Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Páromnak leánya van az exétől láthatásnál találkoznak és pont ott be kéne fejezni. Hogy értessem meg vele hogy nekem nem fér bele a jópofizás, a telefonhívások meg hogy ajtón belül is konzultáljanak? Vagy túlreagálom?
Túl. Ráadásul ha még olyan korban vagytok, hogy gyereket vállalhatnátok, akkor én biztos nem vállalnék veled gyereket. Mi lesz ha ti szétmentek? Azt fogja látni a közös gyereketek, hogy az elvált szülei nem képesek egy szobában meglenni egymással? Milyen példát mutatnál nekik?
Két normális ember, különösen ha szülőtársak, úgy válnak el, hogy jó kapcsolat marad köztük.
Sajnálom, hogy rossz tapasztalataid voltak, de egyrészt nem szabadna ezt a jelenlegi kapcsolatodra kivetíteni, másrészt nem biztos, de talán te is tehetsz róla, hogy az exeid visszamenekültek egy olyan kapcsolatba, amiről már korábban kiderült, hogy nem működik.
Hasonló szituban voltam én is, 3 évig.
Köztük ott a gyerek, aki egy életre összeköti őket. Te meg ott vagy 4. -nek a kapcsolatban.
Nekem is azt mondták túlreagálom. 3 év után kiderült nem igazán.
Olyat keress, akinek nincs gyereke, akkor nem jön be a múlt minden héten az otthonba.
Én olyat kerestem, azóta sokkal jobb az életem.
Nem bízol benne. Innentől ennek a kapcsolatnak semmi értelme, csak húzzátok az időt a szakítás előtt.
Olyan férfi nincs, aki sokáig tűri az ok nélkül gyanúsítgatást, hisztit. A gyereke örökké az marad, emiatt nem árt a jó kapcsolat az anyjával. Az ilyen nők, mint te, meg jönnek, mennek. Ha nem tetszik a rendszer, akkor mennek. Ugye, érted?
És az a nő, aki miatt kidob, az te vagy. Elviselhetetlen a természeted.
Szerintem, míg nincs gyereked, ne okoskodj olyan dolgokba, amikről nem tudod, micsoda.
"Ott a pont" - ez meg miféle beszéd?
Akinek nincs gyereke nehezen fogja fel ezeket a dolgokat. 4 mind érzelmi mind racionális szinten nagyon intelligens barátnőm volt az utóbbi időben. Mindegyik felsőfokú végzettségű, 3 kimondottan foglalkozik önismerettel. Mindegyik kifejezte, hogy maximálisan tudomásul vette, hogy van egy kamasz fiam, annak van egy anyja, akikhez néha alkalmazkodni kell, és mindegyik kifejezte hogy törekszik vele a jó kapcsolatra. Az exem nagyon rugalmas, viszont neki is egy gyerekes férfival van most új kapcsolata, úgyhogy néha valóban az utolsó pillanatban derültek ki dolgok. Sok alkalmazkodásra így sem volt szükség, a fiammal a barátnőim munakideje alatt találkoztom, a hétvégém 90%-ban teljesen szabad, a barátnőim a fiammal kb. félévente találkoztak fél órára.
A 4-ből kettőnek magának is volt gyereke, kettőnek nem. Akinek magának is volt gyereke, azoknak semmi gondjuk nem volt. A kettőnél akinek nem volt gyereke viszont jelentős részben a gyerek vezetett a szakításhoz. Az egyikett az anyával való jó kapcsolatom zavarta, a másikat hogy szerinte túlzottan alkalmazkodom az utolsó pillanatban kiderült kéréseihez.
Kérdező, hozzáteszem, hogy hozzád képest a problémás kettő is nagyon rugalmas volt.
A probléma ott van, mikor akiknek gyereke van szétmennek. Mert képtelenek együtt lenni.
Akkor minek lett gyerekük, ha az a szerelmük gyümölcse? Akkor még se volt olyan jó az a szerelem, csak áltatták magukat, és tévedés lett belőle.
Aztán jön olyan, akinek nincs gyereke, és problémája van azzal, hogy az ex mennyire benne van az életükben, és még zavarja is, akkor ő a hülye, és aki ezt nem érti meg.
Közben, akinek gyereke van örülne, hogy szoba áll vele olyan, akinek nincs és elfogadja őt. Annak ellenére, hogy esetleg neveli is a szerelme tévedését.
Keress olyat kérdező, akinek nincs gyereke. Gyereket nem nehéz összehozni, csak egy menet kell hozzá, de felnevelni nehezebb feladat. Jól látszik az itt válaszolok közül, hogy szülőként mind elbuktak, mert nincs együtt a másik szülővel. Csak próbálják úgy beállítani, hogy te vagy, aki ezt nem érti.
Ez valójában az ő sutaságuk, hogy nem tudták felmérni rendesen a másikat, és bevállaltak egy gyereket egy olyan emberrel, akit nem is szerettek igazán.
17: na te aztán jól megmondod a tutit, még így látatlanban is.
Egy dologgal vitatkozok azért. Szerinted kegy, ha gyerektelen elfogadja a gyerekest. Nekem is van ugyan gyerekem, úgyhogy nem esek a szerinted ideális gyerektelen csoportba, de mégis. Az egyik barátnőmnek és egy nőbarátomnak volt olyan gyereke aki vele élt. Lehet, hogy ez sokkolni fog, előre is elnézést, de az a helyzet, hogy én örültem a gyerekeiknek és sokat hozzáadott a kapcsolatunkhoz. Mindketten ügyesen voltak egyedülálló anyák, jó egyensúlyt tartottak az anya és a nő illetve barát szerep között, talán ez is kellett hozzá. Ahogy a Tinder férfikínálatát elnéztem velük, nem év vagyok az egyetlen, akinek egy gyerek inkább előny mint hátrány. 45F
Nem vagyok edzett a témában, sőt soha az életben nem történt velem ilyen, a szüleim is együtt vannak, de ha abból indulok ki, hogy gyerekként milyen érzés lenne ha a szüleim szétmennek... Biztos, hogy szétszakadnék lelkileg.
Ha apukám összejönne egy másik nővel, ugyancsak összetörnék. Ha pedig az a nő, elvárná apukámtól, hogy ezentúl ne legyen jóban anyukámmal, még inkább.
Ráadásként meggyűlölném azt a nőt, aki azt akarná, hogy a szüleim miatta ne legyenek jóban.
Ezt jó lenne ha észben tartanád.
23L
"Egy dologgal vitatkozok azért. Szerinted kegy, ha gyerektelen elfogadja a gyerekest. Nekem is van ugyan gyerekem, úgyhogy nem esek a szerinted ideális gyerektelen csoportba, de mégis. Az egyik barátnőmnek és egy nőbarátomnak volt olyan gyereke aki vele élt. Lehet, hogy ez sokkolni fog, előre is elnézést, de az a helyzet, hogy én örültem a gyerekeiknek és sokat hozzáadott a kapcsolatunkhoz. Mindketten ügyesen voltak egyedülálló anyák, jó egyensúlyt tartottak az anya és a nő illetve barát szerep között, talán ez is kellett hozzá. Ahogy a Tinder férfikínálatát elnéztem velük, nem év vagyok az egyetlen, akinek egy gyerek inkább előny mint hátrány. 45F"
Ha neked is van csomagod, meg a másiknak is akkor nem igazán értem mire írtál bármit is, hiszen nem tudod átérezni a helyzetet. Teljesen feleslegesen írtál ide, nem releváns,a te válaszod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!