Ti mit tennétek?

3 éve vagyunk egy pár, és ebből csak az első két hónapban nem éltünk együtt. A kapcsolatunk nagyon sokáig tökéletesen működött, persze voltak kisebb-nagyobb nézeteltérések, meg tisztában vagyunk a saját meg egymás hibáival is, de a rózsaszín köd sokáig képes az agyat elborítani, és az olyan hibákra is legyinteni, amire más már lehet azt mondta volna, hogy "na menj a fenébe."

Nálam 3-4 hónapja "telt be a pohár", elegem lett, hogy én vagyok a párom "anyukája", főzök, mosok, takarítok, 12 órában dolgozom, és az egyetemi beadandóit is én írom (ő is dolgozik, de mellette levelezőn tanul), ő meg játszik a mobilján meg az xbox-on...

Hiába veszekedtem vele ezeken a dolgokon, max. ideig-óráig besegített a dolgokba, de sosem volt tartós...

Most viszont annyira elegem lett, hogy azt érzem nem érdekel tovább ez az egész, ki akarok lépni...

Ezt el is mondtam neki, és azóta 360 fokot fordult. Szó szerint kinyalja a popóm, mosogat, porszívózik, segít a főzésben, bevásárol, koncertre akar vinni, és minden olyan dolgot csinál, amit eddig sohasem, vagy éppenséggel tudom, hogy utál.

Egy példa: szeptemberben új albérletbe költöztünk, nagy lakás, ezért gondoltam, hogy veszek virágokat, mert az szép dekorációnak is meg otthonossá is teszi a környezetet. Akárhányszor vettem egy új virágot kiakadt, hogy "mi a f a s z n a k ennyi sz a r? Nem elég már az ami megvan?" Volt, hogy a boltban hisztizett, mikor a kertészeti részhez akartam menni, hogy erre nincs idő, és ezt nem hiszi el, hogy ezzel sz a r a k o d o m stb...

Erre most, hogy érzi a "vesztét" előadja, hogy milyen gyönyörű a lakás, milyen szuper, hogy ennyi virág van, és hí de jó, meg hú de jó...

Vagy mikor nyáron elmentem egy amerikai banda koncertjére, előtte hetekig hisztizett, hogy én minek megyek, meg, hogy ő ennek nem örül stb...majdnem elérte, de csak majdnem, hogy sz a r u l érezzem magam amiatt, mert volt pofám elmenni egy tini korom óta szeretett banda koncertjére, amire sosem jutottam el ezelőtt. Most meg ő akar vinni kb mindenre amire csak szeretnék menni...

Annyira máshogy viselkedik, hogy szinte rá sem ismerek! Lehet, hogy az én b a l f a s z s á g o m de nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Úgy érzem, hogy feladja önmagát csak azért, hogy nekem kedvezzen, és ezzel nem azt váltja ki belőlem, hogy örüljek, meg boldog legyek, hanem zavarodottságot érzek és egy kis szánalmat az irányába, hogy kapálózik. :( Rosszul érint engem is, hogy ezt érzem, de nem tudok máshogy érezni...attól is tartok, hogy ha újra "helyreállna a rend" köztünk, akkor megint olyan lenne minden mint eddig...

Abban sem vagyok biztos, hogy nem késő -e ez a próbálkozás a részéről...

Ti, hogy fogadnátok ezt? Vagy mit csinálnátok, ha a párotok önmagából kivetkőzve próbálna "kaparni"? Miközben mindez megelőzhető lett volna, ha a veszekedések alkalmával felfogja, hogy mi az ami bánt illetve mi az amiben a segítségét kéred? Csak épp eddig lesz a r t a, mert a szakítás zászlója nem lebegett a feje felett? Van, amikor már tényleg túl késő, bármit is tesz? :(