Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ilyen bunkó egyes szituációkban a barátom?
Ha elmegyünk a nagyszüleimhez (2 utcával arrébb)mintha nem is ő lenne. Rideg, távolságtartó velem szemben és néha a nagyszüleimmel szemben is. Ha kérdezek valamit flegmázik velem, meg fintorog. Amúgy kedves nagyszüleim vannak, eleinte nagyon oda voltak érte, egy rossz szót nem mondtak rá soha, de már ők is észrevették ezt a viselkedését, mamám már többször szólt emiatt nekem. Nagyon dühítő, mert tudom jól, hogy nem bántották meg, csak úgy beszélgettek mindig, hogy én is ott voltam. Kérdeztem tőle mi ez az egész, miért ilyen, de nem mondott rá semmi konkrétot. A nagyszüleimmel is úgy beszél mintha nem is ő lenne. (Még a hangja is megváltozik olyankor)
Emellett mikor megyünk vásárolni ugyanígy flegmázik velem egész végig.Mikor pedig az ő ötlete volt, hogy menjünk. Múltkor az utcán azért kezdett el velem bunkózni,mert mondtam, hogy kaja után lehet bemegyek a kínaiba körülnézni. Megnézte még fél óráig volt nyitva. Mondta na akkor most menj be. Mondtam neki akkor mindegy bemegyek majd máskor mikor több idő lesz rá. Ezen is annyira felidegesítette magát, hogy akkor minek beszélek össze vissza.
Ha a 4 fal között vagyunk, vagy utcán sétálunk kettesben vagy haverokkal akkor minden okés. Tud nagyon aranyos is lenni. Én az elején nagyon szerelmes voltam belé, de ezek egyszerűen annyira kiábránditóak,hogy már kételkedem az egészben.
Egyszerű: nem szeret ilyen jellegű társaságban lenni. Már mint mamádékkal. Fárasztónak és unalmasnak tartja, szerintem kínszenvedésként éli meg.
Ugyan ez van a boltos ötlettel is:
Ha akkor bementél volna, lehet nem fintorgott volna rajta, de mikor közölted vele, hogy majd máskor bemész, mikor több idő lesz rá, eszébe jutott, hogy mennyire utál boltba lenni nővel. Én is utálnék :D
Szerintem egyszerűen csak rühelli, hogy nem vele foglalkoznál akkor. Ha kidobod, te döntésed.
Ha minden más klappol, akkor meg felesleges kidobni ezért. Ne vidd magaddal ilyen helyekre, ne erőltesd rá és nem lesz gond.
Első vagyok: nálam az első igazi kapcsolatomba a csaj olyan volt (amúgy fiatal volt nagyon), olyant csinált hogy majdnem heti szinten itt kellett lennie a nővérének velünk. Amit vele kettesbe akartam volna tölteni.
Én is fintorogtam miatta, mert nem fogtam fel, hogy neki minek is kell ott lennie?
Amúgy tojtam a nővérére, én simán elvonultam exemmel szexelni, úgy hogy ott volt.
Szerintem ez az állandó jelenléte hozott ki belőlem egy olyan kérdést exem felé, hogy mit szólna, ha 3-asni akarnék :D
Hát kár volt.. de legalább megtudtam, hogy milyen ember az exem is.
Szóval ha olyan dolog van egy férfira kényszerítve, amit nem szeret, akkor nem mindenki képes csendbe elfogadni. De ha 4 éve ilyen és eddig tűrted, akkor amit mondtam, ne vidd magaddal és nem lesz gond.
A férfiak nem olyanok mint a nők, nem szeretnek úgy járkálni a másik családjához. Lehet el van velük, de szerintem nem tud velük semmi olyan témáról beszélni.
Ezért kb úgy viselkedik mint valami hülye zombi :)
Nagymama:Miért kel arra "kényszeríteni" a párod,hogy veled 2 hetente felmenjen nagyszüleidhez? Nem akar.Egyedül is fel tudsz menni.Eleinte kedvesebb volt,mert nem gondolta,hogy ez majd rendszeres program lesz,mint a pl. mozibajârás.
Nagy kérés igen,azért mert Te ezt szívesen megteszed, az nem azt jelenti hogy Ő is. Amúgy is pasi.Ki akarja rendszeresen azzal tölteni a szabadidőt,hogy korban nem hozzâ illő emberekkel bájszerű társalgást folytasson le ? Valszeg beszédtémájuk sincs,és pasi...Tehát sem a magyszüleid sem a szüleidhez nem akar minden hétvégén ebédelni járni.Az utolsó csak egy példa volt.
Bolt:Határozatlan vagy,ez idegesíti.Bemennél,de aztán mégse,mert....jajaj.Sztem másban is csak a bolti esetnél kiült az arcára.plusz ez is olyan ,mint a nagymaszülős eset,nem szereti,nagyon nem.Mégis bele van"kényszerítve". És valszeg nem szeret arra várni amig Te körülnézel,még ha az csak fél óra is,mert zárnak.A majd ha több idő lesz is ki eri a biztosítékot mert uh ha több idő lesz rá,akár egy óra vagy több is lehet,és amíg Te vásárolgasz vagy körülnézel,akkor neki asszisztálnia el kell majd?Ez is egy nagy kényszer neki.
Olyan programokon kell közösen részt venni,ami mind a kettőtöknek élmény,nem pedig valami kényszer az egyiknek .Ha valamit a párod nem szeret,és az ilyen szembe ötlő,akkor oda elmehetsz a barátaiddal,vagy egyedül is.
Ez nem bunkóság, kedves Kérdező.
Egyszerűen alacsonyabb az érzelmi intelligenciája, mint a tiéd. Ahhoz pedig, hogy a saját akaratát előzetesen kinyilvánítsa (pl. h nem akar veled menni a nagyszüleidhez stb), pedig nem elég jól szocializált. Gyenge és gyáva nemet mondani, inkább gyerekes módon szabotálja el a dolgokat.
Felnőtt ember, csak kibír 5 percet fintorgás nélkül. Vagy ha nem tetszik neki ez a dolog, akkor mondja a szemedbe, beszélje meg veled, nem az a megoldás, hogy bedurcizik meg elkezd flegmázni veled a családod előtt, amivel megalázó helyzetbe is hoz. 5 éves gyerekek viselkednek így.
Amúgy nagyon rossz kifogás az, hogy a férfiak nem szeretnek a nő családjához járkálni. Ha szeretik a nőt, akkor bármikor elmennek vele és nem fognak flegmázni sem, hanem igyekeznek minél jobb benyomást tenni. Én nő vagyok és a hátam közepére sem kívánom a párom szüleivel való találkozásokat, mert utálok bájologni előttük(pedig nagyon kedves, jófej szülei vannak, de ezt a megfelelési kényszert akkor is nehéz leküzdeni), mégis megteszem, mert szeretem a páromat. Viszont ezért cserébe elvárom, hogy ő is így álljon az én szüleimhez, ne pedig az legyen, hogy mindig kibújik a családlátogatás alól. Mondjuk én ilyen pasit dobnék is :D
9#Jah,csak Te nőként beszélsz,és úgy látod a dolgokat,és el is város,hogy a pasi is nőként érezzen ezek szerint.De nem fog.
Nem nagy kérés hogy néha menjen el a nagyszüleihez a párja is vele,de nem két hetente,ùgy hogy közben még a szüleit is látogatják tuti biztosra.
De igazad van ,az ilyen pasival szakítani kell azonnal.Szerintem elég sok pasi ki lenne vágva az ajón.A kérdező barátja csak nem tudja visszafogni magát,és kiül az arcára a elégedetlenség.Szakítani kell,így van.😅😅😅
7#-es voltam Nő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!