Úgy érzem nem tartozom közéjük, mi lehet a baj?

Ne sírdogálj kislány, ha ilyen emberekkel vagy együtt!

Szeretnek, tisztelnek téged, csak ők már összeszoktak, fél szavakbólis megértik egymást.

Türelem!

Kell egy kis idő, hogy szép lassan beilleszkedj!

Ne csinálj oda problémát, ahol nincs!!!

Nem vagy egyedül!

Tudod, nekem a mai napig olyan érzésem van.

Nem mondom, hogy minden eset ilyen volt, amiket leírok majd, de 100ból 60% az biztos.

Az én anyósomék tettek róla, hogy ne is érezzem magam annyira közéjük (úgy alapból, meg társalgások alatt is). Aztán férjem is, szerinte nem szándékosan úgy ült be, ahogy... Sokszor volt olyan, hogy beszélgettek és csak egymással! Ott ültünk 3an, és a férjem úgy ült be az asztalnál, hogy ő szemben volt az anyjával, de nekem háttal volt! ...És ezek azok a pontok amikor aztán megvagyok győződve, hogy nem számítok. Meg is mondtam a férjemnek, hogy nem megyek máskor ha a háta közepét látom neki. Így is idegennek érzem magam közöttük, mert sosem fogadtak el engem úgy tényleg saját magamèrt, csak szerintem elfogadták, hogy én lettem a felesége. Erre ilyeneket csinál ő is nem egyszer. Én nagyon felmérgeltem ezen magam, mert illetlen is volt amit csinált, hiszen 3an voltunk.

Más esetben, legtöbbször mivel én messzebbről jöttem ide lakni, senkit nem ismerek itt akiket ők. Úgyhogy a beszélgetések alatt nem egyszer hallgattam türelmesen, mert nem is tudtam kiről beszélnek. Aztán volt olyan, amikor az én mondanivalóm valahogy sosem volt olyan fontos mint az övék. Beszéltek és mondtak valamit, akkor nagyon figyeltek egymásra, de ha én akkor ugyan rám néztek, de reakció nélkül beszéltek tovább. Semmi aha vagy valami legalább. Aztán volt, hogy nem mentem oda beszélgetni, mert nem esett jó csak hallgatni őket.

Meg általában az anyósommal való beszélgetések alatt meghallgatom az ő bajait, de már az enyém őt nem érdekli. Ezért már én sem reagálok vissza sűrűn neki, fújom én is a magamét direkt. Nem szeretek vele beszélgetni, ha csak folyton azt hallgatom neki milyen rossz. Tőle olyat nem hallanál, hogy elégedett bármivel is...

Ha nagy családi esemény van náluk, akkor meg már a férjem sem számít, akkor le kell nyűgözni az anyósomnak a párja családját, a gyerekeit. Olyan túlzott nekem az az egész, az az erőltetett jó kedv, az a megmutatom mekkora jó asszony vagyok. Közben mi szorulunk háttérbe olyankor, mondjuk nekem 8, csak akkor látványosan fontosabbak azok az emberek. Nekem az furcsa, hogy szinte csak velük foglalkoznak akkor. Na mindegy.

Hát az ő családjában ilyenek vannak.

Ő is állítja, hogy van, hogy nálunk vele hasonlók történnek. Nem elfogultságból, de az én Apám többet beszél vele ha meglátogatjuk, mint velem! Persze a miénk sem tökéletes család, de azért olyanokat nem láttam mint náluk, hogy amikor beszélsz nekik akkor semmi reakció...

Na mindegy.

Én azt látom, valamit talán változott a helyzet e téren, de alapjában mindig akkor is úgy érzem, hogy sosem fogok oda tartozni. De már megszoktam.