Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szinte az egész havi fizetését ruhára költi, nem túlzás ez egy kicsit?
Összeköltöztünk k a barátnőmmel, mondtam neki, hogy mivel a lakás az enyém, ezért nem szeretnék a számlákon felezni, ezek az én költségeim, amit veszünk azt pedig dobjuk ketté (alapanyagok a vacsihoz, fürdőszoba, mosókonyha, wc, egyéb fogyó eszközök) mondta, hogy részéről rendben.
Eddig a pénzen nem volt probléma, és nem is nagy összegekről van szó most sem.
Bevásárolni voltunk huszon x ezer forintért, aminek a felére mondtam neki, hogy 10 ezer az ő része, és mondta, hogy rendben odaadja, de meg kell várnom a következő havi fizuját mert nincs pénze, kérdezem: hogyhogy nincs? :D
Na ez már két hónapja rendszeres.. és nem a 2*10 ezer forinton akadékoskodom, hanem azt furcsálltam, hogy miért nincs!
Bátorkodtam megkérdezni, és közölte, hogy ő általában az egész havi fizetését ruhákra, cipőre, és szórakozásra költi, és szerinte ez természetes, 3 éve dolgozik, és ő eddig minden megkeresett forintját szinte ruhára és cipőkre költötte. hát.. mit ne mondjak :D kicsit lezsibbadtam. De úgy voltam vele, hogy nem akarok vitát, inkább megkérdezem, hogy egy itteni nő mit gondol arról, hogy mi az az összeg amit havi 120-140 ezer forintból ő ruhára költene? Úgy, hogy van hol laknia, van mit ennie, és nem kell gyűjtenie.
1. Rég rossz, ha attól boldog valaki ha a teljes fizetését ruhákra és sminkre költi
2. Én is voltam igy, kb 2 órán át örültem a cuccnak aztán eltűnt a szekrény mélyén.....legtöbbjét 1x vettem fel max. Gyorsan túljutottam ezen a korszakon ma már dupla fizetéssel se költök 10-nél többet ruhára.
3. 2 év múlva ird meg Kérdező mennyire tesz boldoggá asszonykád költögetése :-)
Nekem ez fura. Amíg otthon laktam és kvázi eltartottak egyetemista koromban, sem költöttem volna ez az összes fizumat "luxusra". Vhogy nem lett volna pofám rá. Pedig felajánlották a szüleim, de pl. a gyógyszereimet, a bérletemet, a kajám egy részét akkor is én fizettem. Persze a nagy részét igen, mert mikor élje ki magát az ember :D. De azért ez így túlzás.
Amióta külön élek, eszembe sem jutott volna ilyet elfogadni a páromtól, hogy ne kelljen fizetnem a számlákba... nemhogy aztán ne tartsam a megállapodást.Most egy ideje meg igenis takarékoskodom és teszek félre pénzt. A barátnőd nem egy jellembajnok, na.
Tényleg mi értelme ennek a kérdésnek? "Nem túlzás?" Aztán meg bizonygatod, hogy ez neked így megfelel.
Jó ez a gyakori, megtudtam, hogy hisztis, savanyú hárpiának kellene lennem, mert nem költöm a fizetésem ruhákra és sminkre.
Engem mondjuk más dolgok tesznek boldoggá, nem egy 30 ezres rongy, vagy egy 20 ezres kence.
De úgy voltam vele, hogy nem akarok vitát, - ha nem kezdesz el AZONNAL kommunikálni vele és rávenni, hogy adjon bele a közösbe, elég hamar nagy szarban leszel.
Nem kerülgetni kell a kását, hanem leültetni és komolyan beszélni a fejével, hogy okés, eltartod - mert ezt csinálod, ő egy rappent nem ad a semmibe - akkor legalább ne bxsza el a pénzét.
De én ilyen emberrel egy pillanatig nem terveznék közös életet hosszú távra, sem semmit, hanem megmondanám, hogy mostantól új szabályok, fizet a rezsibe, a konyha az övé, a maradékot! elverheti, amire akarja.
Ha nem, kidobnám.
A kérdésed értelmetlen, mert nem fogadod el a válaszokat.
Túlzás amit csinál. Ha lesz gyermeketek akkor is magára fog költeni? Te pedig fizethetsz minden kiadást.
Egyébként a barátnőd végtelenül magányos, azért menekül a vásárlásba!
A soraidból azt látom, hogy igazából leszarod őt, "csinálj, amit akarsz", nem beszélek meg veled semmit, éldegélj, igazából leszarom, hogy teljesen gyerekes vagy és semmi önbizalmad nincs, azért a sok szar minden hónapban, kit érdekel.
Az én lakásom, az én kiadásaim, téged tartalak, mert vszeg jól nézel ki meg meg tudlak dugni meló után, de ennyi a max.
Szomorú.
Szerintem ezt tipikusan azok az emberek csinálják akiknek semmi céljuk az életben, vagy tényleg csak hónapról hónapra élnek.
Ha valami szarul üt be, akkor mi lesz? Mondjuk tönkremegy a kocsitok motorja, vagy nem tudom... bármi bekövetkezik ami pénzbe kerül. Kifizeted egyedül?
Lényegében nekem mindegy a dolog, de nem értem hogy ez miből lenne másabb dolog mint neked egyedül élni ha semerre sem visz a dolog.
Illetve persze ebbe nem látok bele, de nem lehet hogy ez neki egy jó üzlet? Mert hogy mégis külön él, de mégis kb 0 felelősség van rajta azáltal hogy eltartod amíg egy 18 éves szintjén bulizik?
"Egyébként a barátnőd végtelenül magányos, azért menekül a vásárlásba!"
Még a végén a kérdező lesz a hibás, amiért gyerekes a csaja. Max. abban, hogy rosszul választott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!