Hogyan segítsek a barátomnak újrakezdenie az életét?

Régen “volt valaki”. Menő állás, mindenki tisztelte, sok haver-barát, amit mondott bárkinek az úgy volt. Ennek ellenére mindenkivel emberséges és tisztességes volt, ezért is szerették a beosztottai is, meg mindenki. Nekem is ez tetszett meg benne, hogy soha nem játszotta az eszét, nem hitte magát nagy valakinek (de az volt mások szemében)

Sajnos súlyos beteg lett, 2 év alatt jöttünk ki a dologból. Már a betegsége alatt is kezdődtek a problémák, az egészségügyben hiába volt kedves, udvarias, sajnos sok orvos-ápoló embertelenül beszélt vele, egy senkinek kezelték. A haverok-barátok közben eltűntek, csak egy barátja maradt meg neki konkrétan. Szokta mondani, hogy gyakorlatilag jelenleg 5 telefonszám van a mobiljában (le is akarta mondani az előfizetést de nem engedtem neki).

Munka terén nem sikerült az egészsége miatt a régi területére visszamenni, új állást kellett találnia. Azóta valahogy megváltozott. Az emberek lenézik, lekezelik és nem tudja ezt hova tenni. Még mindig nagyon kedves mindenkivel, de sajnos már sokan ennek ellenére lekezelik. Például hétvégén átment a szomszédba megkérni a munkásokat hogy elhozhasson egy kis vödör földet nekem. Tisztelettel, emberségesen ment oda, ahogy szokott. Sajnos hallottam az egészet! Udvariasan kért, mire a melós odaszólt a társának hogy mit akar itt már ez a madár, húzzon el innen, stb. Konkrétan eléálltak, már azt hittem meg fogják verni, nagyon féltem.

Régen olyan kiállása volt, olyan tiszteletet parancsolt hogy a legkomolyabb emberek is rendesen beszéltek vele, mindenki lehaverkodott azonnal. A melósok is mindig tisztelték, rendesen fizetett nekik amikor dolgoztatott, jól bánt mindenkivel!

El is sírtam magam ahogyan jött vissza, próbálta mutatni, de nagyon megviselte a dolog. Sajnos már máskor is mondta, hogy ő egy senki, ő nem számít semmit, az ő véleménye már semmit sem ér.

Ennek ellenére látom néha rajta hogy úgy próbál beszélni, viselkedni mint régen, nem tudja magát hova tenni. Olyan is volt viszont amikor az utca piás hajléktalanjával úgy viselkedett mint aki nála is nagyobb ember. Még kiabált is vele a hajléktalan és hagyta, mint aki fél tőle. Régen a legkigyúrtabb emberek sem mertek vele kiabálni!!!! Rossz nézni.

Hogyan segíthetnék rajta? Orvoshoz nem hajlandó menni, nekem kell rendbe tennem a fejét! Milyen irányba induljak vele? Maradjon egyenes és udvarias de határozott a fizikai állapota ellenére? (Régen 90 kiló izom volt, mára 62 kg sajnos) Vagy tereljem arra hogy legyen inkább meghunyászkodó, alárendelt? Szoktassam hozzá ehhez? Sajnos nemsokára vége lesz a kapcsolatunknak ha így folytatja. Én elfogadom ha nem lesz már nagy valaki, így is szeretem. Csak döntse el mi ő, ki ő és legyen olyan, ne más.