Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Korrekt ez a női viselkedés? (Hosszabb leírás)
Megismerkedtem pár hete egy nővel személyesen. Tök véletlen volt, a végén kértem elérhetőséget, de még nem akarta megadni, mert az exen kattogott (ezt a második véletlen összefutáson mondta, mert nem rég van egyedül).
Beszélgettünk akkor, azt mondta, jól érezte magát, de bízzuk a sorsra (ezt arra mondta, amikor rákérdeztem, hogy miért nem ad elérhetőséget).
Most megint véletlen összefutottam vele, beszélgettünk, és azt mondta, keresett facen, de nem talált, mivel nem vagyok fent. Ugyanakkor bánta, hogy elsőre nem adta meg a számát.
Mindegy, szóval másodjára taliztunk véletlen és mostmár felvettuk egymast Messengere. Vasárnap este tök jót chateltunk, sokat nevetve. Tegnap nem kerestem egész nap, csak este, mert dolgom volt.
Ő ezen behisztizett, hogy megtörtem a lelkesedést, mert várta, hogy írjak neki. Este meg írtam, hogy mindjárt leszek, csak közben hívott a régi jó barátom, akivel mindig halasztottuk már ezt a hívást és pár napja tegnapra fixaltuk, hogy valamikor este beszélünk. Utána ezen is kattogott, hogy neki ez rossz, hogyha nem jelzek, hogy miért nem jövök, ha ígértem.
Tudni kell, hogy én mindig korrekt módon állok a nőkhöz, mert azt adom, amit elvárok tőlük.
Szóval kicsit értetlenkedett, hogy akkor én nem is érdeklődők már felőle stb.
Aztán egyszer csak benyögi, hogy hétvégén talizik egy férfival, akivel 2 hónapja már beszélgettek, csak akkor ő (a nő) rázta le, 1 hónapja a fhaszi őt, hétvégén meg egy városi rendezvényen taliztak véletlen és újra beszélgetni kezdtek chaten.
De ugye közben velem is megismerkedett és most, hogy chatelni kezdtünk, meg az élő beszélgetés után kezdem megfogni.
Meg van zavarodva, mert már ezer éve nem randizott, mondta és hogy nem akarna sose megbántani engem, mert kedvel és értelmesnek, korrektnek tart, el tudna képzelni többet is, de legyek megértő vele, hogy összefut ezzel az ismerőssel (randiszerűségnek hívta). Hozzáfűzte, hogy az egyenesség híve, ezért mondta el, s, hogy emiatt nem akar elveszíteni, mert talizik a férfival.
Szerintetek vegyem komolyan ezt a nőt ezek után? Igen, szabadakarata van, nem volt még köztünk semmi, nincs jogom számonkérni, de úgy érzem, megtaposta a lelkem ezzel. Mondtam neki, hogy tegyen belátása szerint, és, hogy ha én ismerkedek valakivel, akkor mást nem futtatok párhuzamosan. Ezt tudnia kell. Mondta, hogy ő sem tenné meg ezt. Csak taliznak. 😄 Aztán azzal érvelt, lehet, hogy közben is rám fog gondolni és ő nem adja könnyen magát senkinek, nehogy ezt gondoljam róla. Nem szexelni megy.
Mondta, hogy sokat gondol rám, akkor pedig jókedvű lesz, mert többször is megnevettettem már. Nem akar megbántani, sunnyogni sem, ezért mondta el.
Mit kéne tennem? Ugyanolyan lelkesnek maradni, miközben tudom, hogy hétvégén ezzel az emberrel randizik? Fú, idealista emberként rohadtul nem szeretem a nem tiszta szituációkat.
Te mit tennél?
A nő elvált amúgy, 35 éves (3 éves a kisfia), én 32 leszek hamarosan, a másik ürge 38 körül.
Nekem kicsit egyszerű lelkű teremtésnek tűnik ez a nő.
Hagyjad.
Ez a nő nem normális. Hisztizik, számonkér, elszámoltat az időddel. Most menekülj!!!
(Tetejébe talonban tartott, keresi gondolom a jobb befektetőt.)
Én nem ítélném el rögtön a nőt.
Én is hagytam már abba ismerkedést, mert a másik nem tartotta ahhoz magát, amit ígért.Valóban, ha nem ismeritek egymást, ez sokatmondó, és joggal gondolhatja azt, hogy megbízhatatlan vagy.Nekem agyamra megy az ilyen, mikor vmit megígér, és nemhogy nem teljesíti, arra nem képes, hogy írjon egy sort (3mp-be telik), hogy ne haragudj, halasszuk el, mert ez vagy az közbejött.Mondjuk a haverral való telefonbeszélgetés nem tartozik ezek közé, ha tényleg akarsz a nőtől valamit.
Ugyanezt megcsináltam volna, mint a nő, csak nem szóltam volna róla, mert nem vagytok együtt, ő is, te is találkozhatsz bárkivel, míg nincs kizárólagosság.
"Ugyanezt megcsináltam volna, mint a nő, csak nem szóltam volna róla, mert nem vagytok együtt, "
Igen, csak itt a nő pont azért szólt róla, hogy felverje a saját árfolyamát a kérdezőnél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!