Mit javasoltok mit tegyek, ha nem felelek meg a páromnak?

8 év alatt még csak a barátnője vagy. Nem tetszel neki.

Szerinted mire tart? Igen egy bejáró nő akit meg lehet basz...khm.

Drágám: te mint nő az ő szemében annyit érsz mint amennyit a luk a lábad között. Ennél többre nem becsül.

Legelső barátom hasonlóan állt hozzám.

170 cm/ 60 kg voltam, és közölte, hogy ő nem akar kövér lánnyal járni.

A mellem állhatna szebben is, nem plasztikáztatom meg?

A ruháimat kritizálta.

Teljesen leépítette az önbizalmamat, és mivel első barátom volt 19 évesen, féltem, hogy nem találok jobbat, ős is ezt sugalmazta. De így is másfél évig bírtam, aztán hála Istennek megcsalt és szakítottunk. De akkor is csak a sebeit nyalogatta, hogy ő nem volt elégedett azért csalt meg.

Akkor az anyám mondta meg nekem, hogy el nem tudta képzelni, hogyan jöhettem össze egy ilyen külsejű fiúval. De nem akart megbántani meg lebeszélni. A barátom tipikusan egy fokkal szebb az ördögnél volt, kettéálló szemek, rendezetlen fogak, sörhas.

De én ezekre soha nem szóltam be.

Nekem ebből elég volt másfél év, de hogy 8 év??? :O

Gondolom a te barátod is "adonisz". Ne akard a legszebb éveidet elcseszni egy ilyen emberre!

Ahogy nézem, te egy cseléd vagy. Anyám is ilyen kapcsolatban él apámmal. Neki megfelel, mert hiába panaszkodik, nem lehet rávenni a különköltözésre. Egy csicska. Mint te.

Pontosan semmit sem érsz a szemében, csak egy dugható lyukat, aki még főz-mos-takarít is extraként.

Nekem is másfél évem ment a kukába egy ilyen pasas mellett. A környezetem (persze csak a vége felé, szakítás környékén a tudomásomra hozva) nem értette, hogy jöhettem össze egy ennyire szerencsétlen alakkal. Semmi kiállása, az első félévben munkája se volt, össze-vissza álló, sárga fogak, sörhas, stb, stb. Egy szenvedés volt mellette az életem, pedig ezeket akkor abszolút el tudtam fogadni, viszont ő folyton kritizált. A fenekemen, combomon így-úgy kellene változtatni, a hajamat ilyen meg olyan színűre kellene befesteni, ezt meg azt a ruhát kellene/nem kellene hordanom az alakom miatt (175 cm, 68 kg voltam, ami nem kevés, de nem is egészségtelenül sok plusz a környezetem szerint abszolút arányosan oszlanak el rajtam a kilók). Borzalmas volt, nagyon leépítette az önbizalmam. Másfél év után szakítottam, sosem felejtem el mamám reakcióját, mikor hetekkel később megtudta: "Na végre! Nem is értettem, minek vagy vele, de hát ezt csak nem mondhattam." (Megjegyzem, a férjem imádja, és imádta is az első pillanattól kezdve.) Akkor tapasztaltam meg igazán, hogy mennyire is rossz volt vele, amikor bő fél évvel a szakítás után összejöttem az azóta már férjemmel. Nem is értettem az elején, hogy értem (és az én testemért) hogy lehet ennyire rajongani. Persze aztán pár hónap alatt helyre került az önbizalmam és így minden rendben ment és megy azóta is, lassan 7 éve.

Ezek alapján én nem maradnék a helyedben ilyen kapcsolatban, akkor sem, ha 8 évet nagyon nehéz "kidobni". Ha nem tud változni a barátod, akkor te boldogtalan leszel. A leírás alapján pedig valószínűleg a saját kisebbségi komplexusát ellensúlyozza ezzel, így nagyon nehéz a változás. Próbáld megbeszélni nyugodtan, ha nem megy, váljanak szét az útjaitok, akkor is, ha ez nagyon nehéznek tűnik most még.

És te ezt 8 éve elviseled? Anno az exem mondogatta nekem mindig (172 cm, 58 kg voltam), hogy dagadt vagyok és úgysem kellek majd senkinek meg mekkora valagam van (sosem volt nagy seggem). :D megjegyzem ő sem volt az a hú de jó pasi.

Aztán basszus csak kellettem másnak is, 13 éve vele vagyok és 5 éve még feleségül is vett. És szerinte tökéletes vagyok. :D

Akkor tanultam meg, hogy vannak olyan emberek akik úgy érzik magukat jobban és az hozza meg az önbizalmukat (sokszor a semmire), ha ledegradálnak másokat és folyamatosan leszólhatnak, megalázhatnak.

Szóval én a helyedben kevesebb időt fordítanék a párom valagának a kinyalására (vacsi meg torna stb) és többet arra, hogy jól érezzem magam.