Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha megtudnátok, hogy egy barátotok/barátnőtök megcsalja a párját, elmondanátok a megcsalt személynek?
Én már voltam ilyen helyzetben. Végül nem mondtam el pedig közeli unokatesóm a megcsalt fél. Nem mondtam el mert volt egy 1 éves kislányuk aki imádta az apját. Aztán valaki mástól tudta meg, hogy szeretője van a férjnek, de nem hitte el viszont örök harag lett azzal aki elmondta. Utólag örültem, hogy nem avatkoztam bele.
Nagyon jól gondold meg mit teszel, kérdező!
Mivel az ÉN barátom csalja meg a saját párját, így nem. Akkor sem, ha a megcsalt féllel is jóban vagyok (ha ugye a barát révén ismertem meg).
Viszont elbeszélgetnék a barátommal erről a témáról. Megpróbálnám jobb belátásra bírni. Biztosítanám őt arról, hogy nem árulom el, de megkérném, hogy gondolja át, fejezze be a csalást és inkább döntsön.
Mint láthatod a válaszokból, nem. A megcsalás ezek szerint, egy teljesen elfogadott dolog.
Saját vélemény, ebben a témában, soha, senkinek semmit. Sokszor, a megcsalt fél, ha videót viszel, akkor sem hiszi, mert tart a rózsaszín köd. Az eredménye sokszor annyi, hogy te vagy aki keveri a kakit, lesz pár haragosod és környezeted bizalma leszáll. Aki árulkodik, nem egy megbízható ember.
9:
"a megcsalás egy teljesen elfogadott dolog"
Ha már rengeteg ember olyan, hogy mellette a párja nem tudja kulturált, értelmes keretek között levezetni a több szexuális partner iránti igényét, ha van neki, mint megcsalással. Szerintem a titokban félre járók egy jelentős részének eszébe sem jutna így csinálni, ha a fenti keretekre lenne lehetőség. Pl hármas szex, négyes párcserés szex, vagy swinger.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!