Valami nem stimmel nála?

A párom első benyomásra kedves, tisztelettudó férfinak tűnik, ezt a látszatot még a szakmája is csak hitelessé teszi.. Lassan egy éve vagyunk együtt, az eleje szerelem volt, majd előkerült az exe akivel részegen váltott megdöbbentő üzeneteket. Noha azóta sem tudom megbocsátani neki, de szemet hunytam felette. (Nem nagyon próbálta jóvá tenni, egy bocsival elintézte, majd közölte, hogy ezt megbánta, mit akarok még..?) Azóta én persze sokkal gyanakvóbb vagyok, ugrok sok dologra mert ezt tette velem korábban. Persze beszélni nem lehet vele, közölte, hogy már rég túl vagyunk ezen és nem kíváncsi a hülyeségemre. Sosem járunk sehova, mert neki épp nincs kedve csak fekszik folyton(itt is lakik vagy anyjánál ha már unja). Én mennék mindig mindenhova. Folyton beleszól az életembe, a munkámba a családomat kritizálja, mit hogy kellene csinálnia mindenkinek és mindenki szarul csinál mindent. Állandóan csak megbánt ostobának, hülyének nevez, aki össze vissza beszél és fel sem fogja amit ő mond. Én már nem merek válaszolni neki, mert teljesen belémbeszéli, hogy egy életképtelen vagyok. Hozzáteszem jó munkám van, magas beosztás stb. A hallgatásomra most azt találta ki, hogy próbálom játszani azt, hogy okosabb vagyok nála és nem mondok semmit, de moderálnia kell magát, hogy ne röhögjön ki, mert látja hogy azt sem tudom miről beszél. Nem volt baj az önbizalmammal és ezt a munkám rakta helyre, hogy olyan pozícióba kerültem rövid időn belül amit a régebb óta ott lévő kollégák nem teljesítettek. Viszont már teljesen belémbeszélte, hogy olyan alapvető gondok vannak velem, amiről már kezdem azt hinni, hogy a munkámban is egy szerencsétlenség vagyok és nem is értem miért én vagyok ebben a pozícióban. Tegnap kutyasétáltatás közben otthagyott mondván, hogy még azt sem tudom sétáltatni ez odaáig fajult, hogy megráncigált az utcán.(elkapta a karom, kék zöld vagyok) itthon persze sirtam és elakartam menni aludni anyámhoz, közölte hogy ne színészkedjek otthon mert én megtehetem.. majd bezárt a szobába miközben levegőt alig kaptam, hogy nem megyek sehova majd itt lenyugszom, meg nézzek magamra mélyen, és magamat kellene helyreraknom. Én már nem bírom ezt az érzelmi zsarolást pedig nagyon szeretem őt amikor normális. Egyébként a családom szerint se stimmel valami, de én még próbálom elhinni, hogy lehet jó minden, mint az elején. Szerintetek ezt hogy lehet kezelni?