Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A volt barátnő miért jobb a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A volt barátnő miért jobb a szemében mint én? Ez valami taktika lenne a részéről?

Figyelt kérdés

Csak 2 hónapja vagyok együtt a barátommal, de néha felmerül az exbarátnő. Amúgy egyszer már volt úgy szakítottak, a barátom írt nekem, de hiába beszéltünk, a lányhoz visszament, mert a lány könyörgött neki. De az idén végleg szakítottak. Míg nem tudták hogy kapcsolatban vagyunk, addig ha a barátom kitett magáról egy képet, a lány rokonai belájkolták. Majd miután kitettük hogy együtt vagyunk a lány rokonai, barátai lájk helyett nem tetsző reakciót küldtek be. A barátom azt mondta hogy együtt voltak 3 évig, de még a szex sem volt jó vele, volt olyan egy hónapban egyszer került rá sor. Nekem volt már olyan hogy kívántam, de nem akarta.

Azt a lányt elvitte családi eseményekre ahol fotók készültek, míg engem nem, pedig mióta együtt vagyunk, már volt egy ilyen. Eleinte azt mondta hozzá senki se volt olyan mint én, már meg azt mondja eleinte mindenki kedves.

Azt mondta a lány betegesen féltékeny volt, már ha meghallotta hogy valaki írt neki, akkor már annyira kérdezte hogy ki volt az. A lánnyal azt is eljátszotta hogy csak rámosolygott más nőkre, a lány már mérges volt.

Volt úgy hogy a barátom vitte a barátait össze-vissza, de azok semmivel sem köszönték volna meg. Engem nem kell vinni sehova meg a barátaimat sem, még se vagyok jó.

Legutóbb viszont megemlítette hogy kíváncsi lenne arra hogy vajon mit szólhatott ahhoz hogy mi összejöttünk, meg most vajon mit csinálhat.


2019. ápr. 6. 12:18
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
66%
Csak féltékennyé akarja tenni veled az exét, erre használ. Én kivágnám.
2019. ápr. 6. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Most nem azért hogy magamat dicsérjem, mert én vagyok tökéletes, de az ex barátnő külsőre is jelentéktelenül néz ki. A barátom is azt mondta rá hogy csúnya, csak azért volt vele mert kedves volt hozzá.
2019. ápr. 6. 12:30
 3/16 anonim ***** válasza:
40%

Hát, fene tudja. Talán inkább azt mondanám, egyikőtök sem az igazi neki.

Én inkább amiatt aggódnék, hogy ha már 2 hónap után ennyi gond van, mi lesz később.

2019. ápr. 6. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
44%

Mert az exe a szerelme.


Te az ágymelegítő vagy addig, amíg vissza nem veszi, vagy túl nem lesz rajta. (Utána keres helyetted valakit, akibe megint beleszeret)

2019. ápr. 6. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
46%
Az semmit sem jelent. A kevésbé szép nőket szokták jobban szeretni, a szépeket inkább kirakatbabának használják, mert nem olyan kedvesek, cukik. A ti esetetekben is ez van. A másik lányt őszintén szerette, veled meg csak együtt van, téged dug, de ennyi. Láthatóan még mindig a "nem széphez" kötődik.
2019. ápr. 6. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:
Akkor miért hagyta ott végül mégis az exét? Ha annyira őt szerette volna nem szakítottak volna többször is, meg nem írt volna nekem még akkor is mikor együtt voltak.
2019. ápr. 6. 12:47
 7/16 A kérdező kommentje:
Amúgy meg az a lány a közös képeiken se engedett volna el egy mosolyt, minden képet fapofát vág. Eltudom képzelni hogy az életben is ilyen lehet.
2019. ápr. 6. 12:48
 8/16 anonim ***** válasza:
37%

A másik nőnek lehet, hogy olyasmije van ami nemed nincs.


Pl esze. Te itt sipakolsz, hogy miért a másik kell, pedig te vagy a szebb. Már bocs, de ez sokat elmond.



És, hogy miért szakítottak? Pl mert nem bírt a farkával, és te jó vagy neki államoknak. Vagy mert egy kapcsolatban rengeteg súrlódás lehet, főleg ha a másik is erős személyiség.


Most ott vagy neki te csinibabának, de jól látszik, hogy nem az ilyen nő dobogtatja meg a szívét (ettől még nem akar addig sem unatkozni).

2019. ápr. 6. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
36%
Szerintem ez a férfi nárcisztikus. Nem olvastátok el az egész történetet. Ha igaz amit mondott az exét is megpróbálta féltékennyé tenni, tehát vele is taktikázott. Különben is ha a lányt nem érdekelte volna, akkor a rokonai miért vergődtek Facebookon? Ilyet is csak az idióták csinálnak. Ha meg az ex valóban fapofa volt, akkor attól már egy olyan nő is szebb aki mosolyog.
2019. ápr. 6. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
54%
Valoszinubbnek tartom azt, hogy o nem kellett az exnek. Mivel erezte ezt, kereste az utodjat, hogy legyen kibe uriteni majd, ha az ex kiadja az utjat vegleg. Neked meg bemeselte, hogy o szakitott, mert nem volt jo a novel. De o meg mindig az exet szereti, csak annak nem kell.
2019. ápr. 6. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!