Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Túldimenzionálom? Vagy tényleg...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túldimenzionálom? Vagy tényleg semmibe vagyok véve?

Figyelt kérdés

Még csak 10 hónapja vagyunk együtt, az elején minden tökéletes volt, a tenyéren hordozott, fel év után már az esküvő is felmerült benne, álomszerű volt az egész. Pedig nem vagyok könnyű eset már csak a munkámból kifolyólag sem, úgy tűnt mindent elfogad velem kapcsolatban. Sőt mindenmindent szeret is. Majd jött részéről a féltékenykedés, aztán elkezdtem úgy erezni, hogy szar vagyok, csökkent az önbizalmam, így elindult a lavina lefele. Ő amúgy a néhai kötözködést leszámítva mindenben mellettem állt úgy éreztem szeret tisztel megbecsül. Mostmar ez teljesen megszűnt de mivel pitiáner dolgoknak tűnnek ezek így azt gondoltam és talán még most is lelkem mélyén azt gondolom én vettem túlságosan zokon a dolgokat. Szeretném ha megírnátok a véleményeteket:

- az utóbbi egy hónapban a barátom nem feküdt le velem (egyszer rávette magát, de miután elélveztem kivette és elfordult. Azt mondta neki most nincs kedve túl sok minden jár a fejeben) _mikor összejöttünk a napi 5 sem volt elég neki így ez számomra rendkívül furcsa, már nem kezdeményezek mert ezt a félbeindulást nem kívánom, arra vágyok hogy valaki izomból nekem essen mert megbolondul értem

- napi szintűek a veszekedések, állandóan jönnek az én ilyen meg olyan vagyok jellegu hozzászólások

- hozzáteszem nem vagyok szént, nehéz természet, erős jellem vagyok, de szerethető _o mindazt amit mások szeretnek bennem lassan hibamnak rojja fel

- majd jön a cuki időszak, kevéske romantikával fűszerezve ami átmenetileg minden bánatom elnyomja

Emberek komolyan nem tudom minek irom ezt ki. Tudom hogy itt a vége. De annyira szerelmes vagyok. Abba q férfiba akivel összejöttem. Nem ebbe a csávóba aki szarik ram, ram se nez és semmit nem váltok ki belőle.

Fel vagyok fázva, beugrottunk egy barátjához, direkt kertem ne maradjunk sokáig, háromnegyed óra múlva már azt hittem mentén behugyozok, kertem menjünk, de még hozta elő a témákat neki. Pitiáner dolog, hogy ezen fennakadok de a hidegben ácsorogva felfázva abszolút nem vágytam erre, alig értem el wcre. Majd mikor szóba hoztam neki, hogy több empátiát vártam tőle, akkor azt mondta fejezzem be hagyjuk az egészet a francba, nem megy ez, azt hitte majd az ünnepeket segítenék. Könyörgöm 10 hónapos kapcsolatban mit segítsenek? Javában egymás vágyait kellene még ilyenkor szem előtt tartanunk, imádnunk minden közös percet és alig varni, hogy összebújhassunk. Tevedek? Titkon remélem, hogy igen.


2018. dec. 25. 21:41
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
Hiába próbálom vele megbeszélni mindig én vagyok a hulye. Egyszerűen nem tudom. Most is láttam milyen jól elbeszélget karácsonykor mindenkivel. Velem két mondatot nem bír.
2018. dec. 25. 21:43
 2/12 anonim ***** válasza:
55%

Mondtad, hogy nem vagy könnyű eset. Szeretném, ha ezen állításodat kibontakoztatnád. Mit jelent ez pontosan ?

32/f

2018. dec. 25. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
83%

Mi a baj veled? Mi váltotta ki nála ezt a 180 fokos fordulatot?

Valami biztos, hogy nincs rendben, az sem biztos, hogy te váltottad ki, több minden lehetséges, de az biztos, hogy ha nem kommunikálja le veled, akkor ennek lassan tényleg vége.

2018. dec. 25. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
53%
Nehéz természet vagy, tehát gondolom hónapról hónapra belekötöttél a barátodba, aztán már most tetőzik a dolog mivel egyre csak gyűlt. Mást nem tudok elképzelni.
2018. dec. 25. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
83%

Kérdező, kb mi is 10 hónaposak voltunk a párommal, amikor iszonyú veszekedős időszak jött. De túljutottunk rajta úgy ahogy! Ne add fel.

Üljetek le komolyan beszélgetni, hogy kit mi bánt és változtassatok, egy kapcsolat úgy működhet ha meghallgatjátok egymást és komprumisszumot köttök!

2018. dec. 25. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Nő létemre fizikai munkát is végzek, vállalkozó vagyok, ez megköveteli a hét napos munkaidőt van hogy kevesebb de van hogy több munkaórával valamint a határozottságot, bizonyos szintű keménységet is. Nem akarom én hordani a nadrágot a kapcsolatban simulékony vagyok, de ha azt érzem nem irányit a férfi és tétlenkedtünk azt nem bírom. Ez talán az egyik.

A másik, hogy nem vagyok egy emberkozpontu személyiség, rettentően megválogatom a környezetemben az embereket, de ha valakit arra méltónak tartok egy idő után közel engedem magamhoz és 100%os bizalmat szavazok neki. Jó emberismeronek tartom magam, eddig ha kérdezett elmondtam a véleményem a barátairól, ismerőseiről. ebből voltak már vitáink így leadtam a dolgot, nem vagyok már olyan szókimondó.

Robbanékony, hirtelen haragú vagyok, ha úgy érzem semmibe vesz rögtön hangot adok neki és ez általában mivel süket fülekre találok csak problémát szült. Az utóbbi időben ha valami bántott vagy kiírtam magamból inkább vagy elmentem pár saroknál arrébb de így sose lett pont téve ezekre. Így csak gyűltek bennem folyamatosan.

Mikor összejöttünk ártatlan, kedves, maszületett báránynak tartott, mellesleg az is vagyok, ha nem el basztatnak. Miután megtudta hogy lájkoltam félmeztelen pasikat fbon onnantól láttam a szemében megszűnni a rólam alkotott képet. És azóta ez egyre rosszabb, majd egy ket rövidebb nyilván az élvezetekért fenntartott kapcsolatomról is tájékozott lett (ezek természetesen mind joval elotte tortentek) igy mar minden voltam csak nem foldreszallt angyal... 39 éves a párom. Könyörgöm, én se gondoltam hogy előttem csak 2 3 nője volt. Nyilván nekem is lehetett életem előtte. Mindezekkel belőlem kihozta az ördögöt vagy legalabbis annak kezdett látni es láss csodát már én is annak tartom magam

2018. dec. 25. 22:01
 7/12 A kérdező kommentje:
Tudom rettentő sok infot mondtam már így is és persze azt is hogy meg ez sem elegendő ahhoz hogy véleményt alkossatok. Én köszönöm, hogy elolvassátok és halas vagyok a kommentjeitekert. Nyilván hibáztam, ahogy egy kapcsolat két emberen múlik, úgy én is tettem azért, hogy ez történt. Tudom, hogy nem egyszerű velem és azt is tudom, hogy lehetne ez könnyebb is, hiszen én az az ember vagyok akivel összejött. Egy percre nem játszottam színt, viszont ezzel a lenézéssel, vagy talán inkább átnézéssel rettentő akaratossá bír tenni. Azt gondolom értelmes nő vagyok, nem házisárkány, nem hárpia és talán nem is förtelmesen hulye, hogy ne lehessen velem leülni és megbeszélni a dolgokat. Ő mégsem tesz lépest az fele hogy ez rendeződjön. Vagy ha nem megy legalább pontot tehetnénk a végére átgondolva hogy ki mit hol hibázott el hogy a jövőben tanulva a hibáinkból ne rontsunk el valamit ami akar szuper is lehetne.
2018. dec. 25. 22:07
 8/12 anonim ***** válasza:

Nem illetek össze. Az első hónapokban mindenki a jobbik énjét mutatja akár tudatosan akár nem tudatosan. Nem tudod téged kezelni, te pedig őt nem tudod.

Ja, és tévedsz, nem mindenki vágyik arra 10 hónap után, hogy állandóan a másikkal legyen, még ha szerelmes, akkor sem. Ha pedig fel vagy fázva, akkor maradj otthon, felesleges elmenni olyan eseményekre, ahol neked is kellemetlen lesz a végén, meg a párodnak is.

2018. dec. 25. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Épp a karácsonyi családi ebedről jöttünk haza, mikor az út szélén meglátta a barátját. Nem tervezett program volt, ha nem lettem volna felfázva ez azért nem okozott volna problémát, de a bepisilés határán álltam már háromnegyed óra fagyoskodás után.


Az összeillést taglaló részt azonban értem és köszönöm.

2018. dec. 25. 23:45
 10/12 Rockarc ***** válasza:

Kerdezo. Nagyon ugy nez ki a parod kiszeretett beloled. En azt sem tartom elkepzelhetetlennek, hogy mar mashoz is jar, tul nagy a valtozas, hogy ez csak a te "sarad" legyen. Amikor elsore elolvastam, amit irtal mar akkor is ez fogalmazodott meg bennem, a kommentjeid csak megerositik bennem ezt az erzest.


Ha peldaul megcsalassal tamadgat be, akkor szinte biztos, hogy o kovette el, sok embernek iszonyatos a vitakulturaja, siman lelepzik magukat ugy, hogy eszre sem veszik. Lehetne meg probalkozgatni, de a vege ugyis lapat lesz. Engedd el, lepj tovabb.


Egyebkent szerintem nem vagy gaz szemelyiseg, nyilvan par sorbol nehez ezt megitelni, de en sokra tartom az onkritikat. Szoval akkora baj nem lehet veled, senki sem hibatlan, tovabb kell keresni.


42F

2018. dec. 26. 00:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!