Nárcisztikus személyiségzavar?!

Megpróbálom kifejteni az egész történetet:

Munkája miatt találkoztunk. Nagyon megnyerő volt eleinte. Érdeklődő, humoros, olyan embernek tűnt, akivel jól, könnyen ki lehet jönni a mindennapok során. És nem mellesleg, nagyon jóképű is. Sokáig, amíg rá nem jöttem, hogy mi nem stimmel vele, nem vettem észre az apró, vagy akár a kevesbé apróbb jeleket sem. Pl. nagyon jó példa erre, hogy többször is hangsúlyozta, hogy ő bárkivel nem áll szóba, nagyon is megválogatja, ki érdemes arra, úgyhogy örüljek, hogy én közéjük tartozom. Ahogy kezdtem egyre jobban megismerni, belelátni az életébe, jöttem rá, hogy ő nagyon nagyot jött. Apja Erdélyben született, úgy szökött át. Egy Békés megyei kis faluban született, élte egész gyerekkorát. Nagyon okos, jó tanuló volt, de nagyon szegények voltak. Nem nagyon voltak, felsőben már egyetlen barátja sem volt. Emellett az anyja egy szörnyű, kiálhatatlan perszóna volt, az egész családját elnyomta, terrorban tartotta, nagy valószínűséggel miatta alakult ki nála ez a személyiségzavar, a szeretet, figyelem hiánya miatt. 2 diplomája van, de nem tudott elhelyezkedni sehol, több évet töltött kutasként a MOL benzinkútnál, két műszakban, nagyon kevés pénzért. 2 év alatt vagy 6 városban fordult meg munkavállalás céljából. Most "letelepedett" az én városomban, hosszabb időt szeretne itt eltölteni, jó állást is talált. Ennek ellenére nincsen saját lakása, szolgálati lakásban él, nem hogy autója, de mosógépe, WIFI-je sincsen. 28 éves, egyetlen párkapcsolata volt, az is hamar végetért, miközben korabeliek nagyja házas, családalapítás előtt állnak. 4 hónapja él itt, a munkatársain kívül egyetlen ismerőse, haverja, barátja sincsen rajtam kívül. Magányos, pedig ő egy nagyon extrovertált típus, kifejezetten igényli a társaságot.

Ezek tudatában szerintem mindenki máshogy fogja látni a most elkövetkezendőket:

Minden azzal kezdődött, hogy egy vitánk után, mikoris képtelen volt bocsánatot kérni, mert egyszerűen nem vette észre, hogy megbántott, beleszaladtam véletlenül egy cikkbe, ahol leírták a nárcisztikus személyiségzavar jeleit, tüneteit és hogy mennyire tartózkodjunk ezeketől az emberektől. Óriás meglepődöttségemre és csalódásomra, minden egyes jel/tünet passzolt rá. Komolyan azt hittem, lefordulok a székről. Csak így kapásból néhány dolog, ami illik rá: Felsőbbrendűnek gondolja magát mindennél és mindenkinél, jogot érez arra, hogy másokat kénye-kedve szerint kihasználjon. 3 hónapos ""randizásunk alatt" többször dicsérte meg magát, mint engem. Jól esik, de már el is várja, hogy állandóan 'megerősítsem', ergo dicsérgessem, simogassam az egóját. Nagyon ragaszkodik hozzám, de leginkább azért, mert azt hiszi, az ő tulajdona vagyok. Mindig, mindennek róla kell szólnia, az én problémáimat leszólja, nem foglalkozik velük. Szörnyen féltékeny velem szemben, de volt, mikor majdnem a szemem előtt csalt meg. A teljes empátia hiánya jelen van nála, sőt, szeret élvezkedni mások szenvedésén. Hiányos, nem egyenes, egyoldalú kommunikáció van köztünk, én hiába mondok el neki mindent az én életemről, ő igazán mély témákról sosem beszélt nyíltan velem. Nem veszi észre, ha megbánt bárkit, ezért nem is hajlandó bocsánatot kérni és ha ezt rajta számonkérik, neki áll feljebb. Nagyon könnyen el tud borulni az agya, a kritikát egyáltalán nem bírja, de másokkal szemben nagyon könnyen fogalmazza meg azokat. Kívülre azt láttatja, hogy ő tökéletes, magát is ezzel hitegeti, de belül egy óriási üresség van csak. Soha-soha nem mondaná ki, de tulajdonképpen egyáltalán nincs megelégedve magával, ezért dicséri meg magát állandóan és várja el, hogy mások is így tegyenek, hogy értékes embernek érezze magát.

Nos, a történetet felvázolva jövök most én a képbe. 3 hónapja ""randizgatunk"", ismerkedünk. Nagy korkülönbség van köztünk, de ennek ellenére erős érzelmek kötnek hozzá. Őszintén sajnálom őt, mert tudom, hogy ő is szenved így, de nem akarok vele összejönni, mert lelkileg engem is megnyomorítana. Szeretnék neki segíteni, de nem tudom hogyan. Egyáltalán közöljem vele, hogy szerintem neki ez a problémája? Ha igen, hogy? Hogyan vegyem rá, hogy elmenjen pszichológushoz? Érdemes adni neki egy esélyt, vagy már most felejtsem is el? Van esély arra, hogy egy normális párkapcsolatot fenn tudunk tartani? Ha nem, akkor hogy engedjük el egymást, ha mindkettőnknek erős érzelmei vannak a másik iránt?

Előre is köszönöm a segítséget!

Nóra