Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kellene reagálnom arra, hogy a párom gyakorlatilag tapsol azoknak, akik bántottak?

Figyelt kérdés

Nem voltam egy kedvelt személy a gimnáziumban, undorítóan viselkedtek velem a fiúk. Fogdostak, megaláztak, átvertek, volt, hogy az egyik randira hívott, én meg bedőltem, és meg sem jelent a helyszínen és mindenki nevetett rajtam. Semmi önbizalmam nem volt.

5 hónapja vagyunk együtt a párommal, most jött szóba először a középsuli (túltettem már magam rajta amúgy), és a párom reakciója megdöbbentett. Azt mondta, hogy valamilyen szinten a javamra vált, hogy így bántak velem, mert ennek is köszönhető, hogy ilyen vagyok most, amilyen, mert nem hagytak elszállni magamtól a srácok. Szerinte az összes lányból, akit ajnároznak, egós ribi lesz, ráadásul én nagyon szép vagyok, szóval simán lehetett volna más társaságban belőlem is egy lenéző, torz egyéniség, így viszont egy intelligens, ábrándos, rockzenét kedvelő (ne kérdezzétek hogy jön ide...), gyönyörű nő lettem, aki ismer némi alázatot és udvariasságot a férfiakkal szemben.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, azóta teljesen le vagyok lombozva, hogy a saját páromtól kellett ilyet hallanom.

Vélemények?


2017. szept. 20. 22:56
1 2 3 4
 31/33 anonim ***** válasza:
100%

Végre olvashatunk itt egy olyan történetet is, ahol képes volt a nő kilépni a sz**ból, és nem csak a 'de szeretem' maszlagot hajtogatja. :)


Gratulálok, nagyon jól döntöttél! Az exed pedig bolond. A csúfolás és alázat/ábrándozás/rockzene legfeljebb úgy függhet össze, hogy ezek közül egyik sem mainstream dolog, és a tinik kiközösítik azt, aki nem olyan, mint ők. Nem pedig úgy, hogy azért válsz ábrándossá, mert bántottak.


Egyébként nem tudom, hogy a párod járt-e egyetemre, de én azért azt tapasztalom, hogy itt már nem szimpátia útján megy a pontozás, és ha nem éri el a vizsgád azt a szintet, akkor nem keresnek benne 'jaj, még csak 5 pontot tanárnő', hogy meglegyen a jobb jegy. :)


21/L

2017. szept. 21. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/33 anonim ***** válasza:
0%
Én is gratulálok, jól döntöttél! Megmentetted a srác életét! :)
2017. szept. 21. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/33 anonim ***** válasza:
28 vagyok. Ez alapján én is azt mondom gáz a srác.
2017. szept. 22. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!