Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem megy a szex? Nem működik a kapcsolat?
2 éve vagyunk együtt a barátnőmmel, együtt is élünk már 1 hónapja, de úgy érzem nem vagyok elég boldog mellette...
több, mint 2 hete már nincs szex, ebben volt 1 hét menstruáció, de ő sose kezdeményez már tegnap elmúlott neki, váltott műszakban dolgozunk, ma délután lett volna időnk egymásra, erre csak folyamatosan "nyavajgott" hopgy fáj a feje, beosztását nézegette a laptopján... így nincs kedve semmihez, aztán gondoltam nekem is szól ez, így nem is mertem úgy közeledni...
reggel értem haza munkából oda bújtam mellé ő már fenn volt gondoltam lesz valami, hát nem volt semmi.
" kell pisilnem nagyon , meg boltba menni..."
Elegem van, hogy mindig én kezdeményezek ez olyan mintha ő sosem kívánná, vagy olyan, mintha engem nem akarna?
beszéltünk már róla, de csak azt mondta hogy vannak olyan napok mikor nem kívánja, de együtt élünk, bármikor neki "eshetünk" egymásnak.
3-asnak nőként írom.
Ha egy nő csak akkor kívánja a párját, ha felkeltik az érdeklődését, akkor ott nincs igazi szerelem. Főleg 2 év után, úgy hogy csak 1 hónapja élnek együtt.
Én a párom már akkor kívánom, ha rám mosolyog, vagy csak meglátom. Ha meg megcsókol...
3 éve vagyunk együtt
De rossz duma az, amikor a női szexualitást a férfinek kell kezelnie. A férfi imádja a nőt, kényeztesse, majd építse fel a szexuális vágyát. Hahaha. Sajnos elég sok az ilyen nő. Pontosan az ilyenek válnak el, az ilyenektől válnak el. Férfiként pokol az élet az ilyen nők mellett. Egy van: egy nő vagy szereti a szexet, vagy nem.
Ha a társával nem szereti, akkor ne kínozza tovább, szakítson vele. Undorító féreg az összes olyan nő, aki a pasijára hárítja a szánalmas vagy asszex szexualitását, majd magas lóról ossza az észt.
Ott már nagyon nagy a baj, ahol a férfinek kell teperni a szexért!
Meg volt tegnap a szex bő két hét után
Erre a szex végén ilyet szól
" Erre vártál már 2 hete, mi? " ....
Hát igen, neki nyilván kényszer volt, de ez téged úgysem izgat... büszke lehetsz magadra.
Aztán csodálkoztok, ha a kőkemény 2 hetes éhínség után folyamatos bhasztatással, nyígással, érzelmi zsarolással kikényszerített szex után a fejetekhez vágjuk, h önző, nyomorult ösztönlények vagytok...
"Utolsó, mert nyilván normális középút az nincsen, érzelmek, beszélgetések, semmi ilyesmi nem szükséges, csak a k.hibaxott szex, ami a párkapcsolatok, sőt az egész világ alfája és omegája, az élet szájba.qrt értelme."
Miért, hol írt ezt bárki is? A világ egyik legszánalmasabb érvelése, amikor teljesen másról kezd el beszélni valaki, mint amiről szó volt és beleadja ezt a másik szájába... Sehol sem írtam, hogy ne lenne középút. Honnét tudod, hogy a kérdező nem próbált beszélgetni?
"És ha az egyik fél vmi világrengető eszméletlenül hatalmas probléma (mondjuk stessz, fáradtság, menzesz, egyéb) okán 2 kh.ibaxott hétig nem igényli a szexet, az aszexuális, a másiktól meg totál normális viselkedés kizsarolni, kikényszeríteni a dugást, kvázi megerőszakolni a “szerelmét”.. oké, nincs több kérdésem."
Hallottál már az értő olvasásról? Fuss neki újra a kérdező által írt dolgoknak:
- 1 hónapja élnek együtt, 2 hete nincs szex. Tehát összeköltöztek, ami egy húdejó dolog általában a párok életében és rá 2 hétre már nincs szex. Hát, biztos az én világomban van baj, de a környezetemben az összeköltöző párok örültek, hogy végre többet lehetnek együtt és egymásnak eshetnek. Nem tudom, hallottál már azokról a szavakról, hogy szerelem és vágy?
- A kérdező barátnője sosem kezdeményez. Ez már önmagában is gáz.
- A kérdező barátnője folyamatosan nyavalyog mindenért. Nincs kedve semmihez és mindennel törődik, csak a kapcsolatukkal nem.
Húzd már ki végre a fejed a homokból és lépj már túl azon, hogy szerinted ha egy férfi a párkapcsolatában szeretkezni akar, akkor az gáz dolgot tesz és vedd már észre, hogy nők is tehetnek bizonyos dolgokról. Röviden: Nőj fel.
Elég sok az asszex nő, ők az elején a kifogásokat keresik, mert lehet hogy még ők sincsenek tisztába önmagukkal. A feleségem is az, a kollégám felesége is. Neki azt mondta a párja 20 év házasság után, hogy a szex csak az utódnemzésre való, sosem érdekelte. Persze náluk 20 év alatt annyi szex volt, mint másoknál 2 hét alatt.
A kérdező is erre az útra lépett, csak még nem tudja,
#19
De akkor ők, miért nem keresnek aszexuális férfit? Egy csomó van, jól meglennének. De nem, helyette mindkét nem aszexuális képviselői normálokkal vannak együtt, aminek a vége... a fogaknak csikorgatása. De persze könnyű letudni, hogy "mer büdös kúva azé" vagy "mer ösztönállat, minden férfi azé" van a baj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!