Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom vidék párti és pedig főváros párti, hogyan lehetne megegyezni ilyen esetben?
"Erre szokták mondani, hogy unatkozni csak a buta és kreativitást nélkülöző emberek szoktak. "
Ja, csak teljesen masok a lehetosegek.
En mondjuk eleve nem ismerkedtem volna meg videken elovel, foleg ha ott szeret jobban lenni.
Látom, ti is bevettétek a hitel rémmesét.
Egyrészt az örökségét el tudja adni, ami tőke.
Nyithattok lakáskasszát, akár mindketten, az egy párnál összeadódik. Állami támogatás jár rá, több, mint amennyi kamatot bármelyik más megtakarítási forma garantálni tud. Havi 20.000Ft-ot nem tudtok lakás célra félretenni fejenként? Ráadásul később újabb lakáskasszával betörleszthető (szintén állami támogatással).
Nemrég dobták be a CSOK-ot is.
Létezhetnek egyéb támogatások önkormányzati szinten (ez helyenként eltérő).
Én egyedül vettem lakást, 5 év alatt letörlesztem a hitelt, előtte pedig gyűjtöttem, és éltem minden lehetőséggel, amivel csak lehetett, lakáskassza, banki lekötések, felezni tudtam az illetéket is, mert első lakás, és 35 év alatt voltam lakásvásárláskor (még mindig).
"Sajnos azt is elismerem, hogy a pesti lakások és az agglomeráció is a megfizethetetlen kategóriába tartoznak, ennyi pénzünk kettőnknek sincs, és sok sok éves hitel mire visszafizetjük a legalább 25-30 milliós lakás árát. Bár én nem akarom feladni az álmaimat. Találhatnék olyat akivel közösek eleve a céljaink..."
Meg olyat, akinek saját lakása van a fővárosban :D
Én vidéki vagyok, soha nem vágytam a fővárosba és olyan párt találtam, akivel egyetértésben erre rendezkedtünk be, el sem tudnánk képzelni az életünket Bp-en vagy ahhoz közel.
Közületek valakinek áldozatot kell hozni, ami később konfliktushoz vezet majd. Az pedig alapból elvetélt ötlet, hogy szülőkhöz költözzön az ember.
Én huszonevesen imadtam Pestet, harmincasként meg a budoset prolisagot koszt zajt látom benne. Kocsi van bejarok varosba ha kell vmi, fontos a szép környezet, főleg nyáron, aggloneracio nem ugyanaz a vidéki feeling.
Tudok rosszabbat is! Mikor egyik itthon akar élni másik meg külföldön, sajnos nálunk megél a tabu téma.
Csináljátok úgy h hetkozben egyik helyen hétvégén máshol, vagy nyáron vidék télen pest.
"Szerintem próbáld meg a vidéki életet." - Szerintem próbálta...
Idézem a kérdés kiegészítéséből: "Én is vidéki vagyok, alföldi..."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!