Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A férjem 6 hónap házasság után azt mondta nekem hogy "kuss legyen", szerintetek ez belefér?
Velem még soha senki nem beszélt így, és férjemet se így ismertem meg.
Egy baromságon összekaptunk miatta, és ezzel zárta le.
Majd átjöttem a másik hálóba és itt fogok aludni.
Olyan szomorú vagyok, már a válásra is gondoltam.
Tényleg egy butaságon.. Hazafele kértem hogy vegyünk vizet, de azt mondta majd a boltban ami itt van nálunk, mondtam hogy az zárva lesz, és vegyünk most. Végül nem vettünk, és a bolt is zárva volt.
Itthon már csak fél pohárnyi ásványvíz volt, és szerettem volna meginni vagy inni valamennyit, de elvette és megitta, holott tudta hogy szomjas vagyok, mert már hazafelé is mondtam. Szóval ezen vesztünk össze, mert szerintem ez bunkóság volt, szerinte meg vicces. Nem is akartam veszekedni, de annyira feldühített, hogy feszült lett a hangulat, szó szót követett, míg azt mondta nekem hogy "kuss legyen".
(olyan helyen lakunk ahol a csapvíz nem iható)
A legnagyobb probléma nem is a kijelentéssel volt mert veszekedésnél könnyen elszabadulhatnak az indulatok és olyan dolgokat vágnak egymás fejéhez az embereket amiket alapból nem tennének. Inkább azzal volt baj amiből az egész veszekedés indult.
Az meg, hogy belefér-e, háát fogós kérdés. Várjatok reggelig és majd meglátjátok mi lesz akkor.
Jézusom, inkább soha nem házasodjak meg, ha ez nem fér bele!
Még ha azt mondta volna, hogy "K.ssOLJ már be a k..va any.dat te fa...opo r.banc!" Na, akkor megértem.
Legalább viszed a vagyon felét is?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!