Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés
Na szóval az egyik éjszaka közepén arra ébredtem, hogy a barátom telefonja „pittyeg” azaz üzenete érkezik, erre ő rögtön válaszolgat, de úgyhogy én ne lássam mikor odabújok hozzá. Ez nagyon nem hagyott nyugodni ezért reggel mikor ő még aludt megnéztem az üzeneteit (hozzá kell tennem, hogy eddig soha nem kutakodtam a dolga között). Hát az éjszakai üzenetváltásait elolvastam és egy csajjal beszélt ☹ ezekből a beszélgetésekből kiderült, hogy a lány tudja hogy vagyok neki de azért találkoztak előző nap. Nagyon fáj ez a történet… főleg hogy olyanokat írogatott neki a pasim hogy amikor velem volt egész nap is csak rá gondolt, meg muszáj újra találkozniuk mert meg akarja csókolni, nagyon bejön neki, meg ő a legjobb csaj akivel lehetne köztük valami, és egyéb szaftos dolgokat ☹ emelett elmondta neki hogy velem nincs semmi baja, jól el van velem, én biztos pont vagyok az életében. Ezek után szembesítettem a barátomat…. az mondta hogy hülye és sajnáljam meg hogy szeret mindennél jobban, sírva is fakadt….. most időt kértem átgondolni a történteket…. nagyon fáj a dolog hogy más kell neki és mikor én vártam őt és izgultam miatta mert késett, ő e közben azzal a ...-val volt, nem tudom hogy el tudnám e ezt felejteni neki….ti mit tennétek ha nagyon nagyon szeretnétek ezt a fiút?? 25l (1éve együtt)

2019. febr. 21. 15:25
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos ennek vége, még nem vagytok együtt olyan régóta, olyan múlttal, stb., hogy indokolt legyen ezen gondolkodni. Ez tényleg még egy gyerekcipőben járó kapcsolat.

Most lépsz, vagy ha már lesz közös lakás, lakáshitel, gyerek, ilyenek? Mert az ilyen többször is megteszi majd.

2019. febr. 21. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
Csont ugyanúgy jártam, ahogy a 9-es,én is megbocsátottam, súlyos hiba volt. Félre is ment a csajjal, jól hülyének lettem nézve.
2019. febr. 21. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!