Érthető ha nem akarok összeköltözni a barátommal?

Egyetértek azzal, hogy ez így csak "járogatás".

Az igazi párkapcsolatot pont az különbözteti meg tőle, hogy a felek képesek egymáshoz idomulni, alkalmzakodni.

Ha valakivel nem tudsz együtt lakni, mert "bár szereted, de maga a pokol", akkor az az ember nem megfelelő számodra. Nem véletlen, hogy már csak az exed.

Ha tényleg hosszú távra terveztek, és tényleg azt gondolod, hogy ő lehet később a férjed és a gyermekeid apja, akkor az összeköltözés sem lesz negatív, hiszen ha lesznek is nehézségek, megoldjátok.

Ha nem tudjátok megoldani, akkor meg szakítani kell, nincs értelme egymás agyát húzni.

Meddig akarsz így lődörögni egy kapcsolatban, hogy nincs előrelépés, csak "elvagytok"?

Mert ha 3-4-5 évig húzod az összeköltözést, akkor csak a kettőtök idejét húzod. Ha működik köztetek a dolog, akkor működni fog úgy is, ha most összeköltöztök. Ha meg nem működik, akkor úgy sem fog, ha csak 5 év múlva lépitek meg. A saját véleményem pedig az, hogy minél hamarabb derül ki-, hogy alkalmasak vagytok-e egymásnak, annál jobb. Pláne, ha már nem tizenévesek vagytok.

Mi 7 hónap után költöztünk össze a párommal, neki is az volt a legnagyobb aggálya, hogy nem lesz majd privát szférája. Én sokkal ragaszkodóbb típus vagyok, sokkal jobban igénylem a társaságot, nehezebben foglalom el magam egyedül, többet csacsogok, míg ő elég introvertált személyiség. Neki szüksége van arra, hogy pár órán keresztül békén hagyják és azt csinálhassa, amit akar. Én megpróbálom ezt tiszteletben tartani és időt hagyni neki saját magára, ő meg megpróbál egy kicsit figyelmesebb lenni velem, és mikor már érzi, hogy jó ideje csak magával van elfoglalva, akkor magától jön oda hozzám egy kicsit. A napi ritmusunk is totál eltérő, én 7-re járok dolgozni, 6-kor kelek, 10-11 fele már lefekszem. Az ő munkaideje elég kötetlen, jellemzően 10 körül ér be, ellenben hajnalig fent van. Persze, néha felébredek, de már egyre többször észre sem veszem, mikor jön lefeküdni. Ő is az elején többször felriadt arra, hogy kelek, de egyre ritkább az is.

Hidd el, ha tényleg jó páros vagytok, akkor jó lesz az együttélés és áthidaljátok a problémákat. Ha pedig nem tudtok kompromisszumra jutni és pokolként éled meg, akkor nem egymást keresitek, és bizony később sem lenne jobb.

Akkor szakíts vele.

én is éltem együtt exemmel, marhaszar volt minden tekintetben.

A párommal viszont tök más az élet, semmiért nem cserélném el :)

Már nem azért, de ha a párom átjön hozzám azért, hogy együtt legyünk, akkor tényleg NE nyomkodja a telefonját. Majd ha együtt élünk, akkor nyomkodhatja mellettem is, de ha pont azért jön át, hogy együtt töltsük az estét/hétvégét, akkor ha nem kell sürgősen telefonálni/intézni valamit, akkor hagyja a telefont békén. Szerintem jogosan szól rád ezért.

De a többi, hogy meddig alszol, mikor eszel.. ezekben NEKI IS engednie kellene. Pl megbeszélhetnétek, hogy közösen ebédeltek, de a reggeli és vacsora akkor van, amikor akarjátok, nem pedig időre. Kompromisszumot kellene kötni.

Nagyon komoly és irreális elvárások vannak itt. Én például távkapcsolatban vagyok és egy huzamban viszonylag keveset vagyunk együtt, de eszembe nem jutna páromat úgyszólván letiltani a telefonról. Nyílván ne fél órán át csinálja, de szokta nyomogatni mellettem és furcsa módon boldogok vagyunk. Jééé!

Az egészhez pedig annyit tennék hozzá, hogy nem szabad ennyire a negatívumok vagy félelmek rabjaivá válni. Illetve nem szabad előző kapcsolatból sem ítélni, mivel minden kapcsolat és minden összecsiszolódás más-más. Esetleg meg lehetne ejteni egy 10 napos próbaköltözést, bár ezt távkapcsolatra szokták javasolni.