Ha nem akarok igazán elköteleződni, kötődni valakihez, de szeretem a barátomat akkor hogyan tovább?

Nem volt még párkapcsolatom. Ez az első most. Ami csak pár hónapja tart,de a barátomat már 8 éve ismerem. Sokáig csak barátok voltunk,aztán 2-3 év múlva szerelmet vallott nekem,de elutasítottam. Főként gyàvaságból,nem azért,mert nem találtam vonzónak,nem akartam neki esélyt adni vagy,mert kicsit sem érdekelt és nem volt rám hatàssal. Szerelmes nem voltam,de lehet éreztem már akkor is iránta valamit. Most viszont,hogy kapcsolatban vagyok ugyan az a helyzet ami akkor volt amikor egyedül voltam. Tulajdonképpen a barátom nagyon sokat próbálkozott, udvarolt nekem,de nem esett le, csak most mesélte el,hogy mennyit koslatott utánam.

Amióta kapcsolatban vagyok vele, többször is olyan érzésem volt amit így tudnék megfogalmazni " Hagyjál már békén" "Ne érj folyton hozzám". Vagy amikor azt mondja " ő a barátnőm" akkor magamban azt mondom " nevem is van,nem vagyok a pincsi kutyàd, a nevemen mutass be másnak vagy sehogy". Szerelmes vagyok belé,nagyon szeretem őt és lehet túlságosan is ragaszkodom hozzá,ezért IS jobb ha picit távol van/lenne tőlem. Másrészről észre vettem,hogy az önzőség helyébe a sokkal mélyebb tartalmú önzetlenség lépett be az életemben. Megváltoztam, már más lett a fontossági sorrend. Akaratlanul is minden döntés hozatalkor eszembe jut a barátom,mindig gondolok rá, és nagyon zavarnak ezek a dolgok. Hogy minden róla szól és nem tudom kiverni a fejemből őt. Feleslegesen aggodalmaskodok is, meg picit mintha magára formált volna a barátom.

És a párom nem rég felhozta,hogy újabban "én vagyok a gondja". Mert ő úgy érzi, hogy több elköteleződésre van szükség, fontos időt fordítani arra hogy beszéljünk a problémáinkról. Nem vagyok sokszor partner és kiszámíthatatlannak tart.

Igazából én magam sem tudom megfogalmazni, mit szeretnék, hogyan képzelek el egy kapcsolatot,milyen is az, mi is a bajom. Azt hamar megtapasztaltam, hogy neki nem az a lényeg, hogy mindig mindenben egyetértsünk, hanem az, hogy mindketten figyeljünk a másikra, a számunkra fontos és elengedhetetlen dolgokra, törekedjünk a kompromisszumos megoldásokra, nem kell elrejteni, ha valamiben nem értünk egyet. Már a barátságunk elején is így volt ez és felemelő érzés,hogy önmagam maradhatok mellette és elmondhatom ha valami nem okés..De úgy érzem nem vagyok képes a teljes elköteleződésre, mert attól tartok, hogy innentől kezdve béklyóba zárna.Tudom,hogy nem szeretné korlátozni a személyes szabadságomat és nem is arról van szó,hogy én még "élni akarok kicsit". Csak nekem szükségem van valamiféle feltöltődésre, ami kicsit kimozdít a szürke hétköznapokból. És nem vágyok olyankor társaságra. Nem akarok ennyire kötődni valakihez, épp ezért nem is biztos,hogy nekem való a párkapcsolat? Kicsit csapongtam, de röviden talán annyi lenne a kérdésem,hogy hogyan változzak meg? Nem akarok ilyen labilis lenni.