Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meg fogom ezt valaha szokni?
Én nem jutottam el idáig.
Egyszer randevúztam egy férfival, akinek két kisgyereke volt. Az egész randi másról nem szólt, csak hogy a két fiáról beszélt, ami egy részről tetszett, mert jó apának tűnt általa, másrészt idegesített, mert ahelyett, hogy egymást ismertük volna meg, órákig hallgattam az előadását a gyerekekről, magamról szinte semmit nem tudtam mesélni, mert ha kérdezett is valamit, mindig visszakanyarodott a gyerekekhez. Neki saját bevallása szerint is a fiai körül forog minden. Ez szép és tisztelni való dolog (bár nekem is ilyen apám lett volna!). DE! Én már ott és akkor tudtam, hogy nekem ez nem fog menni. Pontosan ezért. Mert oké, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy embernek válás után is a gyereke az első, de ebből rengeteg konfliktus születik az új kapcsolatban. Hiszen hiába megértő valaki, ha a szabadideje nagy részét egyedül tölti, mert arra vár, hogy a párja hazatérjen a gyereklátogatásból. Szerintem ezt nagyon kevesen képesek tolerálni, leginkább azok, akik egyedül is jól érzik magukat a párjuk nélkül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!