Párkapcsolati dilemma, mi a megoldás ebben a helyzetben?

Decemberben szakítottunk barátommal. Már régóta húzódik a dolog, ő mondta ki, hogy vége. Aznap, miután vége lett még voltunk együtt... úgy... aztán elment. Akkor eltelt két nap és megint szexeltünk... Aztán eltelt kb. egy hónap, hogy nem beszéltünk egymással, csak párszor össze futottunk utcán stb.. Aztán elhatároztam, hogy beszélek vele, de féltem és reménytelennek éreztem a helyzetet. Kitaláltam egy ürügyet amivel oda megyek hozzá. Meg is beszéltük, de nem sikerült beszélni vele, mert ott volt barátja. Akkor már láttam rajt, hogy ő se bírja és beszélne velem. Aztán utána lévő héten megint megpróbálkoztam, de úgy voltam vele, hogy megvárom míg ő lép. És lépett, elkezdtünk beszélgetni, tök sokat voltunk együt, volt megint szex... és eszméletlen jó volt... Mondta, hogy mindenképpen akart velem beszélni, akkor is amikor nem jött össze haverja miatt és már egy csomó tervet kitalált, hogy találkozzunk. Azóta titokban járunk össze, de már nagyon elegem van... Félek beszélgetést kezdeményezni, mert nem tudom mire fogunk jutni a kapcsolatunkat illetően... Az érzelmi háttere a dolognak az, hogy én egy rossz esemény következtében bedepiztem, kb. 2 és fél éve, és nem voltam hajlandó kimászni a gödörből, folyamatosan rajta lógtam, nem tudtam önálló döntéseket hozni, nem volt saját életem, nem volt hobbim, célom az életben. És ez a szakítás nyitotta fel a szemem, hogy huszonéves koromhoz képest úgy élek mint egy nagymama. És most hogy lassan 2 hónapja "egyedül" vagyok, rájöttem, hogy önállóan is életképes vagyok :D és teljesen feltölt energiával. Jó szingliként, de sokszor hiányzik. Megtanultam, hogy szabadságot is kell hagyni a másik félnek. Nem tudom mit csináljak... Volt már valakivel ilyen? Légyszi segítsetek!