Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek van így értelme folytatni?
Figyelt kérdés
Szeretjük egymást de teljesen különbözőek vagyunk. Ő társasági ember én magamnakvaló. Utálok társaságba járni inkább csak a párommal illetve a családommal szeretek közös programokat szervezni. Ebből sok konfliktusunk van mert neki mindene a baráti összejövetelek találkozók naponta! De legalábbis hetente. Ezen kívül imád vitorlázni, búvárkodni én ezekben sem tudok partner lenni. Szerintetek milyen megoldás létezik erre?2018. júl. 13. 12:04
11/15 anonim válasza:
Nálunk exnél ez volt... felejtős, egy idő után kiütközött.
Én is szeretek túrázni, kirándulni, de maximum kettesben, sok ember között nem érzem jól magam, ott meg állandóan a haverokkal csináltunk mindent, bulik, kirándulás, stb. Utáltam. Gykorlatilag nem volt közösen KETTESBEN töltött hétvégénk.
Szét is mentünk, azóta pedig együtt élek a kedvesemmel, akivel ilyen téren is passzolunk.
Attól, hogy magunknak vlók vagyunk, csomó helyre megyünk, zömmel a természetbe túrázni, vagy valami eldugott strandra, stb.
12/15 A kérdező kommentje:
Na végre az utolsó válaszoló megértette mi a probléma. Többieknek pedig mondom, hogy nem az a probléma hogy kimozdulunk mivel én se vagyok otthonülő típus. Csak inkább kettesben vagy családdal. A vízi sportok meg nem az én világom. Nem hiszem hogy attól hogy nem szeretek búvárkodni nem élvezném az életet. De nem is ez a két tevékenység a lényeg mert ez nem olyan sűrűn fordul elő. Inkább az hogy folyton a haverokkal kell lenni.
2018. júl. 13. 21:12
14/15 anonim válasza:
Ennek eddig is mi értelme volt... látod, máris idegesít, pedig ez még csak öt év volt.
Még öt év, tíz?
Uggggyan már.
15/15 anonim válasza:
11-es vagyok, ismétlen. nem fog változni...
Ő társasági ember, te nem. Ne húzzátok egymás idejét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!