Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan bírjam ki így a férjem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan bírjam ki így a férjem mellett? (lent)

Figyelt kérdés

A storynk röviden:

Eleve nem egymásba szerettünk. Mind ketten magunkra maradtunk, amit 24 évesen nehéz volt megélni. De viszonyunk többször volt, mégha csak szeretői is. És mindkettőnket ugyanazok a dolgok érdekeltek, és azt néztük mi válik hasznunkra. Így lassan úgy döntöttünk mostantól hivatalosan egy pár vagyunk, összeköltöztünk, összeházasodtunk, és van egy fiunk és egy lányunk.


Aktuális: reméltem, és talán így is lett, ahogy ő is, hogy az idő összekovácsol minket, és ez jó részben sikerült is. Ha nem is vagyunk mintapár de szeret és én is, a magunk módján. Viszont ezerszer megbántam, mert Ő ezt az érdek viszonyt úgy is kezelte mint érdekviszony. Mindig bohém férj volt, mint bohém lány én. De mostanáig sokszor előfordult, hogy meg csalt. Gyakran járt bárokba egybe különösen, és az ottani pultos csajjal elég bensőséges viszonya alakult ki. Veszekedtem, ordítottam vele, és azt ígérte többet nem találkozik vele. De hallomásból tudom, találkoznak, még ha nem is biztos, hogy a szex miatt. Mindig azt mondja ha találkozik is vele, csak azért mert van amiben bennem nem bízhat, vagy jobban mondva rám nem számíthat, mert "nekem régóta csak elvárásaim vannak". Mi más??

"és tudtam mire számítsak mikor hozzámentem, ő mindent megpróbált" stb.


Nem tagadom, lehet, hogy megesik, hogy valamiben igaza van, de én lassan belefulladok, megfojt, az, hogy máshoz jár, mert tőlem nem kap meg valamit. Az nem lehet, hogy nem szeret egy kicsit sem, ha én megszerettem nem? Miért teszi ezt? Mit csináljak másképp??



2018. júl. 19. 17:02
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
88%
én csak szegény gyerekeiteket sajnálom a sztoriban.
2018. júl. 19. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
Jessus...
2018. júl. 19. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
85%

Szóval mivel neked most éppen nincs már szeretőd, vagy már "kinőttél" belőle, ezért a férjednek se legyen most már, de anno tök rendben volt.

Szegény gyerekek...Aztán, h mai generáció miért olyan elbxott.

2018. júl. 19. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:
Tévedés! Amikor elhidegültünk időnként én nem rohantam más ágyába, egyszer sem! Bezzeg Ő.. Mintha az együtt töltött évek semmit sem értek volna.
2018. júl. 19. 17:19
 5/18 anonim ***** válasza:
81%

akkor meg keress normálisat. Az olyan "férfi" meg megérdemli amit a bárban kap.

Gyerekek meg kiheverik, megtörtént már más gyerekkel is csak ne visszafele lépj...

2018. júl. 19. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
50%

Nyugi, nyugi. Lehet, párod azelőtt talán nem igazán vetette magát az "életbe" S ha jó viszonyból indultatok, megkérdezted talán - hangosság helyett - h. mi az amit tőled nem kap meg? (Bocs' tapasztalat: anno párom nem balhézott, várt. Ő győzött.

Bocs' 30+++/F

2018. júl. 19. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:
Az, hogy váljak el számomra nem válasz, ha elhagyom nekem mindenem oda lesz! Nem újrázhatok.
2018. júl. 19. 17:25
 8/18 anonim ***** válasza:
53%
És még te mersz pampogni az "erkölcsről"? :D Jézusom... :D :D :D :D :D
2018. júl. 19. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
82%

"reméltem, hogy az idő összekovácsol minket," - ja, persze. Te is abban bíztál, hogy a k..rvapecér urad a két szép szemed miatt, na meg persze a hipp-hopp összedobott gyerekek miatt egy csapásra megváltozik. Tudod, hány ilyet láttunk már?! Egyszer sem változott még meg az, aki alapjáraton félrejárogatós típus volt.

Neked most két lehetőséged van: vagy megszoksz, vagy megszöksz.

A gyerekeiteket őszintén sajnálom. Lehetnének értelmes szülei is.

2018. júl. 19. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
100%
9. Azért a kérdező is benne van nyakig ebben a stílusban, úgyhogy nem kell pálcát törni csak a férfi fején...
2018. júl. 19. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!