Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elhagynátok vagy össze sem jönnétek olyan nővel aki egy minigarzonban él, és nincs kilátás közös lakásra?
A lakás 30 nm, egy szobából áll aminek az egyik sarkán van a konyha. Ez alapvetően gondokat okozhat már egy együttélésnél is, főleg ha más a felek napirendje, és zavarják egymást az alvásban, pihenésben. Gyerekvállalás szintén lehetetlen.
Tulajdonképpen semmilyen közös nagyobb lakásra nincs lehetőség. 18 évnyi hitel van rajta, nagyobb albérletbe nyilván nem akar költözni a nő, mert mégiscsak jobb a saját adta szabadság, másrészt gyereket vállalni albérletbe úgysem lehet. Közösen nagyobbat venni szintén nem lehet, mert a szüleinek haszonélvezet van a garzonon, és nem egyeznének bele az eladásába. Az sem opció hogy pár évig gyűjtögetnek, majd közösen vesznek fel hitelt egy nagyobbra, mert a nő nevén már ott van ez a hiteltörlesztés, és így adóstársnak sem fogadja el a bank. Másrészt a közös gyűjtés is olyan, hogy a nő sokat nem tudna beleadni mert keveset keres, és annak a nagyrészét ugye viszi a törlesztő, de ami mégnagyobb baj, hogy mire bármire jutnának, már rég kiöregszik a szülőképes korból, mert jelenleg 28 éves. Bár ő a gyerekvállalás témáról már pár éve lemondott, azt mondja nem baj ha nem lesz neki soha.
Miért ne lehetne gyereket vállalni albérletben? Őszintén szólva, kevés olyan párt ismerek, akik ebben az országban megtehetik, hogy saját lakást vesznek gyerek előtt... (Ne menjünk bele az állami támogatásokba, okkal nem veszik fel ők sem.)
Mindent meg lehet oldani, ha valaki nagyon akarja.
Szóval...
Van egy 30 nm-es garzonod (remélhetőleg budapesten). Amit közösen a szüleiddel borzalmas hitelhosszúsággal felvettetek, de legalább fizetni tudod a részletet.
Rengeteg embernek ennyi 'saját' tulajdona sincs. Sokan már csak azért összejönnének veled, mert van lakásod BP-n.
Tehát a futamidő hossza rossz, de nem a világvége.
Tegyük fel, hogy belédbotlok a metrón és elkezdünk randizni. Aztán tök jól alakul minden.
Szoftverfejlesztőként jól keresek, így anyagi problémáim nem igen vannak.
Ha jól alakulnának a dolgok és felmerülne az összeköltözés, akkor nyitott lennél olyan opcióra, hogy kiadod a lakásodat (havi 100 ezret + rezsi simán el lehet kérni érte bármikor) és máshol költözzünk össze?
Ez eleinte mondjuk egy másik albérlet lenne, amibe mondjuk a rezsi felét kellene csak fizetned.
Amennyiben ez működne és oda jutnánk, hogy komolyan is csináljuk és család...
akkor az is beleférne, hogy abba a lakásba/házba költözz bele, ami csak az enyém? (A garzonod még mindig ott lenne, csak kiadva albérletként.)
Ez azért külön kérdés, mert vannak, akiket zavarna ez.
30 nm-es garzonban ketten okés élni, de oda családot tervezni nem lehet.
Ez egy teljesen mindennapi megoldás. Amiben számodra kb semmi negatívum nincs. Ilyenre nyitott lennél vagy erre is találsz kifogást? Amennyiben utóbbi, akkor van egy rossz hírem.
Lehet, hogy a leendő párodnak is lesz saját lakása, ami nagyobb. odaköltöztök, és a tiedet kiadjátok albérletbe.
(Azt csak megjegyzem, a haszonélvező hozzájárulása nem kell az eladáshoz, csak az új tulajdonosnak is biztosítani kell a haszonélvezetet. Így igen nehéz eladni, de nem azért, mert a haszonélvező nem akarja.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!