Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tegnap este meg akart verni a párom. Miért történik ez?
Pár héttel ezelőtt hozzám vágott egy fesüt. Utána részegen jött haza. Elaludt, nemsokkal később felkelt és lepisilte a gyerekem játékát az erkélyablak előtt. Akkor is nagyon csúnyán beszélt velem, h húzzal befelé, talarodjak innen, mert ő fáradt. Csak azért néztem rá, mert azt gondoltam hány.
Most tegnap este, megint elaludt a tvn, kimentem és be szerettem volna hívni magam mellé. Fogalmam sincs mit tettem rosszul de alpárian beszélt velem,. Erre a kislányom is felkelt(nem az ő gyereke). Kussoljunk el, takarodjunk innen az anyámba, különben megver. Ezt elmondta nagyon sokszor. Rám is emelte a kezét, csak sikerült magam elhúzni tőle. A lányom mondta, h ne bántsd anyát.
Tudom, h el kell költöznünk. Szerencsére szüleim bármikor szívesen fogadnak. Ebbe nem fog felnőni a lányom.
Két éve vagyunk együtt, mindig is viharos volt a kapcsolatunk. De ilyet még soha nem tett. Mi lett vele? Miért érdemlem ezt. Velem még soha egy férfi nem viselkedett így.
Köszönöm szépen
Miért ilyen hulladékot választottál??
Nincs kínálat vagy ennyire féltél egyedülálló lenni?? Ettől bármi jobb!
Egy iszakos, agressziv emberrel el egyutt, akiben annyi emberseg nincs, hogy ne a gyerek jatekait hugyozza le, aki az ejszaka kozepen uvoltve zavarna el a kiskoruval otthonrol, mikozben majdnem megveri a gyerek elott.
Es a vegen kb fel van mentve egy, idezem "mindig is viharos volt a kapcsolatunk"-kal.
A gyereked erdekeben szedd ossze a cuccaidat es meg ma koltozz anyadekhoz.
Két év nem olyan hosszú idő. Lehet, hogy most múlik el nála a "szerelem" és ezzel együtt előjön az igazi énje. Idegesítitek, innen már csak rosszabb lenne. Pakolj és menjetek. Nem tudom, hogy mennyi idős a kislányod, de most nagyon nagy a felelősséged vele szemben. Ha elhúztok, amilyen gyorsan csak lehet, akkor azt látja a lányod, hogy nem maradunk egy bántalmazó kapcsolatban. Felnőve (remélhetőleg nem kerül ilyen helyzetbe) valószínűleg ő sem hagyná, hogy bántsák.
A gyerek mintát követ. Ne hagyd, hogy azt higgye, normális ha a férfi tör-zúz, lehugyozza otthon a cuccokat és kezet emel a nőre.
Szerintem most már abszolút nem szeret, és nincs oka moderálnia magát. Biztonságba érzi magát, hogy vele maradsz bármit tesz.
Nekem az a tapasztalatom, hogy akivel "viharos" egy kapcsolat, abból sosem lesz stabil, nyugodt és hosszútávon boldog párkapcsolat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!