Miért néznek rám furcsán?

18 éves lány vagyok, és még sosem volt pasim. Egyszerűen nem voltam még szerelmes, nem találkoztam olyannak, akire azt mondtam volna "igen, szeretném, hogyha több lenne köztünk, mint barátság."

Lehet, hogy csak én vagyok túl romantikus és egy kicsit zárkózott, de bár imádom az embereket, rengeteg barátom van, mégsem érzem úgy, hogy feltétlenül szükségem van valakire.

De ha találkozok néhány régi ismerőssel, vagy akárkivel, mindjárt a harmadik kérdés az: "Van barátod?"

"Nincs, én boldog szingli vagyok" felelem, mire azonnal jön a szánakozó, értetlen mosoly, na a kérdések: miért nincs, nem is akarsz, nem megy a dolog?

Nem hiszem, hogy ezt szégyellnem kellene, csak zavar az a folytonos sajnálkozás, ami ezt követi, az a tipikus: " nahát, szegény senkinek nem kell" tekintettel. Pedig nem így van, sok összetört szívű hódolóm van, de én nem akarok csak azért belemenni egy kapcsolatba, hogy ne legyen gáz az életvitelem...

Már nem tudom, mit mondhatnék az ilyen embereknek.