Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megbocsátanátok egymásnak ezt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megbocsátanátok egymásnak ezt a viselkedést? 17/L

Figyelt kérdés

A párommal meg néhány haverjával elmentünk bulizni. Én elég rendesen berúgtam. Nem bírtam megállni a lábamon, úgy kellett rángatni még a biztonságiőr is azt mondta, hogy ha nem visznek ki kihívja a rendőrséget.

A párom egy darabig próbált vigyázni rám, de egy idő után megunta és otthagyott feküdni. A haverja maradt ott velem és tartott kint, aztán egy idő után ő is elment. (Ezeket úgy mesélték el)

A következő kép amire emlékszem az, hogy a páromat egy másik lánnyal látom. Engem otthagytak totál beállva. Egy idegen társaság jött oda és ők ottmaradtak velem reggelig. Azt megértették, abból amit beszélek, hogy nem helyi vagyok és kivittek az állomásra és az egy lány meg két srác elkísért egészen hazáig.

A barátommal beszéltem azóta és azt mondta, hogy nagyot csalódott bennem és nem tudja mit csináljon. Én mondtam, hogy igaza van tényleg gusztustalanul viselkedtem, de benne is lehetett volna annyi, hogy nem hagy ott és megy el egy másik lánnyal. Megbeszéltük, hogy pár napig jegeljük egymást és majd visszatérünk kettőnkre. Szerintetek megbocsátható, amit csináltunk?


2010. jún. 26. 12:54
1 2 3 4
 11/36 anonim ***** válasza:
100%

17 eves vagy, nem birod a piat, berugtal. Mindeki volt fiatal, csinalt hulyeseget, amit kesobb megbant.

Ha az en baratnom csinalta volna, valoszinuleg hazahozom, aztan ha kijozanodik leulunk megbeszelni, hogy maskor fogja vissza magat.


(Egyszer a baratnom vegighanyt engem, annyira reszeg volt. Megsem hagytam ott, hanem hazahoztam, be zuhany ala, aztan masnap megbeszeltuk.)


Meg ne bocsasd neki. Fiatal vagy, talasz ezer masikat.

2010. jún. 26. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/36 anonim ***** válasza:
100%

Újabb ilyen baromságnál repülnél.


Egy újabb ilyen baromságnál a barátjának kéne repülnie! Nekem a velem egyidős (15 éves) barátaim voltak itt, a lány totál részeg lett, hányt, stb. de nem hagyták magára. Bár lehet nem a legjobb ötlet volt tőlük felhívni az apját hogy jöjjön érte, de végülis nem lett baj. Szóval a lényeg: Végig kitartottak mellette, nem hagyták el egy pillanatra sem. A barátod egy s***fej


15/f

2010. jún. 26. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/36 anonim ***** válasza:
96%

sztem is undorító,ha egy csaj részeg,de KÖNYÖRGÖM!!! képes otthagyni egy totál idegen helyen részegen feküdni???? normális? és ha nem jön senki,vagy ne adj isten nem ilyen jófej társasággal találkozol,hanem egy perverz állattal???? belegondoltatok már ebbe?

részemről bocsánatot kérnék a sráctól,hogy úgy beálltam aztán meg szépen elhajtanám az ilyen felelőtlen barmot a p*csába....(és arról még így nincs is benne,h másik csajjal volt közben.,.)

17/L

2010. jún. 26. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/36 anonim ***** válasza:
100%

Gondolom a barátod ott volt akkor is amikor totál bepiáltál és nem mondta h ennyi elég lesz már..tehát ez az első ok amiért ő sem makulátlan.

2. egy tök idegen ott marad veled reggelig, de a párod már nem képes erre, mert egy igazi féreg!(Már bocsi..)

Az állítólagos szerelmed erre nem képes, de egy vadidegen igen, mi itt a kérdés?Na meg közbe csajozik is..szánalmas, és még neki áll feljebb:) én az ilyen embert hagynám egy életre, nem mondott neked megállj mikor ittál, és nem is vigyázott rád, elment mással, nem érdekelte h vmi bajod is lehetne, ergo vond le a következtetést...:S

2010. jún. 26. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/36 anonim ***** válasza:
100%
Még annyi h ajánlom h linkeld be neki ezt a kérdésedet:) hátha mgába száll:)
2010. jún. 26. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/36 anonim ***** válasza:
100%

Mindketten hibáztatok véleményem szerint. De attól függetlenül, hogy berúgtál a barátodnak szó szerint kötelessége lett volna MINIMUM az állomásra elvinni ilyen állapotba. Mi van ha egy OLYAN fazon jár arra... ?

Érthető, hogy miért van kibukva, de nem ez lett volna rá a helyes lépés.

2010. jún. 26. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/36 anonim ***** válasza:
100%

Előzővel nem értek egyet(73%)

A lány is hibás, mert sokat ivott és ilyen lett, DE!!!! a pasija szerinted nem volt ott mikor ivott?Ugyan már...ha már engedte, hogy annyit igyon, akkor mi jogon akad ki azon, hogy olyan állapotba került?(nem mintha így akarta volna a kérdező). Mit szólnál, ha veled ilyen történne és a pasid xarna a fejedre?Nagyon törödő típus lenne és imádna, biztos ezt gondolnád...


Sztem hagyd a francba!Ilyen nem érdemel meg téged!Ajármit is csináltál volna, ami szörnyű lenne(mert ez nem volt az, nyílván nem így akartad) kötelessége lett volna vigyáznia rád!Simán odamehetett volna egy idegen és elvisz...gondolom tudod mire gondolok, akkor is téged hibáztatna?Itt azért meglátszik a kora is -.-

2010. jún. 26. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/36 anonim ***** válasza:
71%

"Mindketten hibáztatok véleményem szerint."

Idézet magamtól.


Ha folytatni akarjátok akkor üljetek le megbeszélni csapkodás nélkül.

2010. jún. 26. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/36 anonim ***** válasza:
57%
Mi az, hogy undorító mikor egy csaj részeg, meg hogy a következőnél repülnél? Akkor az is undorító, ha egy pasi enyire kész. Ez nem a középkor b@szki. Amit szabad a srácnak, azt a csajnak is. A pasidat dobnám, egy töketlen kis köcsög és ez nem szerelem.
2010. jún. 26. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/36 anonim ***** válasza:
100%

amit te csináltál,bocsáthato,vagyis megbocsátani sem kell,ilyet mindenki csinál,haza kellett volna vigyen,kialszod és kész (jól sikerült vizsga után párom hányt már végig nadrágomat,hazacipeltem,zuhany alá,aztán ágyba,utána meg azt figyelgettem vesz e normálisan levegőt:D...de ő is hozott már haza hasonló után,éhgyomorra nemtudtam mennyi amit birok)


de hogy ő otthagy és elmegy egy másik lánnyal ugy hogy te nem tudsz magadról? én nem állnék vele szóba többet...mi van ha történik veled valami? ebbe nem gondolt bele? ő nem szeret téged,akkor féltene...nála még az idegen társaság is jobban szeret téged,mert ők vigyáztak rád...

ha ebben nem számithattál rá,mi lesz később? erre vágysz? erre senki nem vágyik...

2010. jún. 26. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!