Sokak szerint miért könnyebb szakítani mint megbeszélni a dolgokat?

Szerintem az a probléma, hogy ma már mindenből a legjobbat akarjuk. Ugyan így a párválasztásnál is.

Van egy kép a képzeletemben, hogy nekem egy hosszúlábú, kerekfenekű, vékony barátnő kell. Aztán megismerkedek egy alacsony husis lánnyal. Az elején még elfogadom, hisz őt is megtudom szeretni, jó a társoságában lenni. Majd telnek a hetek, hónapok és már méregetően figyelem a barátnőmet, "bárcsak 5 kg-am kevesebb lenne", aztán már a feneke se tetszik és így tovább.... majd jön a kötekedés, vitázás minden apróságon ami igazából annyira nem is bosszant, csak tudat alatt így bántom a másikat a bennem rejtőző benem teljesült vágyaim miatt.

Legalábbis nekem ez jön le az olyan jellegű problémáknál, hogy nem hajtja le a wc ülőkét vagy nem ágyaz be maga után. Ezek nem valós problémák csak kreáltak csak mögé kellene nézni.

Ha nem házasságról van szó gyerekekkel, akkor teljesen felesleges erőltetni, ami nem megy, főleg, ha az érzelmek is elmúltak. Jobb lehetőséget adni magunknak és a másik félnek is, hogy jobban hozzáillő partnert találjon még családalapítás előtt.

Általában ilyen kérdéssel az szokott jönni, aki képtelen megemészteni, hogy véget ért a kapcsolata, és folytatná a langyos xart is, mert az hiszi, lesz még belőle valami. Nos, nem lesz.

"Egyszerű példa: Párod elfelejt valamit ami számodra fontos, számára jelentéktelen, ő nem tudja, hogy neked fontos. Neked rosszul esik, hogy elfelejtette, így sértődötten rákérdezel, ő nem érti mi a gond, te viszont azt nem érted ő miért nem érti. És kész, máris kialakul a veszekedés. "

Másrèszről meg ha emiatt veszekedès alakul ki, elèg gáz. Szóváltás, kisebb vita ok, de veszekedni minek? Meg az sem mindegy, hogy az ilyen milyen sűrűn fordul elő.

Jajj annyiszor eljátszották már ezt....

Megy a siránkozás, hogy itt minden kis gondra is szakítást kiáltanak, de ahogy pèldát kellene felmutatni, már nem megy. Mert valahogy mègsem igaz. :)