igen, én is pont hasonló véletlenre várok :) de jó.
Szerintem is várj ki még egy találkozót, hátha magától szóba hozza. Ha esetleg még nem hívna fel akkor kínos lenne már utána találkozni. És azt se írnám bele, hogy folyton rá gondolsz. Várj még picit.
Teljesen oké, én lehet inkább fb met is megadnam.
Sok sikert!
Az ilyen véletlenek milyen aranyosak. Sokkal jobb, mint az idióta netes társkereső oldalak.
Sok sikert:)
(N/23)
Egyébként az nem rossz ötlet, hogy inkább a facebookon próbáld bejelölni. Sokan azt bátrabban megadják, mint telefonszámot.
Láttad újra? Reggel utaztok ugyanakkor?:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!