Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Már nem szeretném a párom? Magam sem értem, mi van velem?
Sziasztok!
Lassan 5 éve van párom, ő az első és egyetlen eddig. A kapcsolat elején sokat átvert, még 1 év után is megcsalt, de szerettem megbocsátottam. Azóta elvileg nem tette, együtt élünk 3 éve. Most én érzem azt, hogy már nem vonz, kiábrándultam.
Épp költözünk, ezért felmerült bennem, hogy lezárom a dolgot. Nem tudom mit tegyek, szeretem-e vagy sem.
Kb 3 éve megjelent az életemben egy férfi (ne értsétek félre, nincs közöm hozzá, csupán jeleket küldött felém)azóta naponta gondolok rá, vágyom rá, hogy a párom legyen.
A párommal folyton csak az idegesség van, elmegy nélkülem a barátaival. ma is focimeccseztek, mindenkinek ott a párja, de ő nem hívott engem. Nekem ez rosszúl esik. Az apja folyton piszkál, mert 2 éve elvesztettem az állásom, és azóta semmi, pedig számtalan helyet végigjártam, de szerinte nem kellene együtt élnünk, mert nincs fizetésem. Ez is sz_rul esik, de nem szól neki egy szót sem érte. Csak azt nem mondja, hogy ingyenélő vagyok, holott az édesanyám számtalanszor adott pénzt a páromnak mert nem volt már pénze, sosem adta vissza. Ezt viszont senki sem mondja.
Mit gondoltok? Nem szeretem már?
Nem úgy értettem.
Csak arra lettem volna kíváncsi, hogy szerintetek régen rossz, ha másra gondolok, és nem nagyon foglalkoztat mit csinál a párrom, inkább bosszant a jelenléte, jobban örülök, ha nincs itthon.
Köszönöm. Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy szeretem és csak a szenvedély húz más felé, bár annak hosszú, 2 éve másra gondolok.
Féltem hogy tévedek. Ezek szerint megszokás már csak.
Ha már a szakításaon gondolkodsz nagy baj van minnél hamarabb bevalod magadnak annál jobb mindenkinek.
Valószinű a párod is hasonlóan érez nyiltan beszélj vele erről.
Anyagilag meg kvittek vagytok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!