Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A volt barátnő miért jobb a szemében mint én? Ez valami taktika lenne a részéről?
Csak 2 hónapja vagyok együtt a barátommal, de néha felmerül az exbarátnő. Amúgy egyszer már volt úgy szakítottak, a barátom írt nekem, de hiába beszéltünk, a lányhoz visszament, mert a lány könyörgött neki. De az idén végleg szakítottak. Míg nem tudták hogy kapcsolatban vagyunk, addig ha a barátom kitett magáról egy képet, a lány rokonai belájkolták. Majd miután kitettük hogy együtt vagyunk a lány rokonai, barátai lájk helyett nem tetsző reakciót küldtek be. A barátom azt mondta hogy együtt voltak 3 évig, de még a szex sem volt jó vele, volt olyan egy hónapban egyszer került rá sor. Nekem volt már olyan hogy kívántam, de nem akarta.
Azt a lányt elvitte családi eseményekre ahol fotók készültek, míg engem nem, pedig mióta együtt vagyunk, már volt egy ilyen. Eleinte azt mondta hozzá senki se volt olyan mint én, már meg azt mondja eleinte mindenki kedves.
Azt mondta a lány betegesen féltékeny volt, már ha meghallotta hogy valaki írt neki, akkor már annyira kérdezte hogy ki volt az. A lánnyal azt is eljátszotta hogy csak rámosolygott más nőkre, a lány már mérges volt.
Volt úgy hogy a barátom vitte a barátait össze-vissza, de azok semmivel sem köszönték volna meg. Engem nem kell vinni sehova meg a barátaimat sem, még se vagyok jó.
Legutóbb viszont megemlítette hogy kíváncsi lenne arra hogy vajon mit szólhatott ahhoz hogy mi összejöttünk, meg most vajon mit csinálhat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!