Zavaros érzés, de mi a helyes?

Alapvetően egy zűrös családi helyzetből jövő lány vagyok,szerelemféltés és annak bántalmazásig elfajuló formáját láthattam a szüleimen ami egy külön történet volna,a hatásaival együtt.Ám ami talán jelenleg igazán lényeges lehet az most az én szerelmi életem,elég fiatalon összeköltöztem egy sráccal akit neten ismertem meg és ez egyetlen kapaszkodót jelentette számomra abban a helyzetben..Találkoztunk,fordulatos módon de megoldottuk a közös életet viszont volt egy kis huncutság a dolog mögött mert a srác bár azt mondta..nem dolgozott és az okj tanfolyamot is félbehagyta..így az én diákmunkával megspórolt pénzem éltük fel és aztán az otthonról kapott kis támogatásaim meg amikor szintén én dolgoztam suli mellett.Ő volt hogy elment dolgozni de csak pár hétre aztán ilyen olyan okok miatt otthagyta mert nem irodista hanem betanitott szereppe kellett dolgozni,egyetlen mentsége hogy a pénzét mindig hasznos dolgokra fordította.De a napjait pc játékokkal,focinézéssel,házimunkával és az anyja lelkének ápolgatásával (beszélgetés,folytonos tanácskérés) töltötte mindamellett hogy engem is igyekezett "kiszolgálni",csinálni nekem kaját..stb..Okosnak tartom a képességei alapján így tuszkoltam afelé hogy jelentkezzen az egyetemre de hazudott azt mondta jelentkezett és nyáron derült ki hogy nem is..akkor volt egy vitánk...de minden ment tovább.Egyszer elmentünk strandolni egy napra..viszont csak úgy sosem kaptam tőle semmi meglepetést,szülinapomkor sem mert nem volt pénze..a névnapról nem is beszélve.Beszéltünk arról hogy elmegyünk ketten máshová dolgozni,de hiába gyűjtögettem a pénzt ha később ahhoz kellett hozzányúlni..most is azzal ámítom/ámítottam magam hogy ketten dolgozunk ezért magántanuló is lettem..de olyan nehezen megy,ezúttal az elindulás és a közvetítő miatt,másrészt megint eléggé megvagyunk szorulva..a még nagyobb impulzus hogy megismertem egy sikeres pasit aki tesz a céljaiért..igazi ambíciózus..és tetszem neki..ez pedig felnyitotta a szemem arra hogy igazából nem lehetek én olyan elesett nőszemély..Csak sok a zavar bennem,mert nem mondom hogy nem szeretem őt..jó vele beszélgetni,szeretkezni is..egyszerűen csak az életvitele nem tetszik és az hogy ebben az életben én is kis egérnek érzem magam,már nem adok annyit a külsőmre és megint most kezdek foglalkozni az önfejlesztéssel mint korábban.Viszont haza sem akarok menni,egyrészt mert összerándul a gyomrom hogy újra egy olyan konfliktusokkal teli környezetben építsem fel magam,illetve a suli miatt is aggódom..nem akarok kiesni az oktatásból és helyileg ide köt egyelőre még ha nem is járok be csak a vizsgákra fogok,másrészt mindig azt mondja nekem hogy ha kettesben leszünk egy albérletben és dolgozunk majd mindenjobb lesz..mint ecseteltem a személyével nincs igazán bajom de mostanság azon a ponton vagyok hogy nem fájna elengedni 1 év után abban az esetben ha egyedül élhetnék...mert a lelkemnek úgy érzem azt tenné a legjobbat.

Ti mit tennétek a helyemben és hogyan csinálnátok hogy túl nagy veszteség ne érjen,sőt megtaláljam önmagam?

18/L