Miért nem érti meg a párom, hogy nekem ez fontos?

A párom jómódú családból származik, ő maga is jól keres. Amikor járni kezdtünk én egy kis kávézóban dolgoztam. Nem fizetett jól, de szerettem a munkát, kijöttem a kolléganőkkel. El tudtam volna képzelni, hogy ilyen munkakörben maradjak végleg.

Aztán a párom 3 év után rábeszélt, menjek egyetemre, jobb, ha az ember kitanul valaminek.

Még 2 évem van a suliból, de már alig várom, hogy végezzek, nem tesz boldoggá. A tanulást szeretem, de az egyetemi környezet nem az én világom.

Már többször is felvetettem, visszamennék részmunkaidőben, de a párom ilyenkor mindig nagyon megharagszik, mert hogy nem véletlenül hozott el onnan, távol szeretne tartani ettől a környezettől. Ha visszaengedne dolgozni, szerinte fél éven belül otthagynám az egyetemet, mert én pultoslányként érzem jól magam, és pont. Azt mondta, ha lediplomázok, és továbbra is úgy érzem, az én természetes környezetem a kávégépek és cukrászpult, ő többet nem szól bele, de nem lehet egy szál érettségivel tengeni a világban, ha az ember képes többre.

Nekem nagyon fontos lenne, hogy legalább részmunkaidőben visszamehessek dolgozni ebbe a munkakörbe. Nem a pénz miatt, anyagilag mindenem megvan így is, hanem az érzés miatt, hogy hasznos vagyok, hogy csinálok valamit, nem csak úgy vagyok. Évi kétszer egy rendezvényen szoktam dolgozni 3 napot, de ezen felül a párom nem akarja, hogy dolgozzak iskola mellett, mert hogy minek, ha nem szorulunk rá.

Annyit úgyse kapok, hogy érdemben beszálljak a kiadásokba, a kevés ami meg nekem kell, nem hiányzik a kasszából.

A barátnőm sem ért egyet velem, szerinte lökött vagyok, nem attól lesz valaki hasznos vagy nem hasznos, hogy dolgozik-e iskola mellett, ha nem kényszerül rá. Menjek inkább helyette vele programokra, használjuk ki, hogy megtehetjük, és ráérünk.

Csakhogy én gyerekkoromban is úgy képzeltem, hogy majd lesz egy átlagos állásom valami kávézóban, egy szobás albim meg egy macskám, mint a filmeken....

Amióta nem dolgozom, nem találom a helyem...