Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szinte az egész havi fizetését ruhára költi, nem túlzás ez egy kicsit?
Összeköltöztünk k a barátnőmmel, mondtam neki, hogy mivel a lakás az enyém, ezért nem szeretnék a számlákon felezni, ezek az én költségeim, amit veszünk azt pedig dobjuk ketté (alapanyagok a vacsihoz, fürdőszoba, mosókonyha, wc, egyéb fogyó eszközök) mondta, hogy részéről rendben.
Eddig a pénzen nem volt probléma, és nem is nagy összegekről van szó most sem.
Bevásárolni voltunk huszon x ezer forintért, aminek a felére mondtam neki, hogy 10 ezer az ő része, és mondta, hogy rendben odaadja, de meg kell várnom a következő havi fizuját mert nincs pénze, kérdezem: hogyhogy nincs? :D
Na ez már két hónapja rendszeres.. és nem a 2*10 ezer forinton akadékoskodom, hanem azt furcsálltam, hogy miért nincs!
Bátorkodtam megkérdezni, és közölte, hogy ő általában az egész havi fizetését ruhákra, cipőre, és szórakozásra költi, és szerinte ez természetes, 3 éve dolgozik, és ő eddig minden megkeresett forintját szinte ruhára és cipőkre költötte. hát.. mit ne mondjak :D kicsit lezsibbadtam. De úgy voltam vele, hogy nem akarok vitát, inkább megkérdezem, hogy egy itteni nő mit gondol arról, hogy mi az az összeg amit havi 120-140 ezer forintból ő ruhára költene? Úgy, hogy van hol laknia, van mit ennie, és nem kell gyűjtenie.
10- igen valóban ez nekem sem tetszik, de nem érzem, hogy a sunnyogásról szólna a részéről.
12- erős a családi háttere, ha bármire szüksége lenne csak elszólja magát otthon és megkapja.
De igazából nem ezekre a kérdésekre keresem a választ.
14- nem ilyet nem fogok vele csinálni. Az ő pénze, ő keresi ő költi el.
Nemrég kapott egy álláslehetőséget a szakmájában, dupla ekkora fizetéssel, de tudtam, vagyis láttam rajta, hogy utálná. És végül lebeszéltem róla, hogy elvállalja, mert azzal járt volna, hogy feladja a jelenlegi munkáját. Másfél éve még a szakmában dolgozott, azt a kapcsolatunk is megsínylette nekem nem számít a pénz, főleg nem az ő pénze. Csak az számít, hogy kiegyensúlyozottnak és boldognak lássam.
Nem rossz dolog amit írsz, de nem vagyok az apaj, és nem is szeretné azzá válni!
No vagyok, es a fizetesem en is ruhakra es sminkekre koltom, egyedul a teloszamlat fizetem a “szamlak” kozul es kb ennyi:-)A ferjemet nem zavarja, es a szekrenybol sem folyik ki a ruha mert designer ruhakrol van szo.
Szoval sztem a vilagon semmi baj nincs ezzel ha ez szamodra is rendben van:-))
Nyilvan ez sok embert zavar de a ferjemnek az a mottoja h boldognak szeretne latni, es nem kell mindenkinek folyton szamlakat fizetnie es mivel megengedhetjuk magunknak azt h ne dolgozzak, igy maradhatok a kis buborekomban.
Na valahogy úgy vagyunk mi is mint a 17-es válaszoló :D
aki tudja miről van szó, és ragyog boldogan az ő kis buborékjában :) :D
Milyen márkákat szokott vásárolni, esetleg tudod? Igy kb. ki lehet következtetni mennyit is tud venni havonta.
Utolsó válaszoló
27N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!