Szinte az egész havi fizetését ruhára költi, nem túlzás ez egy kicsit?

Szerintem is túlzás, amit csinál, de ezt neked kell eldöntened, hogy neked ez jó-e így vagy sem. Viszont ahogy olvaslak, eléggé el is van kényeztetve. Az én szüleim egy csöppet más elvek szerint neveltek a tesómat és engem. Nem volt olyan, hogy azonnal megkaptunk valamit, csak szólni kellett. Igaz, kicsi korunkban ezt nem is tehették meg, de amikor már megtehették volna később, akkor sem tették. Persze, estek túlzásba ők is a másik irányba, mégis, jobb nevelési módszernek tartom, ha nem kap meg a gyerek mindent azonnal, amit akar. Mi tesómmal jóval felelősségteljesebbek is lettünk emiatt.

Különben én max. akkor tudnék havonta ennyit elkölteni ruhákra, ha varratnék, mert a boltokban az én fazonomban és méretemben alig van kínálat... :-D De ez más tészta.

Egyébként ha ez neked így megfelel, akkor hajrá, de ha később mégis gondod lenne miatta, ebből lehetnek csúnya konfliktusok. Egy ilyen embernél ha egyszer elzárják a pénzcsapot (tökmindegy, hogy nevelési céllal vagy tragédia miatt), baromira nehezen áll talpra.

Nem egészen értem. A kérdést úgy tetted fel, hogy "Nem túlzás ez egy kicsit?"

Ha nem éreznéd annak, meg sem született volna ez a kérdés. Majd a kommentjeidben azt állítod, hogy nem zavar és ha neki ez kell a boldogsághoz, hát legyen.

Nekem ez a két dolog kicsit üti egymást, de lehet csak én nem értem.

A kérdésre válaszolva:

Soha nem költeném el az összes pénzem ruhákra és cipőkre. Pedig ha úgy vesszük, eléggé el voltam kényeztetve mindig, mivel szüleim nem kerestek nagyon rosszul, jól tudtak spórolni is, így mikor egyetemre kerültünk a tesómmal, lakást tudtak nekünk venni. Sem lakbért nem kellett és kell fizetnem, a rezsipénzt sem kérik el tőlem a mai napig sem, pedig már dolgozom. (Hozzáteszem, mondtam már nekik, hogy fizetem én, de nekik az a mentalitásuk, hogy ameddig tudnak, támogatnak, inkább tegyem félre a pénzem, plusz a tesómnak is fizették, így nekem is "jár")

Így, hogy nem kell lakbérre és rezsire költenem, viszonylag sok pénzem megmarad, de így sem költök el havi 120-140 ezret ruhákra. Nem mondom, hogy mindig csak és kizárólag akkor veszek ilyeneket, ha "muszáj", mert már leszakad rólam az összes, néha én is meglepem magam egy-két dologgal csak azért, mert "tetszik és nem bírtam otthagyni", de közel sem ilyen összegeket.

Cipőből mindig minőségit veszek, ami nem olcsó (20-30 ezer forint), de mondjuk évente max. kétszer. Ruhát sem vásárolok minden hónapban, de előfordul, hogy egyszerre nagyobb összegeket (mondjuk 50-60 ezret) elköltök ilyesmire. De utána akkor hónapokig megint nem...

Összességében 190-200 ezer nettót keresek, ebből minimum 100 ezret minden hónapban el tudok rakni. És a maradékból fizetem a kaja és háztartási dolgok egy részét (másik felét a párom), szórakozom, költök magamra.

Szerintem iszonyatosan fontos, főleg a mai világban az, hogy az ember egyrészt magát is fenn tudja tartani (azaz ne más fizetéséből éljen), valamint az, hogy legyen megtakarítása. Bármikor beüthet a baj: szakítás, betegség, munkahely elvesztése. De már csak azért is érdemes spórolni, hogy később esetleg nagyobb lakást vegyünk, vagy ha gyermeket akarunk vállalni, akkor arra legyen.

Fel nem tudom fogni, hogy valakit hogy nem zavar az, hogy hó végén egy fitying nincs a számláján... Oké, hogy anyu-apu-barát ad, ha kell, de basszus...

Persze, ha valaki havi félmilliót keres, abból elkölt 100 ezret csak ruhákra, hát jól van, ha úgy vesszük, a fizetésének arányában nem olyan durva. Ha mellette tud félretenni, hát oké.

De az ÖSSZES fizetését ezekre költeni? Úgy, hogy gyakorlatilag kajára nincs pénze mellette? Mert ha jól értem, akkor az alapvető dolgokat te veszed meg, mert neki már nem futja rá...

Nekem ez nem férne bele.

Mindig így élt,most is eltartják,miért gondolkodna másképp?

Mostmár kimondtad,de talán ha legalább te mondtad volna,hogy rezsi fele,akkor elindult volna benne valami és idővel megtanulná kezelni a pénzt.

Így viszont továbbra sem fogja.

Sok pénz. És nem is azt kell nézni,hogy mennyi,hanem,hogy a fizuja 90%-a.

Ha olyan márkás ruhák,akkor akár 1-2 darab is,nem lenne teli a szekrény,de akkor is sok.

Mert aztán csak ez a két végletű életforma létezik. Vagy ész nélkül, csuklóból szórod a pénzt, vagy begyepesedett, skót, hisztis liba lehetsz. Hát tudod, én 24 évesen nem kis megtakarítással a hátam mögött egyik véglethez sem tartozok. Mégis jól érzem magam, dolgozom, csinálom amit szeretek, és próbálok független maradni. Szerintem ez a normális, nem az, amit a te barátnőd csinál, ez nem indok arra, hogy valaki ne hisztizzen. Szerintem az ilyeneket amúgy sem az eszükért szerethetik, mint ahogy te sem. Egyébként meg nyilván azért csinálja, mert biztos a talaj a lába alatt egy ilyen pasi mellett. Hát ha még ha a családjának is van mit a tejbe aprítania. Kíváncsi lennék, hogy akkor is így gondolkodna, ha kenyérre nem lenne pénze, vagy a lakbért + rezsit nem tudná fizetni, különben kidobnák a lakásból. Vajon akkor is az első az lenne, hogy mindig csinos és szép legyen, mint hogy ne haljon éhen, és ne aludjon az utcán? És 26 éves... úristen.

Egyébként meg ennek a kérdésnek semmi értelme.

Úgyis talál majd olyat aki tovább fogja szponzorálni az életvitelét. Sajnos akit igy elkényeztettek nehezen tud megváltozni vagy lemondani a hóbortjairól. Egész életében egy hercegnő aki bármit megvásárolhat és megtehet. Nagyon sok ilyen nő van akit nem érdekel a holnap mert úgy is lesz valaki aki kitapossa előtte az utat. Néhányuk pedig egész életében jobban él, mint aki egy életen át kuporgatott és dolgozott.

Ha nekik igy megfelel és a pasinak is természetes hogy elvásárolja a fizetését és nem ad bele a közösbe, mert kell a lelki nyugalmához a vásárlás nem szólhat bele senki. Persze a valós kép akkor lenne teljes ha kiderülne mennyiből élnek havonta. Ha több száz ezres a jövedelme a srácnak biztos nem hiányzik az a százas havonta. Nem mindenki minimálbéres ahol minden fillér számít.

szia, én kicsit idősebb vagyok,33 éves nő, lásd az én szemszögemből.

Nekem már van egy erős anyagi hátterem, 4 saját lalás, amikből akkor is megélek ha bármi történik.

Férjem piszok jol keres, így az én kis hobbi munkákból megkeresett pénzt (oooo még többet is) a

ruhákra, utazgatásra költök. A férjem csak akkor boldog, ha én is az vagyok, egy hárpia nem lenne túl jó neki, tudok az is lenni. Ezt a mondást a férjem szoktaondogatni:

HAPPY WIFE, HAPPY LIFE.