Régi kínzó dilemma - ti mit mondanátok? (: /bővebben lent/

Akár fiúk véleményére is kíváncsi lennék, szerintük jól látom-e a helyzetet (:

A probléma ott kezdődött, hogy 2-3 éve megismerkedtem a munkahelyemen egy fiúval, aki teljesen elvarázsolt (:

Kerülgettük is egymást, de végül "elsétáltunk" egymás mellett, mert valószínűleg mindketten túl óvatosak voltuk, és túlságosan féltünk az esetleges pofáraeséstől. Én annyira, hogy végül sikerült is pofára esnem, mert addig alakultak a dolgok, hogy fölmondtam(nem emiatt), majd elhívtam valahová és elmondtam neki, hogy nem közömbös számomra, csakhogy neki addigra már alakult egy kapcsolata és nemet mondott - nagyon kedves volt, semmi megalázót nem tett, de mégis maga az élmény a földig letiporta a picike önbizalmam is.

Azóta is szoktunk találkozni, mert visszajárok oda ahol dolgoztam (tanulni, vagy a barátnőimmel, előtte is törzshelyem volt) de semmi egyéb kapcsolat nincs köztünk. Tovább is léptem, de mostanában, valahogy újra elkezdtem ezt érezni, hogy ugyanúgy kell, és újabban érezni is lehet valamit, ha beszélünk pár szót, és barátnőm is többször mondta már, hogy nézeget, mikor benn vagyunk, a szemembe néz, többször odajön, mint egyébként kéne, szóval "van vlmi a levegőben" ((: Semmit nem tudok róla egyébként szerelem terén, de tudom, hogy ha most akarna vlmit sem lépne, főleg az után, hogy anno nemet mondott, mert ő is nagyon fél attól, hogy esetleg "megsérülhet". Viszont rémálmom, hogy esetleg ugyanúgy elsétálunk egymás mellett mint akkor (bár mai fejjel már tudom, hogy akkor túl fiatal lettem volna ehhez), és barátnőm is biztatgat, hogy lépjek, mert ha még egyszer pofára esek is, legalább végleg túlesek rajta.

Tudom, hogy mindenki ezt mondaná - "ugyan mit veszíthetsz?", "ennyit megér", stb, de komolyabb véleményekre is kíváncsi lennék kívülállóktól, és végső kétségbeesésemben írtam ide, idegenektől mégis más, mint ismerősöktől :D

Reménykedem, hogy kapok egy választ, ami elindít a helyes úton :))

Köszi! 22/L