Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi az, amit semmilyen körülmények között nem fogadtok/tűrtök el egy párkapcsolatban illetve nem "szabad" tolerálni/elnézni? 33/N
hülye közhelyek válasza fog csak jönni, mint a megcsalás, flörtölés, bántalmazás stb.
minden ember és párkapcsolat más, szóval mindenkinek más az amit nem tud már tolerálni.
amit az egyik leszar, abból a másik lehet hogy elefántot csinál.
Többszöri direkt agressziót vagy durva, szidalmazó beszédet veszekedéseknél valamint titokban történő rendszeres megcsalást.
Nem mondom, hogy az első ilyen esetnél azonnal szakítani kell. Pl. ha nagyon elfajul egy dolog vita közben egy pofon elcsattanhat minden kapcsolatban oda és vissza is és meggondolatlanul, haragból vághatnak egymás fejéhez olyat a felek amit nem gondolnak komolyan csak éppen kiadják magukból a haragjukat. Épp úgy megcsalás is előfordulhat kapcsolatban ahogy elő is fordul előbb vagy utóbb. Ilyenkor is mérlegelni kell, hogy mennyiben tudják ezt kezelni a felek, ez minden embernél más.
Viszont, ha ez rendszeres akkor ott nincs sok értelme azt várni, hogy majd megváltozik a másik.
Sok ilyen van. Nem tudom van-e értelme felsorolni és valószínűleg eszembe sem fog jutni minden olyan dolog amit nem tolerálnék vagy nem fogadnék el. De megpróbálkozom vele.
Szóval:
-hűtlenség
-gonoszság
-rosszindulat
-játszmázás
-butaság
-hazudozás
-nagyképűség
-önteltség
-becsmérlő viselkedés
-kétszínűség
-korlátoltság
stb..
Számomra kizáró tényező még kapcsolatalakítás előtt:
dohányzás, kövér alkat
Kialakulás során: önző, egoista, tiszteletlen, hűtlen viselkedés, nem tud kompromisszumot kötni, papucs, nincsenek saját ötletei, egészségtelen életmód, lusta, agresszív, nem vállalja tetteiért a következményeket, éretlen gondolkodású, tesze-tosza
Ha fizikailag bántalmazni próbál, még akkor sem, ha amúgy simán legyőzöm.
Agresszió, tányérral dobálás.
Ha átgázol a számomra fontos dolgokon pl. anyámat bántja, a régi emlékesdobozom tartalmát rongálja, felrúgja a macskámat
Nyílt megalázás.
OCC személyiségzavar, tisztaságmánia
Ha mindenáron bele akarna erőszakolni valami kétfejű kutyapárt szerű troll hülyeségbe
Szappanoperák imádata
És igen persze a klasszikus megcsalás.
A tisztelet hiányát.
Ide beletartozik a nyilvános megalázás, az otthoni bántalmazás, megcsalás, stb.
21/L
Fizikai és lelki agresszió.
Szélsőséges nézetek.
Hazugság, megcsalás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!