Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Eldobtam magam mellől azt a lányt, akivel leéltem volna az életem. Most legszívesebben megölném magam. Mit tegyek? Nem akarok tovább élni ezzel a gyásszal.
25 éves srác vagyok. Egész életemben megfelelési kényszer jellemezte a személyiségem. Sose néztek rám a csajok pasiként. Komoly gyerek voltam, aki állandóan felnőttekkel lógott, elég komoly szülőiesítésen (parentifikáción) estem át, ám ezzel együtt az éretlenség is nagyon nagy maradt bennem.
Volt egy kapcsolatfélém 18 éves koromban, aztán egy ideig semmi. Lehetett volna, de mindig úgy éreztem, csak egy tökéleteset kellett találnom. Aztán megtaláltam azt a lányt, aki tényleg szinte minden szempontból passzolt hozzám: intelligens, humoros, pont olyan kis "kattanásai" voltak, mint nekem, és nagyon-nagyon mély érzésű és áldozatkész. És, amit a legjobban becsülök benne, nincs elszállva magától, mint annyi lány manapság. És nagyon képes kimutatni a szeretetét, látszik, hogy normális családból való és jó nevelésben, helyes értékrendben nőtt fel. Az ízlésünk is egyező volt. Én voltam az első barátja. Gyakorlatilag azt éreztem, hogy ezt a találkozást az ég rendezte el, hogy most jött el az, akire egészen eddig vártam. Tudom, hogy aki ezt olvassa, nyálasnak tartja, forgatja a szemét, és azt gondolja, hogy ezer meg egy ilyen sztori van, de ez egyszerűen nem olyan. Tényleg ihletett találkozás volt a miénk, teljesen sorsszerűnek és hihetetlennek éreztem.
De ennek ellenére sikerült elrontanom az egészet. Együtt voltunk ezzel a lánnyal pár hónapot, de nagy volt a zavar a fejemben, és egyszerűen nem tudtam eléggé értékelni. Van egy olyan mintázata az életemnek, hogy kényszeresen elcseszek dolgokat, talán egyfajta védelmi mechanizmusként. Csak utólag értettem meg igazán, hogy ez a lány mennyire különleges. Bármerre nézek, nem igazán látok olyan lányokat, akikben megvan a "lélek", aki tényleg odafigyel a másikra és önfeláldozó típus.
A lány már rég továbblépett és azóta mással van. Nekem is volt barátnőm azóta, de nem tartott sokáig. Senki iránt nem érzem azt, mint őiránta. Már az se hoz igazán lázba, amikor olyan csajt látok, aki igazi csinibaba, és már a külsejével lehengerli a környezetét, mert csak az jut eszembe róla, hogy ezzel a 10/10-es külsővel egy csomó belső hiányosság jár együtt és egy alacsonyabb szintű kapcsolatot lehetne csak velük kialakítani. Amikor erre a lányra gondolok, mindig elképzelem, mennyi mindent csinálhatnánk együtt, milyen lenne vele elmenni helyekre, milyen lenne, ha családot alapítanánk... 3 éve nem gondoltam volna még, hogy ilyen gondolataim lesznek. Azt gondoltam, hogy ki kell élni magam, mert semmi élményt nem szereztem még, előttem az egész élet. Ma meg már azt gondolom, hogy ezerszer többet ér egy darab bensőséges kapcsolat, mint akárhány kaland, és hogy lassan abba a korba kerülök, amikor már elköteleződnek az emberek, és egyre kevesebb esélyem lesz, hogy találok olyat, mint ő.
Tudom, hogy hülyeség, de nem akarok így tovább élni. Nem érdekel se a tanulás, se a karrierem, semmi. Nagyon jó az agyam, de semmire nem használom, mert úgy érzem, hogy érzelmileg kellene feltöltődnöm. Hogy semmi másra nem lenne szükségem, minthogy valaki ott legyen mellettem és fél-egy évig csak azt élvezhessem ki, hogy milyen, ha végre valakivel együtt lenni és megosztani a világomat. Ez a lány nem valószínű, hogy valaha visszatér hozzám, én pedig sokszor arra gondolok, hogy nem akarok úgy leélni egy életet, hogy kikötök valaki mellett, akit majd éppen találok, és örökösen azon lamentálok, hogy milyen lett volna ha együtt maradunk.
Tudom, hogy ostobaság fiatalon temetni magam, meg így gondolkozni, hogy "annyi hal van a vízben", de az az igazság, hogy nincs annyi hal a vízben. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan lánnyal találkoztam, aki csak megközelíti ezt a lányt. Már eleve olyat nehéz találni, akinek jó fej és összetartó családja van, és akkor még csak egy szempontot mondtam. Aztán még milyen ritka az, hogy humoros és önironikus is legyen, meg hogy játékos legyen... És az ilyen lányokat nagyon hamar le is foglalják. Mint írtam, nem vagyok egy csajozógép, kifejezetten átnéz rajtam a legtöbb nő. Szóval nem ítélem meg túl jónak az esélyeimet. A kérdés az, hogy van-e értelme úgy élni, hogy valaki már egyszer megtalálta, amire mindig is vágyott, és aztán végérvényesen elvesztette (azért írom, hogy végérvényesen, mert ilyen a lány értékrendje. Ő szeretne elköteleződni, ha működik a jelenlegi párjával a kapcsolat, jó eséllyel hozzá megy majd férjhez). Nem akarom ezt a terhet cipelni. És nem nagyon hiszem, hogy jobb lesz.
Bocsánat a terjengős írásért.
Csernus munkásságát nem az előadásai és jútúb alapján kell megítélni. Az bizonyos szempontból sztem is majomkodás. De érdemes mögé gondolni. Csernusról azt kell tudni, h hitetlenül célorientált orvos és nem szereti a felesleges kerülőutakat. Én megértem. Nem finomkodik, de sztem nagyon hatékony. Én nem csak heroinistákat ismerek, akiknek az életét mentette meg közvetve. És a közhiedelemmel ellentétben nem járat magához bánat nagy pénzekért, ha úgy ítéli meg, h nem rá van szükséged.
Abban kőkemény profi (és kell is sztem) h azt az egót zúzza szét, ami neked nem tesz jót és tűpontosan azt hozza felszínre, ami a valódi probléma. Tény, h mindezt gyorsan és szinte már-már kegyetlenül. De eredményesen. És nem akar rosszat és több év tapasztalata vezetett ide. Lehet őt nem szeretni, de sztem az eredményessége és az érdemei elvitathatatlanok.
Nem tudom, az ismerőseid jártak hozzá v mire alapozzák ezt.
Nem a youtube alapján ítélem meg! Pont az ismerősök elmondása alapján gondolom róla azt, amit. Sőt, már egymástól függetlenül két vagy három szakmabelitől, tehát praktizáló pszichológustól/pszichiátertől is hallottam, hogy óvakodni kell tőle. Állítólag nem is bejegyzett pszichiáter, hanem csak sima addiktológus, aki nem végezhetne ilyen praktizálást, csak gondolom úgy felkapta a média, hogy ezt már senki meg se kérdőjelezi. Ezt is egy szakmabelitől tudom.
Ismét leírom, hogy nekem nem emberileg van vele bajom. Ha tényleg az használ, hogy nyers stílusban kommunikál velem, ám legyen. Az egykori jogsioktatómtól is kaptam néha hideget-meleget, de mindig tudtam, hogy igaza van, és a mai napig tisztelettel és hálával gondolok rá, mert remek oktatónak tartom.
Az a problémám a Csernussal, hogy én kételkedem a hasznosságában az alapján, amiket hallottam róla. Konkrétan azt hallottam, hogy igazán végig se hallgatja a problémát, hanem az első adandó alkalommal belevág és elkezdi a pácienst hibáztatni. Én egyszerűen nem hiszem, hogy ez hatékony. Van ez a célorientált, viselkedésalapú megközelítés, tudom, de ettől még ha helyre is pofoz, és el is éri, hogy cselekedjek, attól még a rossz minták nem fognak jókra cserélődni. Nem lesz feldolgozva és integrálva az, amivel magamtól nem tudok megbirkózni. Egyszer azt hallottam, hogy egy jó szakember nem csak ahhoz ért, hogy szétszedjen, hanem segít újra össze is rakódni. Na most, úgy képzelem, hogy a Csernus nagyon hatékonyan szétszed, aztán úgy hagy, és azt mondja, hogy rakd össze magad. Szerintem ő az, aki képes üzemanyagot adni ahhoz, hogy elindítsd a kocsidat, de már ahhoz nem ért, hogy mélyen belenyúljon a kocsi elektronikájába, ha valami gubanc van. Szerintem van olyan, amiről beszélni kell, újra át kell élni, kell valaki, aki kívülről megmagyarázza és elmagyarázza neked, hogy mit hittél rosszul. Helyreteszi a fejedben, amit kell. Téged se véletlen gondolom, hogy átirányított az önsegítő csoportba. Azt meg, hogy min dől el, hogy kitől mennyit kér, nem tudom. Erről is hallottam már sokfélét. Úgy tudom, egy intervallumban mozog a tarifa, és személyre szabottan dönti el, mennyit kér el.
"Nem kell elhinned magadról, hogy több vagy jobb vagy, mert nagyon rossz útra visz."
Nem ezt hiszem magamról, csak azt, hogy az értelmi képességeim jobbak az átlagnál. Gyorsabban és hatékonyabban tanulok, mint a legtöbben.
"Pl oda vezet, hogy ismeretleneknek bizonygatod, mennyi diplomád van,"
Öreg, én egy szóval nem említettem volna a diplomámat, ha nem lovagolnál TE még mindig ezen a témán. Leírtam a kérdésem kapcsán, hogy nagyon jó agyam van, meg jobb az átlagnál az érzelmi intelligenciám, erre pár válaszolónál felkattant a "lincselés"-kapcsoló, mert ugyankiaf**znak képzelem én magam, hogy le merek ilyet írni. Ennyi. Nem igaz, hogy egyszer megdicsérem egy adottságomat, és már az ötödik oldalon ezzel a baromsággal kell foglalkozni, amikor rohadtul nem is erről szól a kérdés. Tiszta Balkán. Nem akarok bizonygatni neked semmit, mert én tudom, ki vagyok, és mik a képességeim. Azért írtam, hogy van rá bizonyítékom, hogy a vitát lezárhassuk.
"de annyit nem tudsz megoldani, hogy ne legyél egy elviselhetetlen kretén (ez nem sértés, vannak ilyenek, de ki lehet gyógyulni belőle)."
Én nem tartom magam annak. Az igaz, hogy túl nagy bennem a bizonyítási vágy és a kisebbrendűségi érzés. És bizonyos dolgokhoz elég éretlenül állok.
#43
Oké, akkor nem írom le az én sztorimat, tapasztalataimat, mert te nem akarsz magadon segíteni, csak hőzöngsz. Minden jót.
Egyébként hogyne lennél már elviselhetetlen. Még így ismeretlenül, írásban is érezni, mekkora nyomorod van, és hogy nem tudsz vele mit kezdeni. Mennyire lehet kellemetlen akkor személyesen a társaságodban lenni?
És az a baj, hogy én ezen keresztülmentem, és értem a problémádat, csak hát annak nem lehet segíteni, aki nem kéri.
#44: De nem azért nem megyek el hozzá, mert engem hibáztatna, hanem azért, mert őt nem is érdekli a sztorim. Nálam ez az ególeépítés nem jönne be, tudom magamról. Csak még jobban ellenállnék neki. Mert én ha valakitől elmegyek segítséget kérni, akkor a szakértelmét fogom tisztelni, ha azt látom, hogy lehet tanulni tőle. Csernushoz akkor mennék el, ha drogfüggő lennék. A jelenlegi terapeutámat elfogadom, mert nem 15 perc után formál erős véleményt, és amit mond, az betalál. És ordibálnia sem kell hozzá.
Még ha igaza is lenne, akkor se beszéljen úgy velem, mint egy darab sz*rral, mert az épp elégszer kellett már eltűrnöm. Én nem vagyok heroinista, nem tettem tönkre a családomat. Nem erre van szükségem, hanem észérvekkel való meggyőzésre. Ráadásul olyanokat hallottam róla, hogy az orvosi titoktartását megszegve felhívta a szülőket és visszamondta nekik a terápián elhangzottakat.
Utolsó: írd le, kíváncsi vagyok rá. Élőben egyébként nem ilyen vagyok, ez egy anonim oldal, itt nem szégyellek keseregni.
Teljességgel téves hipotéziseid vannak vele kapcsolatban. Az meg külön vicc, h a szakma óvva int bkit tőle, illetve megkérdőjelezik h orvos- egyáltalán.
Ennyit erről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!