Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Undorítónak ízléstelennek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Undorítónak ízléstelennek tartana a barátom?

Figyelt kérdés

Már évek óta tervezem,hogy szeretnék tetoválást a hátamra (gerinc vonal) és a csuklómra egy picit. Csütörtökre kaptam időpontot és mivel viszonylag "kicsi" lesz mindkét tetkó ezért egynap megcsinálják mindkettőt. Kb olyan 3 órás munka lesz így. A barátomnak megemlítettem egyszer kétszer,hogy szeretnék majd tetoválást. Neki sosem tetszett, nem díjazta az ötletet. De beszéltünk róla sokat mivel nem volt akkor tervben és csak úgy egy egy perces téma volt köztünk ez. Nem is mostanában inkább még a megismerkedésünk elején. Aztán voltam a városban és találkoztam egy régi osztály társammal aki ebben a szalonba dolgozik és kicsit beszélgettünk. Tulajdonképpen akkor döntöttem el,hogy ezt akkor megcsinálom most. Ő bíztatott azt mondta nagyon profin dolgoznak igaz,hogy drága a hely,de szép lesz az eredmény. Már nagyon várom:) Az nap el is mondtam a barátomnak amikor este hazajött a munkából. De ő kiabált velem hogy ezt nem gondolhatom komolyan,undorító nem áll jól főleg nem nekem, miért varratom ki a testemet, mondjam le azonnal az időpontot. Most elég durván mondta el a véleményét. Korábban nem és nem is törődött ezzel. Pedig nem egy hirtelen ötlet volt, már régóta tudom,hogy pl mit szeretnék és hova. Lehet ő azthitte,hogy csak úgy mondom?? Aztán amikor felhozta,hogy szex közben is zavarni fogja, mert taszító akkor elszakadt a cérna. Összepakoltam a cuccaimat,mert ha ő hányna tőlem akkor nem kell együtt lennünk. De erre vissza tartott,hogy nem..nem úgy érti...bocsánat..sajnálna..beszüljek meg..de ez a beszéljük meg arról szólt hogy órákon keresztül érvelt hogy miért NE csináljak tetkót magamnak. Minden vele kapcsolatos volt. Mert neki nem tetszik,mert nem találja szexinek,mert minden nőn ízléstelen nem áll jól. Mert ő szex közben nem akarja ezt nézni. Azt alig akarta meghallani amit én mondtam neki. Hihetetlen önző oldalát mutatta meg. Végig csak magáról beszélt mintha legalább neki csináltatnának tetkót amit nem akar. Szerintetek jogosan borult ki? Lemondani nem szeretném,mert mindig is akartam tetkót..minek várjak vele. Ha ilyen miatt elhagy hát rendben. Én eléggé kiábrándultam belőle most és nem igazán érzek mást vele kapcsolatosan mint utálatot.


2 éve vagyunk együtt.


2018. márc. 5. 10:09
1 2 3 4
 31/32 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell ilyen pasival foglalkozni, aki korlátoz. Ha nem tetszik neki, akkor keressen tetkó nélküli nőt.
2018. márc. 5. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/32 anonim ***** válasza:
57%
Ha vállalod a tetkót, akkor azt is vállald, hogy esetlegesen szakít veled. Igaz, hogy a te tested, de mellé fogsz befeküdni meztelenül. Nem hibáztathatod, ha undorodik a tetoválásoktól.
2018. márc. 5. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!