Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ti mit csinálnátok a helyemben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit csinálnátok a helyemben?

Figyelt kérdés

4 éve vagyunk együtt, nemrég költöztünk össze. Én 24, ő 30. Én sajnos kicsit túlérzékeny vagyok, tehát a kis érzelmeket is a kelleténél nagyobbként élem meg. Hát, arról lenne szó, hogy rosszul esik, amikor a párom úgy néz pornófilmet, hogy én is itthon vagyok. Nincs egyébként a pornóval gondom, én is szoktam nézni rendszeresen nőként, ne essék félreértés. Próbáltam rajta változtatni pár éve, hogy ne zavarjon, de nem megy sajnos, ez van. Ezért amikor egy-másfél éve szóba került jelenlegi páromnál, elmondtam neki, hogy nekem ez rosszul esik, azt mondta, hogy ez szerinte is gáz, ha a másik fél a szomszéd szobában ezt csinálja, így el is engedtem a témát, megnyugtatott.

Hát erre össze költözésünk után a hosszú pakolások végeztével vártam őt a hálóban, mert egy napunk maradt, hogy össze bújjunk, mielőtt vissza a megszokott mókuskerékbe, és simán a másik szobából szűrődött, hogy pornóra veri ki. Csalódott voltam, és szomorú, hogy ezt csinálta, mert korábban elmondtam neki az ezzel kapcsolatos érzéseimet. Persze másnap rákérdeztem, először mindent tagadott, ami szintén újra összetört, mert gyűlölöm a hazugságot, de nem volt értelme tagadnia, így végül beismerte. Elmondtam, hogy nagyot csalódtam, mert nem vette figyelembe az érzéseimet. Nem hagyott sajnos nyugodni a téma, így pár napra rá eldöntöttem, hogy üljünk le megbeszélni. Elmondtam neki, hogy nincs bajom a pornóval, nincs bajom azzal, hogy maszturbál is, hiszen én is szoktam és teljesen normális, de nekem nem fér bele az, hogy olyankor csinálja, ha otthon vagyok. Elmondta, hogy őt is zavarná, ha addig csinálnám, míg alszik... Csak annyit kérek, hogy úgy intézze, ha nem vagyok otthon (sokszor van rá lehetőség, mert én is és ő is 12 órában dolgozunk, de egymástól távol, és általában össze vissza). Annyit rólunk, hogy bár méhszájseb kezelésre várok, imádok szexelni, és bármikor benne vagyok, hogy kielégítsem, szájjal, kézzel, még análban is benne szoktam lenni, bár én nem szeretem, de a kedvéért benne vagyok, örül is neki, ha anál nap van :D. Bocsánat... Szóval amíg nincs lefagyasztva a méhszájsebem, addig és utána sajna nincs durva szex, de akár még az éjszaka közepén is kielégítem, pont ezért, mert tudom, hogy igényli. Épp ezért vagyok csalódott, mert normálisan kommunikáltam, elmondtam az érzéseimet, nem tiltok semmit, elmondtam újra, hogy csak annyit kérek, hogy mellettem ne. Azt mondta megérti, de láttam rajta, hogy nem igazán vesz komolyan, a végén már ingerült lett, hogy felfogta, nem csinálja többet mellettem, megvár míg elmegyek otthonról, fejezzem be a témát. Én viszont komolyan gondoltam, hogy nem bírom ezt, és ha ezt folytatni fogja, el fogom hagyni. Este kielégítettem. Másnap pedig újra megcsinálta, hogy pornót nézett. El nem tudom mondani milyen érzés, újra cserben hagyott, iszonyat csalódás. Ezért elmondtam neki, hogy elhagyom, ha még egy ilyen kaliberű dologban sem képes figyelembe venni, nagyon rosszul esik. Próbál békülni, és szeretem, beadnám a derekam, hogy jó, még egy esély, hiszen együtt lakunk, de egyszerűen félek, hogy titkolni fogja, és ugyanúgy semmibe fog venni. Hozzá teszem, most is engedtem neki a szexet, ki van elégítve, amikor csak szeretné. Hunyjak szemet ezen, hiszen ez csak pornó, hiába esik nekem rosszul, hogy nem tartja a szavát? Nyeljek mindig egyet, ha félek, hogy azt csinálja mellettem, míg én is itthon vagyok? Nem szeretnék szenvedni a kapcsolatban, és vannak ennél nagyobb problémák is, tudom, de rosszul esik nagyon, hogy nem tartja be az ígéretet és a szavát. Tudom, hogy jó lenne az igazi vad szex, de ez átmeneti állapot, szükségem van rá, hogy megértse, hogy nekem se jó, hogy nem szexelhetek, ezt is elmondtam neki. Mi legyen?

Sajnos azért ilyen hosszú a szöveg, mert fontosak a részletek, hogy én hogy állok a pornóhoz, és hogy milyen a szex közöttünk, mielőtt egyből elítéltek, hogy prűd vagyok, bocsánat érte.



2019. febr. 1. 19:48
1 2 3
 11/23 A kérdező kommentje:
Bár nagyon szeretem Őt, azon gondolkodom, hogy a legtöbb pasinak nehezére esne-e az, hogy ne nézzen pornót, míg a barátnője is otthon van, ha egyszerűen tudja, hogy ez neki rosszul esik? Inkább eltitkolná, mintsem privát szórakozásként megélve egy olyan napon intézné, mikor a barátnője nincs otthon? Hiszen nem a pornofilmek tiltásáról van szó!!
2019. febr. 1. 20:18
 12/23 anonim ***** válasza:
47%
Pornó vágja tönkre a mai kapcsolatokat 80% ban mikor fogják betiltani végre?
2019. febr. 1. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 A kérdező kommentje:
Szerintem a pornó is lehet izgalmas, nőként írom. Mivel tudjuk, hogy a pornó pedig főleg a pasik világa, az ember pedig kíváncsi, nyilván a pasik (főleg) nézik! Én csak a felhasználását nem értem, hogy tényleg ilyen nehéz kompromisszumot kötni ezzel kapcsolatban? Ilyen nehéz kibírni, hogy ne keressünk már pornóra otthon, ha a kedvesünk is otthon tartózkodik, és tudjuk, hogy fájdalmat okoz számára?!
2019. febr. 1. 20:24
 14/23 anonim ***** válasza:
88%
Ha ennyit vagytok külön, magyarul milliónyi lehetősége lenne rá, hogy akkor csinálja, mikor te nem vagy a közelben, így ez egyértelműen az ő részéről taplóság. Főleg hogy tényleg bármikor a rendelkezésére állsz. Talán durva lépés, de valószínű én is otthagynám a helyedben. Hosszútávon az ilyen hozzáállás megöli a kapcsolatot, biztos vagyok benne hogy nem ez lesz az egyetlen dolog, amiben ugyanígy teszik majd a kérésedre. Vagy tényleg az van, hogy pornófüggő. De akkor segítségre van szüksége
2019. febr. 1. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
55%

Barátod pornófuggo.Aterzem a problémádat, engem is zavarna. Szerintem meg egy párszor mondd el neki, hogy ne csinálja, ne hagyd magad ha szexelni szeretne vagy megker, hogy elegitsd ki. Vegulis minek, ha másnap úgyis kiveri a retyón..

Ha nem változik, hagyd el. Szerintem te se akarsz együttelni egy pixelharcossal.

2019. febr. 1. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
71%

Hú Kérdező, nagyon ismerős szituáció számomra. Eleinte napi többszöri kielégítő szex, de azt is tudtam, hogy amikor nem vagyunk együtt, akkor sokat maszturbál meg néz pornót (bár nem gondoltam, hogy ennyit). Összeköltözés után előjöttek a dolgok, hogy ő akkor is csinálja magának, ha mosogatni megyek, ha alszok és egy szobában vagyunk stb., napi többször is kiveri magának - a szex is kevesebb lett, pedig én is szinte mindenben benne vagyok, szinte mindig, imádom őt kielégíteni. Végül mikor már többször lebukott meg kiskapukat keresett, akkor írtam egy szexuálterapeutának, aki leírta, hogy ez már pornófüggőség lehet és adott sok támpontot a helyzet "kezelésére". Megmutattam a páromnak a válaszát, és teljesen ledöbbent, hogy ő sosem gondolt így erre. Azóta nem maszturbál és nem néz pornót, hogy le tudjon szokni az ilyen intenzív használatról. Amúgy én is néztem azelőtt pornót (most vele tartok, így nem nézek, hogy együtt csináljuk végig a helyzetet), de sosem akkor, amikor ő otthon volt, én tudtam késleltetni az ingert, míg ő elismerése alapján nem.


Ha gondolod, beszélgethetünk még privátban!

2019. febr. 1. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
26%
Hat, csak a kommenteket nezve...aki ilyen hapsival van egyutt...nem valtoztatnek a velemenyemen...bocs.
2019. febr. 1. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 A kérdező kommentje:
Kedves második/utolsó válaszoló! Mint írtam, 4 éve vagyunk együtt, heti 1-2 szer tudtunk találkozni, mert külön városban laktunk. Albérletben költözünk össze, mindösszesen kettő hete! A problémák igencsak frissek, előtte nem volt alkalom, hogy mindez kiderüljön, egyébként nagyon szeretjük egymást. Tehát azért kértem tanácsot, mert nem tudtam, hogy ez normális viselkedés-e, és nekem kéne változtatnom, vagy megoldást kéne találni a problémára! Megköszöntem érdemi hozzászólásodat korábban is.
2019. febr. 1. 21:23
 19/23 anonim ***** válasza:
90%
Igazabol ledegradaltad magad egy kenyszeres megfelelesi vagybol anal napot tarto hazi marokka. Minek erdekelne, hogy mit mondasz? Sirsz picit, aztan estere ugyis befogod, mert teljesiteni akarsz, es mar rakhatja is tele a szadat. Legyen mar egy kis meltosagod.
2019. febr. 1. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 A kérdező kommentje:
Kedves Válaszolók! Köszönöm válaszaitokat, kicsit jobban érzem magam, hogy nem mindenki gondolja azt, hogy az érzéseim a leírt problémával kapcsolatban betegesek. Akik azt a tanácsot adtátok, hogy ne elégítsem ki mindig, amikor kedve szottyan hozzá, picit félő, hogy ebben az esetben még több pornóhoz fog nyúlni, nem? Én ettől tartok, és az ugyancsak rosszul esne. Ördögi kör! Nem gondoljátok? :(
2019. febr. 1. 21:27
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!