Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A férfiaknál miért a legszebb kor a 40. év?
Legalábbis van egy ilyen közhely amit szoktak mondani.
Ugyanakkor azt is ugyanennyiszer hallani hogy hát 40 éves férfi már egy vén kecske aki nyálcsorgatva bámulja a fiatal csajokat akiket már maximum pénzért kaphat meg.
Most akkor hogy is van ez?
#2
Caprió valóban nagyon szerencsétlenül kezdett öregedni, érdekes jelenségek ezek.
És köszönöm, hogy férfiként nem mondogatod hogy de jó 40 évesnek lenni mert csúcson vagy, hátha az itteni kis troll fiúk is megértik, semmi jó nem vár rájuk továbbra sem. Ahogy senkire sem ahogyan veszít a testi erejéből, a fogaiból, a hajából és az akár meg sem lévő fiatalkori vonzerejéből.
Francokat a legszebb.
Én 31 vagyok, de vannak lányok, akikhez már öregnek érzem magam, pedig mindenki 25-nek néz.
Edzeni is járok, szóval nem vagyok lepukkanva.
Én ezt már 25-re, 30-ra (főleg erre), 35-re is hallottam :) gondolom, az adott korosztály függvénye, akiket kérdeztek éppen.
Nem a két végletben kéne egyébként gondolkodni. Valóban lehet egy negyvenes pasi is igénytelen, lepukkant, akinek senkije nincs, de olyan is, hogy simán falja még a nőket. A kettő közti állapotot viszont valahogy mindenki elfelejti, hogy egy 40 éves lehet, hogy már nem olyan szuper testű, mint 20-onévesen, kicsit már őszül stb, de most a legboldogabb, mert már családja, munkahelye, stabil lakhatása van általában, de még messze nem aggastyán, bőven ki tudja élvezni az idejét. Testvérem pont ide tartozik (bár ő inkább 30-nak néz ki), mindene megvan, nem is szorul rá, hogy hozzá képest kislányokra csorgassa a nyálát. Mikor erre rákérdeztem poénosan, ő nem is értette, hogy ugyan miért kéne neki egy kis hisztis húszévessel foglalkoznia, akivel még közös témájuk sem lenne, mert teljesen más életszakaszban tartanak? Ahogy ő mondta, “40 évesen már rég nem csak az fog érdekelni, hogy a nő az ágyban jó legyen, hanem hogy lehessen vele normálisan beszélgetni is”.
Ne halgass rajuk kerdezo. Bullshit gyujtemeny szinte az osszes komment,dagadt macskazo agyhalottaktol.
Andy Vajna,Bernie Ecclestone,DiCaprio..lehetne meg sorolni.
Jót nevettem a 4-es válaszán! Én nőként mindig ezt mondom, hogy 100 kiló fölött férfi a férfi,mert SZERINTEM,ez így van,DE ízlések és pofonok!
Abban lehet az igazság,amit 15 ír kb., hogy az az a kor,amikorra "beérik" egy férfi. Nem az elcsúszott élettörténetekre mondják ezt nyilván, hanem feltételezve az egészséges mederben való haladást.
Megérintett,a 2-es története is. Viszont azt nem tudhatod,ha nem ér az a csalódás, akkor is nem hasonlóképp néznél-e ki. Lehet genetikailag a 30-as éveidben ez mindenképp bekövetkezett volna. S talán jobb is,ha nem csoportosítasz erre a negatív eseményre ekkora energiát! Lehet, hogy egy ilyen felfogástól most még fiatalodni is tudsz!:)
Páromból kiindulva egyébként, szerintem aki fiatalabban helyes, sármos volt, azon ez felfedezhető marad minden mozdulatában, minden korban. S egy 40 körüli is még fiatal!
Pintér Tibornak szerintem nagyon kiélt feje van, és alapból antipatikus kisugárzása, össze sem tudnám hasonlítani Brad Pitt-tel vagy Robert Downey-val akik szinte mindig mosolyognak, ők tényleg bármilyen korosztályú nőt megkaphatnak pontosan ezért.
A kérdésre reflektálva megfigyelésem szerint kb. 30 körül néznek ki a férfiak a legjobban, kivéve azokat a ritka kivételeket akiknek "jól áll" az öregedés lásd George Clooney, Belmondo, Sean Connery, Al Pacino stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!