Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Normális, hogy nem akar a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Normális, hogy nem akar a barátnőm vezetni engedni?

Figyelt kérdés

Én friss jogsis vagyok, mert sajnos nem voltam olyan anyagi helyzetben sokáig, hogy megtudjam csak úgy csinálni. A sok tanulás mellett elég csekély volt a diákmunkával keresett jövedelmem, abból éppen, hogy csak fent tudtam magam tartani, de azért a szülői támogatás nagyon jól jött. Fél éve annak, hogy végeztem az egyetemmel, és azóta dolgozom is, szerencsére jól keresek, így összejött a pénz. Kalkuláltam egy esetleges bukással is, meg egyéb nem várt költséggel, így az első, de még a második fizetésemből se nagyon mertem elkezdeni. Egyébként szeptember közepén vágtam bele, és tavaly év végén tudtam befejezni a jogosítvány megszerzését. A barátnőm már 18 éves kora óta, tehát cirka 4 éve vezet folyamatosan, tapasztalt is, éppen ezért nem enged vezetni. Túlságosan félt, vagy nem tudom. Kérdeztem már, és azt mondta, nem való az nekem... Amikor közöltem vele, hogy szeretnék kocsit venni majd, értetlenkedett, és szerinte nincs nekem arra a szükségem, meg biztos 200-al mennék, megölném magamat és másokat is, nincs meg bennem a vezetésre való hajlam, legalábbis szerinte.


Ő 23 éves lány lesz, én már 23 évet betöltött fiú vagyok.


2019. jan. 6. 21:00
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
46%
Kié az autó?
2019. jan. 6. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
45%

8-9-10-es válaszokkal nagyon egyetértek!


Hidd el, egész életedben ez lenne. Arra lennél jó neki, hogy lenézzen.

Keress egy normálisat helyette. Most már van szexuális tapasztalatod, nyilván ez önbizalmat ad. Keress egy egyszerű, hozzád hasonló, szerény családból jött lányt, ne egy ilyen felfuvalkodott, sznob p...a mellett kínlódj.

2019. jan. 6. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
53%

Hogy az ő autóját ne vezesd, az még rendben van. Én sem szeretem másnak adni, de a többi, hogy ne vegyél magadnak, nem való neked, stb., nos, nagyon nem normális a barátnőd.

Egy kapcsolatban támogatni kéne egymást, nem lehúzni. Nagyon elgondolkoznék a helyedben a folytatáson.


N

2019. jan. 6. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
67%

Ennél hidd el, hogy egyedül lenni is jobb!!!

Ezt nagyon komolyan mondom!!!

Gátlástalanul tiporja a lelkedet/önbecsülésedet a porba!!!!!

Egy normális társ ilyenkor tudod mit mond? Szuper, hogy van jogsid, büszke vagyok rád, hogy saját magad teremtetted elő a rávalót, nemsokára belejössz és menni fog, mint a karikacsapás!!!

Valódi társak támogatják egymást, nem ilyen aljadék tapló mocskos szemét módon lehúzzák!!!

2019. jan. 7. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:

23 éves,gondolom a szülei jól elkapatták és mindent a segge alá toltak,azért engedi meg ezt a stilust magának veled szemben is mert nem vagytok egy szinten,ő csak használ nem veled fog tervezni arra keres egy szintén lévőt ha érted.. Én nőként 2 perc alatt a helyére tenném a kislányt..

40N

2019. jan. 7. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:
Velem tervez, legalábbis úgy gondolom. Állítása szerint utálja a sznobokat... Meg mondogatja, hogy majd szeretne egyszer a feleségem lenni, meg gyerekeket akar. Hát nem tudom. Anyagilag már egy szinten leszünk, a szülei már nem támogatják, és jómagam is jól keresek már. Egyébként nem igazán vagyok tisztába az anyagi helyzetével, nem is érdekel, és szerintem Ő sem tudja pontosan, hogy mennyi pénzem van. Amit beleadunk a közösbe az oké, és tiszta dolog, de egymás külön vagyonát nem háborgatjuk. Dominánsabb típus egy kicsit, mert a családjában az anyukája az, aki a harsányabb, az apukája szelíd ember. Ezt láthatta a mintának otthon.
2019. jan. 7. 17:21
 17/20 anonim ***** válasza:

Kérdező, nagy a különbség aközött, hogy valaki domináns, vagy ha valaki szimplàn tapló!

Attól még, hogy valaki domináns, és ő tartja kezében az életetek alakulását, még nem kell megalázni és sértegetni a másikat.

Ez a nő egy suttyó, nem domináns.

2019. jan. 7. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
Egyet èrtek az előttem szólóval. Ő nem domináns, hanem simán le akarja èpíteni az önbizalmad.
2019. jan. 7. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:

Nem domináns, hanem bunkó, manipulatív és érzelmileg bántalmazó.

Egyik az, hogy a konkrét helyzetben nincs igaza. A friss jogsi nem attól lesz kevésbé friss hogy pihen a fiókban, hanem attól hogy rendszeresen használod. Nagyanyámnak 50+ éve van jogsija, a forgalmi óta egyszer ült a volánnál, akkor is majdnem árokba hajtott. Az egyik barátnőm két éve vezet, de azóta hetente többször. A leghosszabb útja azt hiszem a horvát tengerpart volt, de a családi nagybevásárlásoknál is mindig ő a sofőr mióta levizsgázott. Szerinted melyik a gyakorlottabb sofőr, melyik mellé ülnél be nyugodtabban?

A másik meg hogy egy normális kapcsolatban nem degradáljuk a másikat SOHA, nem hogy rendszeresen, a legfájóbb pontjait célbavéve. Továbbá SOHA nem tiltunk meg neki ilyen marhaságokat amit felnőtt embernek nem szokás megtiltani. Ha valamiben nem értünk egyet lehet beszélgetni, érveket felhozni, de két szóval ilyen "minek az neked, hülye vagy" stílusban lecsapni nagyon nem oké.

Nézz mélyen magadba, tényleg így akarod leélni a következő hatvan évedet, hogy minden ballépésedért, hibádért, gyengeségedért belédrúg az akinek a legjobban kéne szeretnie? Vagy csak azért vagy vele ilyen türelmes mert neked ő az első, és félsz hogy nem találsz mást? Mert ez utóbbi miatt elég butaság lenne az egész életedet megkeserítened magadnak ilyen fiatalon.

2019. márc. 31. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim válasza:
Van pasi aki az ilyen nőt szereti. Én már nem egyel szakítottam, mert nem az ilyent szeretem. Nem fog megváltozni.
2019. ápr. 6. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!