Miért van ez így? Azt hiszem megőrülök ha ezen egyedül kell átmennem.

Talán egy olyas valakit kellene keresned aki tényleg a párod lehetne. Tudom nem ez a ideális válasz, de így mi értelme a kapcsolatnak, ha mikor kellene a másik lelki támasznak, akkor sosincs ott?

Az már baj, ha nem akar meghallgatni, te pedig meghallgatod őt. Mondtad már neki, hogy neked ez mennyire rosszul esik? Lehet, hogy fel sem fogja, hogy mennyire komoly a dolog. Ha meg már mondtad és nem érdekli akkor gondolkodj el, hogy szükséged van e egy ilyen barátra.

Ez egy nehéz kérdés. Nekem is volt távkapcsolatom, nekünk se volt sok időnk egymásra, csak iskola szünetekben, viszont azokat mindig együtt töltöttük. Meddig jártok még suliba? Amíg megvan a távolság, sajnos ez maradni fog, a távkapcsolat ezzel jár. Mi sokat beszéltünk telefonon, vagy neten, ott végülis meg tudtuk beszélni a gondokat.

Én is távkapcsolatban élek. Viszont most amit elmondok, arra köszönöm nem kellenek a modortalan kommentek. Mi megbeszéltük, hogy nyitott kapcsolatban éljünk, amíg nincs esély összeköltözésre. Mindenki csinálja a maga dolgát, azzal beszélgetsz, akivel akarsz, azzal vigasztalódsz akivel akarsz. Ez nem azt jelenti, hogy félrek*runk, hanem hogy nincs féltékenykedés, mikor valakivel közelebbi viszonyba kerülünk, és vele beszéljük meg a fontosabb dolgokat. Viszont a telefonos kommunikáció nagyon fontos szerintem. Elég erősnek kell lenni, míg a nehezebb időszakon átmentek. Ha ez nem megy, akkor tényleg nem értem mit keresel mellette. És ezért nem hibáztathatod,ebben a szituban tényleg nincs hibás. Barátkozz sokat, és "sajnos" a barátaiddal kell lenned a mélypontjaidon. :( Csak ez az egy kiút létezik! És mindig bízz, a jövőtökre gondolj, ne arra, hogy most milyen rossz. Szedd össze magad, légy erős addig, mélylélegzet (mint a foghúzásnál) és hidd el sokkal jobb lesz. Csak légyszi ne csüggedj, hanem nézd a jövőt!! Tudod: csak pozitivan!! :)) Sok sikert!