Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Eldobtam magam mellől azt a lányt, akivel leéltem volna az életem. Most legszívesebben megölném magam. Mit tegyek? Nem akarok tovább élni ezzel a gyásszal.
25 éves srác vagyok. Egész életemben megfelelési kényszer jellemezte a személyiségem. Sose néztek rám a csajok pasiként. Komoly gyerek voltam, aki állandóan felnőttekkel lógott, elég komoly szülőiesítésen (parentifikáción) estem át, ám ezzel együtt az éretlenség is nagyon nagy maradt bennem.
Volt egy kapcsolatfélém 18 éves koromban, aztán egy ideig semmi. Lehetett volna, de mindig úgy éreztem, csak egy tökéleteset kellett találnom. Aztán megtaláltam azt a lányt, aki tényleg szinte minden szempontból passzolt hozzám: intelligens, humoros, pont olyan kis "kattanásai" voltak, mint nekem, és nagyon-nagyon mély érzésű és áldozatkész. És, amit a legjobban becsülök benne, nincs elszállva magától, mint annyi lány manapság. És nagyon képes kimutatni a szeretetét, látszik, hogy normális családból való és jó nevelésben, helyes értékrendben nőtt fel. Az ízlésünk is egyező volt. Én voltam az első barátja. Gyakorlatilag azt éreztem, hogy ezt a találkozást az ég rendezte el, hogy most jött el az, akire egészen eddig vártam. Tudom, hogy aki ezt olvassa, nyálasnak tartja, forgatja a szemét, és azt gondolja, hogy ezer meg egy ilyen sztori van, de ez egyszerűen nem olyan. Tényleg ihletett találkozás volt a miénk, teljesen sorsszerűnek és hihetetlennek éreztem.
De ennek ellenére sikerült elrontanom az egészet. Együtt voltunk ezzel a lánnyal pár hónapot, de nagy volt a zavar a fejemben, és egyszerűen nem tudtam eléggé értékelni. Van egy olyan mintázata az életemnek, hogy kényszeresen elcseszek dolgokat, talán egyfajta védelmi mechanizmusként. Csak utólag értettem meg igazán, hogy ez a lány mennyire különleges. Bármerre nézek, nem igazán látok olyan lányokat, akikben megvan a "lélek", aki tényleg odafigyel a másikra és önfeláldozó típus.
A lány már rég továbblépett és azóta mással van. Nekem is volt barátnőm azóta, de nem tartott sokáig. Senki iránt nem érzem azt, mint őiránta. Már az se hoz igazán lázba, amikor olyan csajt látok, aki igazi csinibaba, és már a külsejével lehengerli a környezetét, mert csak az jut eszembe róla, hogy ezzel a 10/10-es külsővel egy csomó belső hiányosság jár együtt és egy alacsonyabb szintű kapcsolatot lehetne csak velük kialakítani. Amikor erre a lányra gondolok, mindig elképzelem, mennyi mindent csinálhatnánk együtt, milyen lenne vele elmenni helyekre, milyen lenne, ha családot alapítanánk... 3 éve nem gondoltam volna még, hogy ilyen gondolataim lesznek. Azt gondoltam, hogy ki kell élni magam, mert semmi élményt nem szereztem még, előttem az egész élet. Ma meg már azt gondolom, hogy ezerszer többet ér egy darab bensőséges kapcsolat, mint akárhány kaland, és hogy lassan abba a korba kerülök, amikor már elköteleződnek az emberek, és egyre kevesebb esélyem lesz, hogy találok olyat, mint ő.
Tudom, hogy hülyeség, de nem akarok így tovább élni. Nem érdekel se a tanulás, se a karrierem, semmi. Nagyon jó az agyam, de semmire nem használom, mert úgy érzem, hogy érzelmileg kellene feltöltődnöm. Hogy semmi másra nem lenne szükségem, minthogy valaki ott legyen mellettem és fél-egy évig csak azt élvezhessem ki, hogy milyen, ha végre valakivel együtt lenni és megosztani a világomat. Ez a lány nem valószínű, hogy valaha visszatér hozzám, én pedig sokszor arra gondolok, hogy nem akarok úgy leélni egy életet, hogy kikötök valaki mellett, akit majd éppen találok, és örökösen azon lamentálok, hogy milyen lett volna ha együtt maradunk.
Tudom, hogy ostobaság fiatalon temetni magam, meg így gondolkozni, hogy "annyi hal van a vízben", de az az igazság, hogy nincs annyi hal a vízben. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan lánnyal találkoztam, aki csak megközelíti ezt a lányt. Már eleve olyat nehéz találni, akinek jó fej és összetartó családja van, és akkor még csak egy szempontot mondtam. Aztán még milyen ritka az, hogy humoros és önironikus is legyen, meg hogy játékos legyen... És az ilyen lányokat nagyon hamar le is foglalják. Mint írtam, nem vagyok egy csajozógép, kifejezetten átnéz rajtam a legtöbb nő. Szóval nem ítélem meg túl jónak az esélyeimet. A kérdés az, hogy van-e értelme úgy élni, hogy valaki már egyszer megtalálta, amire mindig is vágyott, és aztán végérvényesen elvesztette (azért írom, hogy végérvényesen, mert ilyen a lány értékrendje. Ő szeretne elköteleződni, ha működik a jelenlegi párjával a kapcsolat, jó eséllyel hozzá megy majd férjhez). Nem akarom ezt a terhet cipelni. És nem nagyon hiszem, hogy jobb lesz.
Bocsánat a terjengős írásért.
"Gondolom nem fog tetszeni a válaszom, de semmi különleges nincs benned, ne haragudj."
Nem haragszom, mert nem ismersz, és tudom, hogy nincs igazad. Kezdjük ott, hogy a legtöbbekkel ellentétben nekem jóformán nem volt kamaszkorom. Egy olyan szerepbe kényszerültem otthon, hogy érzelmi támasz kellett, hogy legyek az anyámnak, plusz belém ivódott egy nagyon erős megfelelési vágy a szüleim és a környezetük felé (nem részletezem, mert túl könnyen azonosítható lennék). Egy terhet kellett cipelnem, és nem volt kivel megosztanom, mert a kortársaimtól féltem, nem tudtam nekik megnyílni. Ezért egyszerre lettem komoly meg felelősségteljes, de frusztrált is, mert a bennem élő gyerek ki akarta élni a gyerekkorát. A bennem élő szülők meg nem hagyták. Úgy gondolom, ezek több órás beszélgetések után derülnek ki, nem tudom komolyan venni, ha valaki ilyenkor elintézi azzal, hogy "bocs, tök átlagos vagy". Tudom, hogy nem vagyok az, mert az eddigi életutam se az. De ezzel nem akarok semmiféle szerepben tetszelegni, ha választhatnék, nem ilyen akarnék lenni, meg nem ilyen fiatalkort akarnék.
"Pont ugyanolyan szerencsétlen vagy, mint a korodbeliek legtöbbje, aki nem igazán képes feldolgozni az őt ért sérelmeket és csalódásokat,"
Ez már más téma, de valóban. Közismert, hogy a minket kinevelő baby boomer generáció nagyon óvta a gyerekeit a kudarcoktól, ezért az y-generációsoknak gondjaik vannak a kudarcok feldolgozásával.
"ráadásul kifejezett sikertelensége ellenére sem volt képes megbecsülni egy lányt, aki elvileg annyira hú de szuper."
Nem azt mondom, hogy hú de szuper, jelentsen ez bármit is, hanem azt, hogy hozzám nagyon passzolt, és nagyon mély lelkivilága van, és telis-tele van értékekkel. És igen, nem tudtam megbecsülni. Utálom is magamat érte.
"Neked teljesen tök mindegy milyen számodra fullos nő állna az orrod elé, ha egyszerűen nem vagy képes férfiként viselkedni és úgy kezelni ahogy megérdemli."
Most le fogom írni, hogy szerintem miben tévedsz, mire te le fogod írni, hogy megint csak áthárítom a felelősséget, ahelyett, hogy magamba néznék. De azért leírom. Ember legyen a talpán, aki ma képes nőként kezelni egy fullos nőt. Régen, amikor a nők még nem voltak ennyire céltudatosak és általában karrieristák, a férfi természetes módon férfiszerepben volt azáltal, hogy ő volt a kenyérkereső. Ma a nők minden téren törnek előre, csakhogy továbbra is azt tartják vonzónak, ha a párjukra fel tudnak nézni, de ezt egyre nehezebb megvalósítani. Szóval a fullos nőt az tudja hhelyén kezelni, aki vagy nagyon magas státuszú, vagy nagyon nagy dumás. Úgy is mondhatnám, hogy én viselkednék férfiként, de a fullos nő nem hagyja.
"Ezzel a lánnyal se bírtál el, de már vadul ítélkezel mindenki más fölött, hogyha szépek, akkor biztos selejt ostoba tulkok."
Nem írtam ilyet, de örülök, hogy jól működik a képzelőerőd. Továbbra is annyit írtam engedelmeddel, hogy nagy eséllyel kevésbé kimunkáltak belül.
"Tapasztalatból mondom, hogy meglepődnél mennyivel kedvesebbek tudnak lenni az igazán szép lányok az átlagosakhoz képest..."
Mindenféle nő van, de átlagban a jó nők egoistábbak. Az ilyeneknek én sose kellettem, akár kedvesek, akár nem.
"az jut eszembe róla, hogy ezzel a 10/10-es külsővel egy csomó belső hiányosság jár együtt és egy alacsonyabb szintű kapcsolatot lehetne csak velük kialakítani"
Szóval sose volt még szép barátnőd, értjük.
A sztorihoz meg: minek akarod visszaszerezni a csajt? Felesleges. Ez egy teljesen komolytalan tiniszerelem volt maximum, még csak le sem feküdtetek a leírásod alapján, meg összvissz tartott pár hónapig. Ennyi idő alatt meg se lehet ismerni a másikat, te nem is ismered ezt a lányt. Nem őt szereted, hanem valami elképzelt dolgot, na meg ugye az idő mindent megszépít, de ennek semmi köze a valós érzelmekhez. Arról nem is beszélve, hogy semmi összehasonlítási alapod nincs.
Mások több év kapcsolat után nem rágódnak ennyit a szakításon, mint te ezen a kis kapcsolatnak nem nevezhető semmin. Persze, értem én, hogy az első szerelmen nehezebben teszi túl magát az ember, de ez az élet rendje, meg kell tanulni szakítani, meg kell tanulni feldolgozni a történteket, szembe kell nézni a hibáinkkal, azzal, ha elcseszünk valamit, na meg tanulni kell a társas kapcsolatokat is, mint amilyen a párkapcsolat is, nem mellesleg ezzel egyidejűleg elég komoly önismeretre tesz szert az ember. Te ebben láthatóan elég komoly (de nem behozhatatlan) elmaradásban vagy, ez a te problémád, ennek semmi köze a tökéletesnek képzelt lányhoz. Meg egy kis társfüggőség is játszhat nálad, amiért képtelen vagy elszakadni ettől a dologtól. Gondolom azért is ragaszkodsz ilyen görcsösen ehhez a "kapcsolathoz", mert úgy érzed nem lesz több esélyed ilyenre, és félsz a magánytól. Ezen felül híján vagy a racionális gondolkodásnak is, ha szerelemről van szó, de ez is csak gyakorlat/tapasztalat kérdése.
"Ő szeretne elköteleződni, ha működik a jelenlegi párjával a kapcsolat, jó eséllyel hozzá megy majd férjhez."
Ez elég fura, azt gondoltam volna, hogy jóval fiatalabb nálad, mivel te voltál az első kapcsolata. Ezzel a csajjal se stimmelhet minden.
"Brutális túlkereslet van az ilyen korú, csinos és normális lányokra."
Meglepődnél, ha tudnád, hogy mennyi ilyen lány van, akiket a férfiak le sem sz#rnak, csak mert mondjuk csendesek és visszahúzódók, nem járnak bulikba, vagy "csak" átlagosan néznek ki (értsd: nem szolizott, sminkelt instagram pcsák). A legtöbb férfinek ennyi elég, hogy észre se vegye őket, te meg azért nem foglalkozol velük, mert a régi nődet akarod...
A csendes és visszahúzódó lányokkal általában az a baj, hogy érdektelenséget sugároznak.
Ismertem pár ilyen lányt, próbáltam velük beszélgetni de általában egyoldalúra jött ki a kommunikáció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!